Legutóbb február közepén a gyógyszerkiadások további 20-30 milliárdos csökkentéséről határoztak. Előtte már a Széll Kálmán Terv is nagyot vágott a gyógyszerre szánt állami kiadásokon, s ha minden megtörténik, amit ígérnek, a korábbi 340 milliárdos támogatási összeget 2013-ra a felére csökkenti az Orbán-kormány.

Ahogy a különadók bevezetésének idején, a kormányzat itt is úgy látja: a szektorban túl sok a profit, megvághatók a zömükben külföldi cégek. S persze hozzáteszik: a beteget kár nem érheti. Pedig dehogynem. A látványos lefelé húzó árversenyt követni nem tudó gyógyszerek immár kiesnek a támogatásból, így csak teljes áron jutnak hozzájuk a betegek. Ha egyáltalán. A patikusok azt mondják, a magyar beteg ragaszkodó, nem hiszi, hogy helyettesíthető lenne az, amit eddig használt, vagy amire beállították. Inkább megveszi drágábban. Ha tudja.

De, ha az olcsóbbat választja, akkor sem egyszerű a helyzet, annyit variáltak a felírási szabályokkal. (Kétségtelen, amit a beteg nem vált ki, arra támogatást sem kell fizetni.) Az egészségbiztosító a háztartásokban halmozódó orvosságokra hivatkozva megszigorította a felírási rendet.

Egy receptre egy készítményt, és csak 30 napra elegendő mennyiséget lehet kiadni, és azt is csak a „fogyasztási időt” megelőző hetedik naptól. Gyakran előfordul, hogy az orvosnál egyetlen rendelésen felírt hét-nyolc receptet ötféle időpontban kell kiváltani. Egy olyan páciensnél, akinek többféle orvosságot kell egy időben szednie gyakorlatilag lehetetlen úgy alakítani a receptfelírást, hogy a gyógyszerek megközelítőleg egyszerre fogyjanak el, és a havi adagot egyetlen alkalommal meg lehessen venni.

A nagyvárosokban ez csekély gond, de ha távolsági buszra vagy vonatra kell ülni, hogy gyógyszertárba jusson valaki, már komoly nehézség, és persze költség. Az idős embereknek lehetetlen is elmagyarázni, miért van szükség erre a tortúrára.

A tőkenyúzás közepette a gyártók mentik, ami számukra menthető. A világ más országaiban újonnan elérhető terápiákat már be sem hozzák a magyar piacra. Akinek a jövőben első vonalbeli rákkezelésre lesz szüksége, itthon nem jut hozzá.

Szintén nem kedvezett a betegeknek az sem, hogy egyes kifejezetten drága gyógyszerek patikai forgalmazását megszüntették, és azokhoz februártól már csak a kórházakban lehet hozzájutni. Így aztán a páciens csak akkor kaphatja meg ezeket a gyógyszereket, ha be is fekszik az intézménybe. A kórházak viszont csak annyi beteget látnak el, amennyit az OEP-teljesítménykeretük elszámolhatóvá tesz számukra. Ez ahhoz vezet, hogy a fenti terápiák várólistái újabb hetekkel, hónapokkal nyúlnak. Ami viszont a gyógyszerkasszát illeti, az egyre jobban érzi majd magát.