Ferenczi Krisztina: Figyeld a pakkot!

Orbán Viktor még nem szólalt meg arról, hogy miért művelik, amit művelnek a gazdákkal. Hogy a földet miért a közelieknek játsszák át, miközben nem ezt ígérte a gürcölő családoknak. Miként arról is hallgatott eddig, miért ködösít évek óta egy saját birtokról, a Cinege úti villáról.

Szépen, mértéktartóan írjuk le a botrányt, ami már első miniszterelnökségével jócskán elkezdődött, mint jövő, s aligha zárható ki, hogy mostani regnálásával folytatódik. A zsebre ható változásokat csak következő kormányzásának idején fogjuk érzékelni. Mint eddig. A projekt gondolt a rossz időkre is: és valóban, a nyolcéves szünetben sem állt meg az idő.

Az együttműködés rendszere családilag a következő: Sárazsadány: végy két repatriált nagytőkést, kínáld meg őket az állami támogatás – vízvédőgát, bekötőút-építés –, a hitel lehetőségével, vond be őket kezdő feleséged és ügyvéd barátai üzletébe, és tégy csodát. Hatalomra jutván helyezd őket állami pozícióba, adj cégeiknek számos előnyt, hitelt, a legpitiánerebb állami szőlőfelvásárlástól a legmeredekebb juttatásokig. A közvagyonból. Bizonnyal megveszik áron felül a lakásodat, amint kell, és filléres befektetéssel vett földjeidet is, jó áron.

S száguldhatsz a botrány, a paravánvásárlás nemtaggyűlési nemjegyzőkönyveinek helyszínéről a másik botrányos helyszínre, a szerzett pénzből vett újabb földekért.

Felcsút: itt is az asszony nevén lesz ház, föld, hitel, birtok. Ő meg nem köteles bevallani, mennyi a jövedelme. Hogy itt is regnálásom alatt vettem nem létező vagyonnyilatkozati fedezetből birtokom, hogy itt is a kormányzásom alatt helyzetbe hozott – vezetővé és tulajdonossá tett – emberektől vehettem meg bagóért földbirtokom? Nem igaz, nézzék csak meg jobban a vagyonnyilatkozatom. Nem látják? Na látják! Ez már családi birtok. Megvan. Miként az alapítvány is a futballért. És alkalmas a közpénz becsatornázására. Hogy pénzszivattyú volna? Ilyet csak terrorista újságírók gondolnak.

Hogy dédunokáim mit kezdenek a stadionnal? Ez jó kérdés. A szponzorok eltűnnek addigra. Perceg a szú, eszi az idő, ledől a lelátó, fölveri a gaz. A birtok viszont itt marad. A családomat kéne megkérdezni, szerintük nem – így a válasz az egyik külföldi újságírónak. A kérdés az volt: rossz ember maga?

Hogy hány mostani földbérlő adja át birtokát az aranydíjas őstermelő bankjogásznak, még nem tudni. Törvény kell csupán, és kétharmad. S a most oly boldog új bérlők még boldogabban adják át szántóikat.

„Ne oda korcsolyázz, ahol a korong éppen van, hanem ahol lesz” – tanácsolta évértékelőjében a hokisok példájára hivatkozva a miniszterelnök. Mindannyian hokisok vagyunk. Figyeld a pakkot!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.