Nem a 'vadbarmok', hanem az ellenzék ellehetetlenítése a cél

A korábbi lépések, vagyis az új választási törvénynek kifejezetten az ellenzéket sújtó szabályai, illetve a pártok állami támogatásának kilátásba helyezett megvonása után a kegyelemdöfést is megadnák a kormányváltásban reménykedő politikai erőknek azzal, ha a következő parlamenti választáson valóban csak azok vehetnének részt, akik előzetesen regisztráltatják magukat – nagyjából így összegezhető az általunk megkérdezett szakértők véleménye a Fidesz legújabb elképzeléséről.

Egy fideszes politikus szerint az előregisztrálás esetében csak azok járulnának az urnákhoz, akik józan, tudatos megfontolások alapján voksolnak a nemzet jövőjére, „és nem a választási kampány finisében az ellenfelet démonizáló, lebutított kampányszövegekre vevő vadbarmok”.

– Egyre szomorúbb az összkép – kommentálta mindezt László Róbert, a Political Capital választási szakértője. Szerinte ugyanis ilyen ötlettel minden előzetes egyeztetés nélkül nem is lehetne előállni, mert ez így „sunyi lépés”. Az előzetes regisztráció ugyanakkor idegen a magyar gyakorlattól, és semmilyen szakmai indokot nem lehet felhozni mellette – fogalmazott. Erre László Róbert csak egyetlen magyarázatot tud elképzelni: a Fidesz bízik benne, hogy saját szavazóit a többi párthoz képest hatékonyabban tudja mozgósítani.

Ilyen megoldást egyébként a világ számos államában alkalmaznak – többek között Franciaországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is –, de azokban nem működik országos népesség-nyilvántartás, s emiatt választói névjegyzék sincs. Nálunk viszont igen korrekt adatbázis van, amelyben a választásra jogosultak adatai is rendelkezésre állnak, az emberek pedig megszokták, hogy automatikusan mindenki megkapja a választások előtt az értesítőt.

László Róbert szerint már annak érdekében is országos felvilágosító akcióra lenne szükség, hogy a polgárok mind nagyobb arányban regisztráltassák magukat. Erre azonban nem sok esélyt lát, mert szinte bizonyos, hogy az olcsóbb kampány jegyében erre közpénzből nem fognak sokat költeni.

– Az előzetes regisztráció bevezetése nem törvénysértő, ám újabb lépés ahhoz, hogy az ellenzéket totálisan ellehetetlenítsék – így Szoboszlai György politológus. Szoboszlai is kiemelte: ha van választói névjegyzék, nincs szükség előzetes regisztrációra. Ha mégis bevezetnék, az csak politikai célokat szolgálna, mert a kiindulási alap, hogy a Fidesz hívei aktívabbak, tudatosabbak. Ráadásul ezzel mindazokat kizárhatják a választásból, akik nem rendelkeznek biztos pártpreferenciával, s csak az utolsó pillanatban döntenek.

A politológus emellett figyelmeztetett arra, hogy a részvételi hajlandóság és az iskolai végzettség, illetve a vagyoni helyzet között szoros kapcsolat mutatható ki, tehát a képzetlen és alacsonyabb jövedelemmel rendelkező emberek tömegét tarthatnák távol az urnáktól. Sarkosabban fogalmazott Wiener György alkotmányjogász, volt szocialista képviselő: szerinte burkolt műveltségi, de akár vagyoni és jövedelmi cenzust is jelentene az előzetes regisztráció.

Akarják vagy sem?

A regisztráció szabályait – ha valóban be akarják vezetni – a választási eljárási törvényben kell majd szabályozni, de egyelőre annak tervezete sem ismert. Forrásaink szerint többféle munkaanyag is készült már, de a regisztrációról korábban szó sem volt. Ez a kérdés felvetődött viszont a Political Capital áprilisi választási konferenciáján is, ahol a kormányoldalt képviselő Gulyás Gergely (Fidesz) és Salamon László (KDNP) azonban rébuszokban beszélt. Gulyás például csak annyit mondott, hogy a regisztráció emelné a választók tudatosságát és fokozná a leadott szavazatok iránti felelősségét, de azt nem árulta el: valóban akarja-e a kormány ezt a rendszert.

Szavazólapokat pakolnak a választások előtt az állami nyomdában Kocsis Zoltán 2010. szeptember 23. Állami nyomda, szavazólapok nyomtatása, önkormányzati választásokra. Fotó: Kocsis Zoltán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.