Kékessy Dezső az Orbán család állandó vevőjévé vált

Kékessy Dezsőnek, az Orbán-kormány egykori párizsi nagykövetének, volt üzlettársának adta el sárazsadányi szőlőföldjeit 2009 januárjában Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó. Az összességében 8 hektárnyi földbirtok vételára ismeretlen. A politikus-házastársaknak ugyanis nem kell feltüntetniük a jövedelmüket vagyonnyilatkozatukban. Így a politikusok házastársukra mutogathatnak, ha esetleg nem stimmel az egyenleg. Mivel adóbevallást nem kell egyik félnek sem csatolnia, a rendszer gyakorlatilag ellenőrizhetetlen.

A vételár azért lenne érdekes, mert Lévai annak idején azt nyilatkozta, amikor a botrányt kavaró tokaji szőlőügy után, 2005 elején kiszállt a Kékessyvel közös Szárhegy dűlő-Sárazsadány Kft.-ből, hogy hatszázalékos üzletrészét névértéken eladta, de 8 hektáros földbirtokát továbbra is bérbe adja a kft.-nek. Üzletrésze névértéken 10 millió 750 ezer forint volt, ebből 10 milliót a 2001. novemberi tőkeemeléskor kellett kiegyenlítenie, ám az akkori vagyonnyilatkozatban ennek nem volt fellelhető fedezete. Tagi kölcsönből nem emelhető törzstőke, így lehet, hogy valójában baráti kölcsön érkezett. Ám ennek szintén nincs semmi nyoma.

Az Élet és Irodalom „nem taggyűlési jegyzőkönyvei” nyomán kirobbant botrányban a politikus házastársa azt mondta: csak a föld az övé, a sok tízmilliós állami támogatással megvalósított ültetvények a társaság tulajdonát képezik. (Más kérdés, hogy tagként neki is fizetnie kellett a több tízmilliós állami támogatáshoz az önrész rá eső részét, s erre sem mutatkozott fedezet Orbán Viktorék vagyonnyilatkozatából).

Kérdés, hogy a Lévai Anikó által százezer forintért az önkormányzattól 1997 tavaszán megvásárolt öthektáros gyep, legelő besorolású sárazsadányi terület értékét milyen mértékben növelte meg 2009-ig az állami tízmilliók segítségével létrejött állapot: a melioráció és a telepített szőlőültetvények. Ennek nyomán ugyanis szőlő, szántó besorolásba került át a terület. Lévai Anikó ugyanakkor a Szász Attilától 2001 decemberében másfél millió forintért vásárolt háromhektáros földjét is Kékessynek értékesítette. A három tagból álló birtokot szintén a társaság művelte. Érdekesség, hogy a miniszterelnök felesége mindössze egyetlen sárazsadányi ingatlant tartott meg, egy az önkormányzattól ugyancsak 2001-ben vásárolt belterületi telket. A kivett, beépítetlen területet 100 ezer forintért vásárolta meg az akkori polgármestertől Lévai.

Kékessy vevőkénti megjelenése nem meglepő az Orbán családban: korábban a 2002. évi sikertelen választások után sietett a család segítségére – családtagja vásárolta meg a távozó miniszterelnök belvárosi lakását áron felül, 63 millió forintért. Kékessy családi ingatlancége aztán évekig árulta a Haris közi lakást, sikertelenül. Öt év kellett az eladáshoz – menet közben már 57 millió forintért is szabadultak volna tőle.

Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivőtől lapunk arra vár választ, hogy mennyiért értékesítette a sárazsadányi szőlőföldeket a miniszterelnök felesége 2009-ben. Vagyis azt a 8 hektárnyi birtokot, amelynek szőlőtőkéi a Szárhegy dűlő-Sárazsadány Kft. tulajdonában álltak.

Baráti ügyvédek

1997. március 21-én született meg a rendelet, hogy az állam támogatja a szőlőültetvények telepítését. Másnap Lévai Anikó ügyvéd barátja nyilatkozatot tett a Magyar Államkincstár felé: rendelkezésükre áll közel 8 hektár termőföld. (Ebből ötöt Lévai bocsátott a kft. rendelkezésére, de a nyilatkozatot követően vette meg azt az önkormányzattól). Március 24-én két ügyvéd, Szász Attila és Duda Attila – Lévai barátai –megalapították a kft-t. Lévai másnap csatlakozott hozzájuk, de őt csak két hónappal később jegyezték be, akkor, amikor Kékessy Dezső és Madarász László is belépett a cégbe. A csúszást az okozta, hogy Lévai 3 millió forintos értéken máris apportálni akarta még meg sem vásárolt földjeit, ám a szabályozás szerint ezt nem lehetett megtenni, ezért visszavonta. Kékessyt az első Orbán-kormány párizsi nagykövetté nevezte ki, Madarász László a Postabank élére került. Szász Attila évi több tízmilliós bevételhez jutott állami felügyeletű cégekben végzett feladatokért, közben pedig a társaság földfelhajtója volt.

Termőre fordult - szőlőtőkék Sárazsadányban
Termőre fordult - szőlőtőkék Sárazsadányban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.