Böröcz és Belénessy harcába belerokkant az MTI

Csaknem húsz szerkesztőt tartanak meg a Magyar Távirati Irodánál a közmédiában zajló átalakítás részeként. Az ő feladatuk lesz az év minden napján kiadni átlagosan 900 hírt és fotót, ez azonban szinte lehetetlen feladat. Mindez előrevetíti a rendszer működési zavarait, akár a működésképtelenségét is.

Június 1-jével építik le csaknem véglegesen a 130 éves múltra visszatekintő nemzeti hírügynökséget, az MTI-ben 49-en maradnak, 130 dolgozót pedig átvezényelnek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapba (MTVA). Első körben 2010 végén szűkítették az intézmény önállóságát, amikor átalakították a teljes közmédiarendszert. A korábbi négy intézmény – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI – dolgozóit és vagyonát az MTVA-ban vonták össze.

A korábbi médiumok csontvázintézményekké, ötven főnél kevesebbet foglalkoztató társaságokká zsugorodtak, amelyek lényegében a saját műsorstruktúrájukat állítják össze. Ebből a szisztémából eddig csak az MTI lógott ki, mert oda csoportosították a közmédiumok hírgyártását, az úgynevezett Hírcentrumot, a közös internetes portál, a Hirado.hu vezetését. Így a korábban hozzávetőleg 350 főt foglalkoztató MTI 180 fősre zsugorodott, de a többiekhez képest még így is erős, befolyásos intézmény maradt.

Az elmúlt egy évben pozícióharc dúlt a két vezérigazgató, Böröcz István (MTVA) és Belénessy Csaba (MTI) között. Régóta vitázott a két intézmény arról, hogy hová tartozzanak a vidéki és a külföldi tudósítók, vagy éppen a megrendelői és hírkiadási joggal rendelkező szerkesztők.

Folyamatos feszültségforrás volt az is, hogy miközben az MTI-s Hírcentrum felelős szakmailag a közszolgálati híradókért, addig a műsort az MTVA-s szerkesztők és riporterek készítik. Az egymást követő híradós botrányok – Daniel Cohn Bendit európai parlamenti képviselő magyarországi látogatásának meghamisítása, Lomnici Zoltán volt főbíró kiretusálása, a január 2-i ellenzéki tüntetés olyan színben való bemutatása, hogy azon alig vettek részt – rávilágított erre a folyamatos konfliktusokat generáló és tisztázatlan felelősségi viszonyokat magában rejtő munkamegosztásra.

Erre a közmédia szakszervezetei és üzemi tanácsai is felhívták a figyelmet, de azon javaslatuk, hogy az MTI újra teljesen önálló, az összes hírügynökségi szerkesztőt és újságírót foglalkoztató intézmény legyen, a közmédia vezetése részéről nem talált meghallgatásra. A két intézmény közötti háborút végül az MTVA nyerte, ez már az év elején látszott, amikor a tavalyi 2,5 milliárd forintról idénre 1,3 milliárdra csökkentették az MTI költségvetését.

Lapunk információi szerint a megmaradó MTI Zrt.-nél is komoly szakmai aggodalmak fogalmazódnak meg a június 1-jével végbemenő átszervezés kapcsán. Nemcsak amiatt, hogy az MTI-ben maradó, a híreket kiadó szerkesztők hogyan tudnak felelősséget vállalni a napjában kiadott 900 hírért, fotóért, hanem továbbra is teljesen tisztázatlan, hogy az MTI-s „szuperellenőrök” adhatnak-e utasítást a jogilag másik cégnél, az MTVA-nál dolgozó munkavállalóknak.

Megkerestük Belénessy Csabát, aki kérdéseinket azzal hárította el, hogy az ügyben az MTVA kommunikál. Ezek után feltettünk kérdéseinket a médiaszolgáltatási alapnak, egyelőre nem kaptunk választ.

Balogh László, a négy közszolgálati médium működését felügyelő Közszolgálati Közalapítvány elnöke lapunknak azt mondta, a médiatörvény alapján az általa vezetett testületnek nincs kompetenciája az átszervezést illetően. Azt azonban el tudja mondani, hogy az átszervezés Belénessy Csaba kezdeményezése alapján indult el, az intézmény elmúlt egyéves működése alapján a vezérigazgató és a közszolgálati kuratórium is több zavart, hibát észlelt a munkafolyamatokban, a felelősségi viszonyokban.

Ezekre hívta fel a figyelmet a közmédia üzemi tanácsai és szakszervezetei által írott levél is, de az általuk javasolt, teljesen önálló MTI visszaállítására a hatályos médiatörvény nem ad lehetőséget. Balogh László úgy értékeli, hogy a most végbemenő átalakítás megoldja az érdekképviseletek által vélelmezett működési zavarokat, és biztosítja a távirati iroda továbbra is magas színvonalú munkáját. Mindazonáltal az átszervezés lesz az egyik napirendi pont a kuratórium szerdai ülésén.

Kránitz László, a kuratórium szocialista delegáltja viszont úgy látja, a mostani átalakítás egyáltalán nem szolgálja sem az MTI, sem a közmédia érdekeit. Az új médiaszabályozás nyomán létrejött rendszer működésképtelenségét éppen az bizonyította, hogy a tisztázatlan munkamegosztással és felelősségi viszonyokkal létrehozott MTI Hírcentrum botrányt botrányra halmozott.

Kránitz szerint csak tovább fokozzák a bajt a mostani átszervezéssel, ahelyett, hogy visszaállítanák a teljesen önálló és független Magyar Távirati Irodát.

A hírgyár – hamarosan kevesebb asztalra lesz szükség
A hírgyár – hamarosan kevesebb asztalra lesz szükség
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.