Az MSZP numerus clausust emleget

A felsőoktatási számarányokat származási alapon korlátozó 1920-as törvény, a numerus clausus szellemiségét idézi az MSZP-s Steiner Pál szerint, hogy Székhelyi József színész nem léphetett fel Egerben.

A szocialista politikus csütörtökön, a budapesti Madách Színház előtt tartott tájékoztatón – amelynek ideje alatt Székhelyi a teátrumban próbált – úgy fogalmazott: a színművészt Egerben származása miatt nemkívánatos személynek minősítették, nem léphetett fel. Szerinte ezzel az országban újra megjelent a numerus clausus, a fajvédő törvények gondolatisága.

Az ügyhöz tartozik, hogy feljelentéskiegészítést rendelt el a Heves Megyei Főügyészség a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) feljelentése kapcsán, amelyet az ügyben tett a szervezet. A Mazsihisz közösség elleni izgatás miatt kéri a nyomozás elrendelését, illetve felveti a hivatali visszaélés lehetőségét is. Hozzátették: annak, hogy egy magyar város vezetése faji alapú megkülönböztetést alkalmazott, nemcsak politikai, hanem jogi következményei is kell hogy legyenek.

Időközben – miként arról lapunkban már beszámoltunk – az ügy miatt lemondta egri látogatását Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete is. Habis László polgármester, aki a történtek kivizsgálását kezdeményezte, erre úgy reagált: „Szeretném, ha a nagykövet úr megismerne bennünket, ha tapasztalná, látná, hogy Egerben nincs diszkrimináció.” Habis László emlékeztetett arra: az ügy kivizsgálásával megbízott bizottság elnöke annak a hírportálnak a főszerkesztője, amelyik elsőként foglalkozott az üggyel. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.