Antiszemitizmusban Magyarország a listavezető

10 vizsgált európai ország közül Magyarországon a legmagasabb, és négy év alatt nálunk nőtt leginkább az antiszemitizmus.

Továbbra is aggasztóan magas az antiszemitizmus szintje abban a tíz európai országban, amelyben 2009 után ismét felmérést végzett a New York-i székhelyű Rágalmazásellenes Liga (ADL). Az idén januárban országonként ötszáz felnőtt megkérdezésével elvégzett vizsgálat szerint a válaszadók közel harmada ért egyet olyan kijelentésekkel, miszerint a zsidók túl nagy hatalommal rendelkeznek a pénzügyi és üzleti világban, túl sokat beszélnek a holokausztról, illetve hűségesebbek Izraelhez,mint saját hazájukhoz.

– Magyarországon, Spanyolországban és Lengyelországban az antiszemita állásfoglalások szó szerint kiütik a grafikonok tetejét, és komoly választ követelnek a politikai, civil és vallási vezetőktől – nyilatkozta az antiszemitizmus ellen harcoló civil szervezet közleménye szerint Abraham H. Foxman, az ADL amerikai igazgatója.

A Magyarországra vonatkozó számok valóban kirívóan magasak, és emelkedést mutatnak a három évvel ezelőtti adatokhoz képest. A magyarok 55 százaléka vélte, hogy a zsidók hűségesebbek Izraelhez, mint saját országukhoz, 2009-ben csupán 40 százalék gondolta így.

A másik három kérdés esetében még rosszabb a helyzet. Itt Magyarország mind a kilenc másik államnál magasabb antiszemitizmust mutat. A válaszadók 73, illetve 75 százaléka gondolta azt, hogy valószínűleg igaz az az állítás, hogy a zsidók túl nagy hatalommal rendelkeznek az üzleti, illetve nemzetközi pénzügyi világban. Azzal pedig, hogy a zsidók túl sokat beszélnek a holokausztról, a válaszadók 63 százaléka értett egyet.

A számok azt mutatják, hogy a vizsgált országok között Magyarországon nőtt leginkább az antiszemitizmus: volt olyan állítás, amellyel 16 százalékponttal többen értettek egyet, mint 2009-ben. Mindeközben Ausztriában és Lengyelországban például csökkent, vagy stagnált az említett állításokkal egyetértők száma. A felmérés összesítése szerint három év alatt az antiszemita nézetekkel egyetértők aránya Magyarországon 47 százalékról 63 százalékra növekedett, ami a vizsgált országok között messze a legmagasabb.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.