Fellázadt az egész iskola

Kitört a botrány Szigetszentmiklóson, az ország huszadik legjobb középiskolájában, amikor kiderült: a vezetői pályázaton a tantestület által 50:5 arányban támogatott jelenlegi megbízott igazgató helyett mást neveztek ki az államosított iskola élére. Az új vezető állítólag jó kapcsolatot ápol Kövér Lászlóval, de ezt az Országgyűlés Sajtószolgálata közleményben tagadta.

„Mélységes megdöbbenésünknek és felháborodásunknak adunk hangot a Batthyány Kázmér Gimnázium intézményvezetői feladatainak ellátásával kapcsolatos, 2012. április 3-án meghozott fenntartói döntés miatt, amely nevelőtestületünk túlnyomó többségének véleménye és kérése ellenére, szakmai indoklás nélkül” nevezett ki új igazgatót – ezt a nyílt levelet tette közzé a szigetszentmiklósi középiskola tantestülete kedden.

A pedagógusok levelükben nem tértek ki rá, de a tanárok körében jókora indulatot szít az is: meggyőződésük szerint az új igazgató „kiváló fideszes kapcsolatainak” köszönheti azt, hogy kinevezték az ország huszadik legjobb középiskolájának élére.

Sok más középiskolához hasonlóan a Batthyány is állami fenntartásba került, s az átvétel nyomán pályázatot írtak ki az igazgatói posztra. Ketten jelentkeztek: Czita Zoltán, aki tizenegy évig igazgatóhelyettes, szeptembertől pedig megbízott igazgató volt, valamint Mede Norbert, aki 2007-ig tanított a gimnáziumban, és közel négyéves külföldi munka után tavaly tért vissza a tantestületbe. A pályázókról az iskola dolgozói világos véleményt mondtak: az eddigi igazgatót ötvenen támogatták, a most megbízott új vezetőt, Mede Norbertet pedig csupán öten. Április elején kellett volna győztest hirdetni, ám – sok más intézményhez hasonlóan – érvénytelenítették a szigetszentmiklósi pályázatot. Egy hónap múlva újat írnak ki, ám addig is dönteni kellett, ki vezesse átmenetileg az intézményt. A szülők és a pedagógusok biztosak voltak abban, hogy átmeneti időben – különös tekintettel a közelgő érettségire – marad az eddigi igazgató, ám meglepetésükre a vezetői tapasztalattal nem rendelkező Mede Norbertet bízták meg. Nem kevésbé furcsa az: mint azt Czita Zoltán lapunknak elmondta, kedden közölték vele, hogy keddtől már nem ő az igazgató.

A döntés nyomán nemcsak nyílt levelet írtak a tanárok, hanem egy, alighanem mindeddig példátlan lépésre is elszánták magukat: arra hivatkozva, hogy az újonnan kinevezett igazgatóval való együttműködést lehetetlennek tartják, lemondtak osztályfőnöki, munkaközösség-vezetői megbízatásukról. Emellett szerda késő délután a pedagógusok többsége, az iskolában tanuló diákok, valamint szüleik jó része közösen tartottak tiltakozást a gimnázium aulájában. Szerintük Mede Norbert megbízása valójában „politikai okoknak köszönhető”, „mutyikinevezés” volt. Több szülő és tanár is úgy fogalmazott lapunknak: Mede tanár úr jó kapcsolatot ápol Kövér Lászlóval és több családtagjával, valamint a város fideszes polgármesterével. A jó fideszes kapcsolatokra utal – említették többen is –, hogy Mede Norbert épp a helyi önkormányzattól kapott majd negyedmilliós tanulmányi támogatást a vezetői képesítés megszerzéséhez.

Az Országgyűlés Sajtószolgálata a távirati irodának elküldött közleményben cáfolta, hogy Kövér László ismerőse lenne a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium új igazgatója. Mint írták, semmilyen személyes ismeretségi kapcsolatban nem állt és nem áll vele. A történtek kapcsán kerestük Szabó Józsefet, Szigetszentmiklós fideszes polgármesterét. Sajtóreferense előzetesen „kikérte” kérdéseinket és visszahívást ígért, ennek ellenére lapzártánkig sem ő, sem pedig a polgármester nem adott válaszokat.

Nem nyilatkoztak lapunknak az igazgatót kinevező Pest Megyei Intézményfenntartó Központnál sem, ugyanakkor este, az iskolában tartott fórummal egybekötött demonstráción a hivatal képviselője felolvasott egy „sajtóközleményt” a mintegy kétszáz tiltakozó szülőnek, tanárnak, diáknak. Egyebek mellett azt mondta, hogy a jogszabályoknak megfelelő volt a kinevezés, ami mellett úgy érvelt: így Mede Norbertnek „lehetősége van, hogy bizonyítson.” Ne kíséretezzenek gyerekekkel! – reagáltak erre indulatosan a szülők. Az intézményfenntartó központ munkatársa aztán azzal a kijelentéssel is magára haragította az időközben aláírásgyűjtésbe kezdett a szülőket, pedagógusokat, hogy kijelentette: azok a tanárok, akik lemondtak egyes feladataikról tiltakozásul, figyelmen kívül hagyták a gyermekek érdekeit.

Mede Norbert, az iskola új igazgatója érdeklődésünkre határozottan visszautasította, hogy bármiféle politikai támogatás állna kinevezése mögött. Mint mondta, Kövér Lászlót nem ismeri személyesen, csak két gyerekével van „tanár-diák viszonyban”, és nincs közelebbi kapcsolatban a szigetszentmiklósi polgármesterrel sem, akinek szintén tanította gyermekét. Kérdésünkre úgy fogalmazott, őt is meglepte kinevezése, és egyelőre nem mond le, de megfontolja ezt a lehetőséget.

Pedagógusok, szülők, diákok demonstráltak az iskola aulájában – Ne kísérletezzenek a gyerekekkel!
Pedagógusok, szülők, diákok demonstráltak az iskola aulájában – Ne kísérletezzenek a gyerekekkel!
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.