Borsos árak csekély haszonnal

A BKV tavaly szeptemberben távozó vezérigazgatóját, Kocsis Istvánt hűtlen kezelés helyett immáron jelentős értékre elkövetett csalással gyanúsítják. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya ugyanis a hűtlen kezelés gyanúja miatt elindított nyomozás során olyan tényekre bukkant, amelyek miatt megváltoztatta a bűncselekmény minősítését.

Lapunk információi szerint a változtatásra részben a fővárosi közlekedési cég és a Fazeno Tanácsadó és Szolgáltató Bt. 2008. december 1-jén kötött szerződése adott okot.

Kocsis István a BKV korábbi vezérigazgatójaként a lapunk birtokában lévő szerződés szerint üzleti szervezéstervezéssel, a vezetői információs rendszer kialakításával, a működés hatékonyságának növelésével, illetve általános tanácsadással bízta meg a százezer forintos alaptőkével alapított tiszaújvárosi betéti társaságot. A város korábbi SZDSZ-es polgármestere által vezetett cég üzleti tanácsadás mellett 143 egyéb tevékenységgel foglalkozik, egyebek mellett immateriális javak kölcsönzésével, utazásszervezéssel, lábbeli-kereskedelemmel. A szerződés értelmében a cégnek szóbeli tájékoztatást vagy írásos összefoglalót kellett adnia az általa elvégzett munkáról. Cserébe havi nettó 300 ezer forint díjazás illette meg. A szerződés határozatlan időre szólt, de már nem szerepel a cég hatályos kontraktusainak listáján. Ha igaz a társaságnak kifizetett összegről szóló korábbi információ – miszerint összesen 14,4 milliót adott a betéti társaságnak a BKV –, akkor a szerződést csak Kocsis István 2011. szeptemberi menesztésekor, illetve azt követően bontották fel. Arról azonban sem a felügyelőbizottságnak, sem a BKV belső ellenőrzésének, sem a Fővárosi Közgyűlés 2010-ben felállított ad hoc vizsgálóbizottságának nem sikerült részletes információt szereznie, hogy milyen tanácsokat is szállított a cég a szerződés fennállása idején.

A bizottság ugyanis csak a BKV Belső Kontroll Igazgatósága által vizsgált szerződésekről készült jelentéseket tekintette át, ám ezek között ez nem szerepelt.

A botrány kipattanásához azonban a megvizsgált szerződésekről feltárt tények is elegendőek voltak.

A BKV százmilliókat költött soha el nem készült kisfilmekre, nem bliccelő tizenévesekről szóló tanulmányra, dísznövény-kereskedő cég jelentésének „stilisztikai átnézésére”, formacipő-tanácsadásra, válságkommunikációra stb. A BKV felügyelőbizottságának ülésein Vitézy Dávid – a Budapesti Közlekedési Központ jelenlegi vezetője, akkor az fb tagja – nyomására 2008 elejétől folyamatosan napirendre kerültek a tanácsadói szerződések, ám a fővárosi tulajdonban lévő közlekedési cégtől kért átfogó jelentés késlekedett. Nem sokkal jutott előrébb a jelenlegi főpolgármester-helyettes, György István (Fidesz) által vezetett vizsgálóbizottság sem, bár ők a választásokra készülve elsősorban a politikai felelősség kérdését firtatták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság végül az Index e tárgyban írt cikksorozata nyomán született feljelentés, illetve az ezzel szinte párhuzamosan megérkező BKV felügyelőbizottságának nyomására beadott feljelentései alapján kezdett nyomozni. (Az úgynevezett Hagyó-ügyben ettől függetlenül indult és folyt le a nyomozás.) A rendőrség összesen 61 cég szerződéseit kérte be 2009 szeptemberében. A nyomozás mind a mai napig tart, de az Index információi szerint időközben hat szerződésre szűkült a rendőrségi vizsgálódás. Ebbe a Fazeno Bt. mellett a Dandy Trading, az Everest Capital, a Force Motrice is beletartozik. A cégekkel a devizapiaci változások hatásainak elemzésére, a BKV hitelfelvételi lehetőségeinek felmérésére, illetve a cég tőkebevonási képességeinek feltárására kötött szerződést a vállalat 23-24, illetve 7 millió forintért. A szerződéseket közbeszerzési eljárás, illetve pályáztatás nélkül kötötte meg a vállalat. A Fazeno Bt.-vel közvetlenül Kocsis István tartotta a kapcsolatot. A cégek kiválasztásának módszertanára mind a mai napig nem derült fény.

Bár a tanácsadói szerződések hátterét vizsgáló nyomozás jóval a nagy BKV-ügy előtt kezdődött, utóbbinak előbb értek a végére. (Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai büntetőpere júniusban kezdődik a Kecskeméti Törvényszéken. Az egykori szocialista főpolgármester-helyettest és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.)

A tanácsadói szerződések ügyében januárban tartott házkutatást a rendőrség. Kocsis Istvánt először május elején hallgatták ki gyanúsítottként.

Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója - aki a kihallgatásáról maga tájékoztatta az MTI-t - a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be
Reviczky Zsolt 2010.01.16. Digitális BKV sztrájk egyeztető tárgyalások Kocsis István BKV vezérigazgatója, sajtótájékoztatót tart
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.