Lesz hol szólnia a Klubrádiónak?

A Médiatanácsnak legkésőbb a szombati munkanap (a március 16-i pénteki szabadnapot most szombaton kell ledolgozni – a szerk.) végéig kell döntenie, hogy megfellebbezi-e a bíróság ítéletét, amely első fokon a Klubrádiónak ítélte a 92,9-es frekvenciát.

A médiahatósághoz március 9-én érkezett meg a Fővárosi Törvényszék ítéletének írásos változata, ettől kezdve 15 nap áll a testület rendelkezésére annak eldöntésére, hogy él-e jogorvoslati lehetőségével. A Népszabadság hétfő óta mindennap írásos kérdést intézett a médiahatóság kommunikációs osztályához, de eddig mindegyikre azt a választ kaptuk, hogy még nincs döntés a fellebbezés ügyében. Lapunk információi szerint a médiahatóságon belül komoly vita van arról, hogy érdemes-e fellebbezni, vagy inkább vegyék tudomásul a bíróság elsőfokú ítéletét.

A Médiatanács eddig nem határozott a Klubrádióval szemben elveszített másik perével kapcsolatban sem
Móricz Simon 2011.12.21. Digitális 2011. december 21. Klubrádió stúdió. Fotó: Móricz Simon

A Klubrádió a 2010-es választások előtt pályázta meg és nyerte el a megüresedett 92,9-es frekvenciát az akkori Országos Rádió- és Televíziótestület (ORTT) döntése alapján, a választások után azonban az ORTT jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mégsem kötött vele szerződést. Ezt a hatóság azzal indokolta, hogy a Klubrádió nem mondott le az általa már használt frekvencia sugárzási jogáról, egy tulajdonos pedig nem üzemeltethet két rádiót ugyanabban a vételkörzetben. Ezzel szemben a Klubrádió azzal érvelt: már a pályázati anyagában rögzítette, hogy mielőtt megkezdi a 92,9-es hullámhosszon a sugárzást, a 95,3-ason befejezi az adást. A bíróság első fokon kimondta, hogy az ORTT-nek vagy jogutódjának meg kellett volna kötnie a szerződést a pályázat nyertesével, a Klubrádióval. A bíróság az ítélettel e szerződést létre is hozta. Ha a médiahatóság nem fellebbez, akkor a Klubrádió március végén, április elején válthat a 92,9-es frekvenciára. Ez a Klubrádiónak azért is előnyös lenne, mert 2010-ben a 92,9-es frekvenciára az ORTT közműsor-szolgáltatók számára írt ki pályázatot, s az ilyen típusú közösségi rádiók nem fizetnek frekvenciadíjat.

A Médiatanács eddig nem határozott a Klubrádióval szemben elveszített másik perével kapcsolatban sem. A Fővárosi Ítélőtábla március 14-én hatályon kívül helyezte a Médiatanács döntését, amely az Autórádió Kft.-t hirdette ki nyertesnek a 95,3 MHz-re kiírt pályázaton. Az ítélete szerint az Autórádió pályázatában alaki hiba volt, nem volt cégszerűen aláírva a pályázat minden oldala, ezért nem felelt meg a formai követelményeknek. A Médiatanácsnak a pályáztatást nem kell megismételnie, de új határozathozatala során az érvénytelenséget vizsgálnia kell, és új döntést kell hoznia a nyertest illetően. A Médiatanács az ítéletre úgy reagált, hogy a pályáztatás során a Klubrádió is elkövetett alaki hibákat, így minden pályázati anyagot újra át fognak nézni. A Klubrádió ezt visszautasította, mondván, az ő pályázatuk minden formai követelménynek megfelelt. Lapunk megkeresésére a Médiatanács szóvivője azt válaszolta, hogy ebben az ügyben még nem kapták meg az ítélet írásos változatát, csak ezt követően döntenek az ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.