Önállóan, saját arculattal küzd a szavazatokért az LMP

Nem hozott egyelőre érdemi áttörést az LMP támogatottságában a képviselőcsoport élén történt személycsere, igaz, alapvetően nem is ez volt az oka és célja a frakcióvezető-váltásnak.

 A párt január végi kongresszusán döntöttek: Schiffer András lemondását követően Jávor Benedekre bízzák a képviselőcsoport irányítását, a parlamenti mandátumáról lemondott Kaufer Virág helyére pedig Szél Bernadettet delegálják.

A helycseréket problémakibeszélő maratoni frakcióülés, kiszivárogtatott belső levelezés és vélt vagy valós belső ellentétek, illetve szövetségkötési nézetkülönbségek előzték meg. Tény, hogy Jávor Benedek frakcióvezetővé választása óta az LMP támogatottsága nem ugrott meg különösebben. Sőt az Ipsos kutatásai szerint például január és február között a biztos pártválasztók körében kilenc százalékról hatra ugrott vissza a támogatottságuk, ami feltehetően a viharos januári eseményeknek köszönhető. Ezt követően azonban márciusra újból kilenc százalékot mértek, áprilisban pedig hetet. Az összes megkérdezett körében ez az arány az Ipsosnál jóval kiegyensúlyozottabb: egyedül márciusban mértek öt százalékot, a többi hónapban végig négyet.

– Korántsem feszültek akkora ellentétek a frakción belül, mint azt sokan felnagyítani igyekeztek. Éppen ezért radikális irányváltásra sem volt szükség András lemondása és az én megválasztásom után. Egyértelmű volt, hogy az LMP számottevő politikusai elkötelezettek voltak amellett, hogy önállóan, saját arculatot építve mérettetjük meg magunkat a jövőben is – fogalmazott megkeresésünkre Jávor Benedek. Az ökopárti politikus hangsúlyozta: nem számoltak azzal, hogy a változtatás az LMP támogatottságában is radikális elmozdulást fog hozni, hiszen „a választók nem azért támogatták a pártot, mert Schiffer András volt a frakcióvezető, hanem elsősorban a párt képviselte értékrend miatt”. Jávor hozzátette, hogy Schiffer „kivirult” a váltás óta, láthatóan sok energiája szabadult fel az adminisztratív terhektől való mentesülés után.

Az LMP képviselőcsoportjának vezetője nagyban támaszkodik a frakcióelnökség tagjaira, így Karácsony Gergelyre, Mile Lajosra és Szabó Tímeára is. Utóbbi lapunk megkeresésére elmondta: „nyilvánvalóan vannak habitusbeli különbségek a két vezető között, de nincs lényegi különbség, továbbra is egy csapatként dolgozunk”. A képviselőcsoporthoz már Jávor idején csatlakozott Szél Bernadett ezzel kapcsolatban lapunknak azt hangsúlyozta: a személyi rotáció nem idegen a zöldpártoktól, csak Magyarországon kap más dimenziót az értelmezése. – A hátralépés sok esetben inkább az erő, mint a gyengeség jele. Volt értelme a váltásnak, hiszen Jávor Benedeket másik oldaláról is megismerheti a nyilvánosság, Schiffer Andrásnak pedig több ideje jut azokra az ügyekre – például az ügynökakták nyilvánossága vagy az országjárás és pártépítés –, amelyek kiemelten fontosak a számára – fogalmazott Szél Bernadett.

Arra a kérdésünkre, hogy a 4K! párttá válása és nyilvános partneri bejelentkezése mennyiben mutatja az LMP szövetségkötési politikájának esetleges változását, Jávor Benedek azt mondta: a legutóbbi kongresszus kimondta, hogy az MSZP-vel és a Demokratikus Koalícióval az LMP egyelőre nem törekszik szorosabb együttműködésre, de kimondta azt is, hogy a parlamenten kívüli civil és politikai szerveződésekkel viszont igen. Ebbe pedig tökéletesen belefér például a Szolidaritással és a 4K!-val való stratégiai kooperáció.

Schiffer és Jávor, céljaik azonosak, habitusuk különböző
Schiffer és Jávor, céljaik azonosak, habitusuk különböző
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.