Titokban tartják, mennyivel fizet kevesebbet az RTL és a TV2

A Népszabadság információi szerint az RTL Klub és a TV2 százmilliós nagyságrendű díjcsökkentést kapott a médiahatóságtól, a konkrét összeget azonban üzleti titokra hivatkozva nem hajlandók kiadni. Bár az egyeztetések jelenleg is folynak, 2014. december 31-ig, a digitális átállás befejezéséig várhatóan meghosszabbítják a két vezető kereskedelmi televízió idén lejáró koncessziós szerződését.

Az új médiatörvény írta elő a Médiatanács számára, hogy minden földi frekvencián sugárzó helyi, körzeti és országos médium műsor-szolgáltatási szerződését hatósági szerződéssé alakítsa át. Március végén derült ki, hogy a médiahatóság ezen szerződések átalakításakor jelentősen csökkentette a Class FM és a Neo FM által az államnak fizetendő díjat, pedig a rádiók a magas vállalási összegekkel nyerték meg a Sláger és a Danubius korábbi frekvenciáit a 2009-ben nemzetközi vihart is kavaró pályázaton (ami miatt akkor lemondott posztjáról Majtényi László, az akkori médiahatóság elnöke). Majtényi már akkor irreálisnak tartotta a pályázók ígéretét, miszerint éves árbevételük 50-55 százalékát befizetik az államkasszába. A rádiók mostani díjcsökkentésének összegét sem árulják el – természetesen üzleti titokra hivatkozva.

A hatóság indoklása szerint a médiaszolgáltatási díjak felülvizsgálatát és arányosítását több tényező indokolta. Egyrészt a gazdasági válság okozta nehézségek már-már ellehetetlenítették a rádiók és televíziók működését, másrészt az igazságtalan díjszámítási rendszer egyes rádiókat és televíziókat indokolatlan versenyelőnyhöz juttatott. A hatóság szerint ez a díjszámítási módszer arányosabb és igazságosabb a korábbinál, a földi frekvencián sugárzó rádiók 90 százalékánál, a televíziók csaknem 100 százalékánál a korábbiaknál kedvezőbb díjakat léptettek életbe.

A hatóság a két vezető kereskedelmi tévé, az RTL Klub és a TV2 esetében is megkötötte az új hatósági szerződést. Díjkedvezményeiket firtató kérdésünkre csak annyit válaszoltak, hogy „a műsor-szolgáltatási díjak felülvizsgálatára a médiaszolgáltatók kérelmei alapján, valamint a médiatörvény 207. § (4) bekezdése alapján került sor”. A hatóság egyik illetékese pedig arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kereskedelmi tévék, a Class FM-hez és a Neo FM-hez hasonlóan, megtiltották a hatóságnak, hogy kiadja a szerződés díjcsökkentésre vonatkozó adatait, így azt nem tudják közölni. Lapunk információi szerint az RTL Klub és a TV2 is százmilliós nagyságrendű díjcsökkentést kapott. Az RTL Klub lapunk kérdésére csak annyit árult el, hogy kaptak díjkedvezményt, de ahogy fogalmaztak, „a díj még mindig messze magasabb, mint bárhol máshol Európában”, részleteket azonban nem adhatnak ki. A TV2 pedig azt válaszolta, hogy „ezek egyértelműen üzleti titkot képező adatok”, amelyeket nem hozhatnak nyilvánosságra.

A két országos kereskedelmi tévécsatorna még 1997-ben vállalta a frekvenciapályázatában, hogy éves szinten egyenként másfél-kétmilliárd forintot fizetnek – a két frekvenciáért tíz évre összesen 17 milliárdot ígértek. Az elmúlt időszakban viszont rendszeresen folyamodtak részletfizetési, könnyítési kérelmekkel a hatósághoz, különösen amióta kiderült, hogy csúszik a digitális átállás, emiatt továbbra is milliárdokat kell kifizetniük az analóg frekvenciákért – terven felül. A kereskedelmi tévék közül az RTL Klub nyereséges: 2010-ben 29,1 milliárd forintos árbevétel mellett 3,1 milliárdos nyereséget produkált (a 2011-es adatok még nem ismertek). Nem ilyen rózsás a helyzet mostanában a TV2-nél. Árbevételük milliárdokkal elmarad az RTL Klubétól: a 2009-es 654 milliós nyereség után 2010-et 2,2 milliárd forint veszteséggel zárták.

Lapunk több médiajogászt és adatvédelemmel foglalkozó jogászt is megkérdezett, akik egybehangzóan azt állítják, hogy a hatóságnak fizetett díj összegét nem lehet titokká minősíteni, hiszen az állam tulajdonában lévő frekvenciát használnak, és ezért meghatározott összeget fizetnek az államnak. A jogászok szerint az adatok kiadása bírósági úton kikényszeríthető. A két kereskedelmi tévének idén július 9-én éjfélkor jár le a földfelszíni műsorszolgáltatásra 1997-ben megkötött, majd 2005-ben meghosszabbított koncessziós szerződése. Új pályázatot várhatóan nem írnak ki, mert a jogszabály alapján a Médiatanács a digitális átállás befejezéséig – legkésőbb 2014. december 31-ig – ideiglenes műsor-szolgáltatási szerződést köthet a kereskedelmi tévékkel. Ezzel kapcsolatban a médiahatóság arról tájékoztatta lapunkat, hogy jelenleg is folynak az egyeztetések a műsor-szolgáltatási szerződések esetleges meghosszabbításáról.

A politika is kóstolgat

Régóta köztudott, hogy a két vezető kereskedelmi csatornában Fidesz-közeli cégek szeretnének részesedést szerezni. A 2000-es évek elején a Vegyépszer folytatott tárgyalásokat a TV2 megvásárlásáról, a 2010-es választások után pedig az Infocenter (a Heti Válasz, a Lánchíd Rádió és a Class FM tulajdonosa) jelentette be, hogy megvásárolja az RTL részvényeinek több mint 30 százalékát, de végül ez az üzlet nem jött létre.

Az Infocenter a TV2 német tulajdonosával is tárgyalt, egyes hírek szerint még mindig tárgyal a magyar tévécsatorna megvételéről.

Kerülik a reflektorfényt
Kerülik a reflektorfényt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.