Uj Péter: Legitimék bizonygatnak
Még egy utolsót rugóznék Lázár frakcióvezető oligarcházós nyilatkozatán. Három hete tart ez nálam, nem azért, mert Lázár frakcióvezető be volna akadva, illetve annyiban mégiscsak be van, hogy kevés olyan politikust tudnánk azonosítani, aki annyira tisztában lenne a kormány, a politika, a különböző hatalmi struktúrák működésével, mint éppen ő, aki hasonlóan érzékletes képet tudna festeni ezekről, akinek a szavaira érdemesebb volna nagyobb figyelmet fordítanunk.
Volt ebben a nyilatkozatban egy rész, amelyből kibomlanak a frakcióvezető demokráciafilozófiai elvei, valahogy így: „akik diktálni próbálnak az üzlet világából, a bankok világából, a telekommunikáció világából, a gazdasági csoportok világából, azokat senki nem választotta meg, maximum a részvényesek vagy a tulajdonosok. És azoknak diktálnak, akik mögött elvileg társadalmi legitimáció van, és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ellenzéki vagy kormánypárti valaki.”
Ez az ultravulgáris demokráciaértelmezés mostanában havonta előkerül, hol sajtóvitákban („Mit ugat az újságíró, senki sem választotta meg!”), de még gyakrabban gazdasági ügyekben. („A piacot senki sem választotta meg, majd mi, akiknek van társadalmi legitimitásunk, megmondjuk, hogyan kell!”)
Eszerint van a társadalomnak egy vékonyka rétege, talán félezer ember, akinek legitimitása van, olyan szupererő, amely alkalmassá teszi mentálisan és morálisan is arra, hogy tetszőleges problémát megoldjon, sőt ha nincs probléma, kreáljon legott, beavatkozzon, mindenféle játékszabályokat találjon ki.
Megpróbálkoznék ennek az ultravulgáris demokráciaértelmezésnek egy nem kevésbé vulgáris cáfolatával.
Tehát van egy piac, egy szuperpiac, a politikai, amelyről ugyan őszintébb pillanataikban még a kulcsszereplői is elismerik, hogy nem éppen átlátható, nem is mindig tisztességes verseny, fogyasztóit újra és újra megtéveszti, átveri, de néha annyira súlyosan, hogy ahhoz hasonló semmilyen más piacon nem lenne megengedhető. Ráadásul ez a piac négyévente egyszer nyit ki.
Ha ott sikerült megfelelően megtéveszteni a fogyasztót és megszerezni a társadalmi legitimitást, a szupererőt, akkor onnantól mindenkinek coki van. A gazdasági szereplő a hamburgerével, ütvefúrójával vagy website-jával hiába megy ki mindennap a piacra, hiába választják meg a fogyasztói mindennap (akár többször), az bakfitty, nulla, nem legitimitás. Neki, mint nem legitimnek, tehát zokszó nélkül kell tudomásul vennie, ha egyszer majd jönnek legitimék, hogy megmondják, hogyan is kéne fölvágni a zsömlét, összecsavarozni az alkatrészeket, kódolni a HTML-t.
Persze legitimék is érzik, hogy valami nem stimmel ebben a rendszerben. Egyre gyakrabban kényszerülnek bizonygatni, legtöbbször saját maguknak, hogy legitimebbek mindannyiunknál.
Gyönyörű pillanata volt a posztmodern politikának a tavaly májusi G8-fórum Párizsban, ahová Sarkozy francia elnök kicsődítette a Google, a Facebook és a Wikipedia vezéreit, hogy a szószékről bizonygassa nekik, hogy azért még ő itten a legitim hatalom, nem más. Schmidt, Zuckerberg és Wales illedelmesen meghallgatták, mosolyogtak, aztán hazamentek, és uralkodnak tovább a világon.
