Hargitai Miklós: Sajtóterror

A parlamenti házelnök utolsó tollforgató terroristáknak nevezte azokat az újságírókat, akiknek szerepük volt Schmitt Pál köztársasági elnök megbuktatásában. A nyilatkozat a demokrácia természetének, a hatalom és a sajtó viszonyának oly mértékű félreértéséről tanúskodik, hogy alapjaiban kérdőjelezi meg az ország harmadik közjogi méltóságának alkalmasságát.

Emlékeztethetnénk rá Kövér Lászlót, hogy ha a sajtó nem teszi azt, ami a dolga, ma senki sem tudna egy bizonyos őszödi beszédről, és talán még mindig Gyurcsány Ferencnek hívnák a miniszterelnököt (ugye milyen furcsa érzés?) – de hogy a Fidesznek nem lenne kétharmada, az több a bizonyosnál. A helyzet azonban súlyosabb annál, hogy elvicceljük – itt ugyanis az egyik hatalmi ág nyílt támadást intézett a politikán kívüli világ talán legfontosabb, ugyanakkor fegyvertelen társadalomvédelmi intézménye ellen.

Azt bizonyára Kövér László is tudja, hogy a Fidesznek sikerült megalkotnia a média számára egész Európában a legszerényebb védelmet biztosító alkotmányt és médiaszabályozást. E jogszabályok egyetlen szót sem vesztegetnek annak rögzítésére, hogy mi a sajtó feladata, és mire van joga ennek ellátásához. Kövér úr talán úgy gondolja, hogy az első számú sajtófunkció a – közvetve vagy közvetlenül mindig közpénzből végzett – pártszolgálat, ami alapvető tévedés.

A valóság az, hogy demokratikus országokban a sajtó legfőbb feladata a többi hatalmi ág kontrollja a nyilvánosság eszközeivel – ez az, amiért a médiát különleges jogokkal látják el, és alkotmányos oltalomban részesítik. A békemenet-szervezés, a miniszterelnök családjának és háztartásának bemutatása vagy a bajba jutott politikusok alákérdezős interjúkkal történő kimosdatása nem érdemelne egy vesszőt sem az alkotmányban, ám a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom ellenőrzésére érdemelt volna.

Mi a magunk részéről megpróbáljuk előmozdítani Kövér László tisztánlátását. Ha egy miniszterelnök azzal szögezi a székbe a közönségét, hogy bevallja: alapvető kérdésekben félretájékoztatta a választókat, és hazugsággal jutott hatalomra, akkor a sajtónak ugyanaz a dolga, mint ha egy köztársasági elnökről kiderül, hogy a doktori címének megszerzése érdekében plagizált. Ha a média ezeket az ügyeket nem tárja a polgárok elé, bűnpártolást és alkotmányos mulasztást követ el.

Továbbá tájékoztatjuk a házelnök urat, hogy nincs szerencséje: bármilyen gyatra is ezen a területen a magyar jog, a főbb közhatalmi tényezők mindenképpen szembekerülnek az alaptörvénnyel, ha a munkájukat végző újságírókat politikai okból megtámadják. „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit” – fogalmaz az aktuális alkotmányunk is, és talán még Kövér László sem gondolja azt, hogy nem tartozik a demokratikus közvéleményre, ha az állam vezetői lopnak, csalnak vagy hazudnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.