Balog Zoltán, az erőforrás
A rajongás határát súroló tisztelet kölcsönösnek látszik. A kormányfő szűk köréhez tartozó református lelkész eddigi politikai pályája csúcsára ért: Orbán Viktor egy csúcsminisztérium vezetését bízta rá. Pedig Balog Zoltán korábban még attól is elzárkózott, hogy egyáltalán parlamenti képviselő legyen.
1958-ban született Ózdon. Református környezetben, zárt világban nevelkedett. A gimnázium elvégzése után, a teológia elvégzése előtt belekóstolt kicsit a családon és iskolán kívüli életbe. A diósgyőri gépgyárban egy évig dolgozott betanított esztergályosként: „…fantasztikusan jó társaságba kerültem. Cigányokkal, prostituáltakkal dolgoztam együtt, rajtam kívül mindenki büntetett előéletű volt. Összetartás és szolidaritás jellemezte ezeket az embereket”.
A nyolcvanas években református lelkészként teljesített szolgálatot, ösztöndíjasként német városokban tanult. A rendszerváltáskor azért a Fidesznél kötött ki, mert a népi-urbánus megosztottságot tartotta a magyar szellemi élet egyik legnagyobb problémájának: úgy ítélte meg, egyedül ez a párt képes függetleníteni magát ettől az ellentéttől.
Németh Zsoltot – jelenlegi külügyi államtitkárt – gyerekkora óta ismeri, az ő hívására lett a Fidesz parlamenti frakciójának egyház-politikai tanácsadója. Évekig dolgozott annak a Fodor Gábornak a munkatársaként, aki aztán viharos körülmények között az SZDSZ-hez igazolt.
Balog azonban kitartott a Fidesz mellett. 1998-ban, az első Orbán-kormány megalakulásakor a miniszterelnök főtanácsadójaként tűnt fel. Legalább annyira alakította a kormány egyházpolitikáját, mint az egyházi kapcsolatokért tisztsége szerint felelős Semjén Zsolt.
Mindeközben nem csupán főtanácsadója, vallási értelemben lelki vezetője is volt a miniszterelnöknek. „Bennem ez a két szerep összetartozik” – mondta. És egyértelművé tette, hogy nem kíván parlamenti képviselő lenni. Hisz a „tanácsadó általában a háttérben marad, nem vállal politikai felelősséget, a nyilvánosság előtt nem azonosul egyetlen pártirányzattal sem. A parlamenti mandátum viszont pártpolitikai elkötelezettséget jelent, és én nem tartom helyesnek, ha egy lelkész pártszínekben politizál”.
A fordulat éve: 2006
Valami megváltozhatott, mert 2006-ban, az ismét elvesztett választást követően a Fidesz országos listájáról bekerült a parlamentbe. Rögvest az emberi jogi bizottság elnöke lett. (Előzőleg megfordult Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatalánál is, és elfoglalt néhány kulcspozíciót, például a Fidesz pártalapítványánál.)
Az őszödi beszéd után tevékeny részese volt annak a karaktergyilkosságnak, amelyet a Fidesz sikeresen hajtott végre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen. Nem válogatta meg a partnereit. Nyilvánosan együtt szerepelt Morvai Krisztinával, aki később a szélsőjobboldal arcaként kamatoztatta ismertségét. A Balog által vezetett fideszes pártalapítvány 2007-ben – meghatóan szép méltatás kíséretében – kitüntette Gaudi-Nagy Tamást, aki aztán szintén jobbikosként vált parlamenti képviselővé.
Balog Zoltán nem vádolható szélsőséges nézetekkel. Ennek ellenére 2008-ban – Lezsák Sándorral az oldalán, Lakiteleken – beszédet mondott az alpári antiszemita kirohanásai miatt sokat támadott Prohászka Ottokár katolikus püspök szobrának avatásán.
Újabb fordulat: az egyházügyből a romák felé
Ahogyan előre sejthető volt, 2010-ben a Fidesz kétharmados győzelme újabb lökést adott karrierjének. A társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárként az egyházi területről átváltott a romaügyekre. Valószínűleg őszintén hitt abban, hogy – „új szemlélettel”, szakítva az „emberi jogi dogmatizmussal” – képes lesz viszonylag rövid időn belül is eredményeket felmutatni.
Az egyházi roma kollégiumok beindításától eltekintve ennek egyelőre vajmi kevés jelét látjuk. Hiába készült el az úgynevezett társadalmi felzárkózási stratégia és a hozzá kapcsolódó intézkedési terv, ez nem garancia semmire: programokkal eddig is bőségesen el voltak látva a cigányok. Közben a kormányzat szegényellenes döntései egyre csak a nyomort és a kilátástalanságot növelik.
Annyi szent, Balog Zoltán immáron aligha hivatkozhat arra, hogy államtitkárként nincs kellő befolyása a kormány politikájára. Azzal, hogy a távozó Réthelyi Miklós helyett megkapta a nemzeti erőforrás – vagy akármilyen más néven futó – minisztériumot, óriási hatalom – oktatás, kultúra, egészségügy, szociálpolitika – összpontosul a kezében. Némi túlzással: ami nem hozzá tartozik, az nincs is.
