Áder még nem mondott igent, de Orbán 'hadviselése' hatásos lehet

Még nem mondott igent Áder János Orbán Viktor miniszterelnöknek arra vonatkozóan, hogy vállalja-e a jelölést a köztársasági elnöki tisztségre – értesült lapunk megbízható forrásból. Ennek ellenére a Brüsszelbe „száműzött” fideszes EP-képviselő a legesélyesebb arra, hogy a Sándor-palotában Schmitt Pál utóda legyen.

– Megfordult a helyzet. Húsvét előtt még úgy állt, hogy ha Kövér László nem vállalná a köztársasági elnökséget, akkor a második számú esélyes Áder János lenne. Mára ez úgy változott: ha az EP-képviselő valamiért mégsem ambicionálná a jelöltséget, a házelnök úr megadja magát, és kész a Sándor-palotába költözni – tájékoztatta munkatársunkat egy vezető fideszes politikus, aki mindkét „szereplővel” jó kapcsolatokat ápol.

Áder János tegnap szólalt meg először az ügyben: a Képviselői Irodaházban pár emeletet együtt liftezett az Origo munkatársával, akinek mindössze annyit mondott, „idő előtti” minden, a jelölésére vonatkozó kérdés. Kövér László a múlt héten a Heti Válasznak és az Echo TV-nek azt nyilatkozta, hogy „nem hárítja el magától” Schmitt Pál székét, illetve „nem ugrik el” semmilyen feladat elől, de tud alkalmasabb jelöltet magánál: Áder Jánost. Kövér László ugyanakkor a „kollektív bölcsesség” kényszerítő erejét is emlegette.

A miniszterelnök környezetéből lapunknak megerősítették, hogy Orbán Viktor Kövér Lászlót szeretné a Sándor-palotában látni. „És politikailag mindent meg is tesz, hogy elérje: a két régi harcostársa közül az egyik mondjon igent.” Egy magas rangú fideszes politikus tudomása szerint a miniszterelnök a „nem politikus” államfőt feltételező forgatókönyv szerint már azt is meglebegtette szűk körben: esetleg Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert ajánlja a kormánypárti képviselők figyelmébe. Ez esetben Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár lehetne a humán csúcsminiszter. Emellett Orbán Viktor B listás felvetése szerint akár Boross Péter volt MDF-es miniszterelnök vagy Lezsák Sándor lakiteleki alapító atya is szóba jöhetne. A kereszténydemokraták úgy hallották, hogy az esetleges jelöltek között lehet a volt és a jelenlegi MTA-elnök, Vizi E. Szilveszter és Pálinkás József, illetve Szapáry György közgazdász, washingtoni nagykövet.

E felvetések megvalósulásának az esélye minimális – tette hozzá forrásunk, aki szerint ez a miniszterelnök „politikai-pszichológiai hadviselésének a része” lehet.

Mindenesetre ha Áder János rábólint a felkérésre, a miniszterelnök április 16-án az EP-képviselőt jelöli meg Schmitt Pál lehetséges utódaként. Ez esetben viszont várhatóan nem lesz az Országgyűlésben április 18-án, az új alkotmány parlamenti elfogadásának a napján elnökválasztás. „A parlamenti döntés Áder János EP-képviselősége miatt elhúzódhat néhány hetet” – mondták lapunknak.

Elnökségi ülés pénteken

Pénteken tájékoztatja a Fidesz frakcióvezetője az ellenzéki képviselőcsoportokat az új köztársasági elnök megválasztásának eljárásáról. Lázár János ezt kedden közölte az államfőválasztásról tartott, pártok közötti egyeztetés után. Az MSZP parlamenti irodájában tartott megbeszélés azokról az elvárásokról szólt, amelyeket a szocialisták fogalmaztak meg az új államfővel szemben. Lázár János azt mondta, ezek többségét támogatásra érdemesnek tartja. Az MTI úgy tudja, hogy a Fidesz elnöksége péntek délelőtt ülésezik. Ezen várhatóan jelen lesz Áder János is.

Orbán Viktor a három 'alkotmányozó', vagyis Áder János, Kövér László és Szájer József, valamint Pokorni Zoltán társaságában a 2002-es parlament alakulóülésén
Sopronyi Gyula 2002.05.15. Digitális 158. sz. CD Megalakult az új összetételű Országgyűlés. Parlament, Orbán Viktor, Áder János, Kövér László, Pokorni Zoltán, Szájer József.(FIDESZ) (alakuló ülés)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.