Március elején egy érintőképernyős mobiltelefon mentette meg a SE Neurológiai Klinikán egy beteg életét. A részben mozgásképtelen, gégekanüllel lélegeztetett fiatal nőt speciális vizsgálatra vitték az egyetemi klinikára. Már az elhelyezése sem volt egyszerű, mert előbb tévedésből – a betegirányító összekevert két hasonló nevű orvost – az intenzív osztályra vitték, noha valójában a neurológiai osztályon várták. A kórház épületén belüli „utazás közben” elkallódott a zárójelentése, amely a legfontosabb, életmentő gyógyszerelését és addigi kórtörténetét írta le. A zárójelentés, ami az intenzív osztályon még megvolt, késő estig sem került elő. Pedig abban az előző kezelőhely célzott antibiotikumkúrát írt elő, ez a kezelés viszont így itt el sem kezdődhetett.

Jellemzőek a zsúfolt várótermek FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS

Az igazi dráma csak ezután következett: a betegnek még ezen az estén eltömődött a gégekanülje. Az eszközt normális esetben naponta többször is ki kell tisztítani, ám a beteg lányéhoz senki nem nyúlt. A nő fulladni kezdett, ám hiába nyomta a nővérhívó csengőt, senki sem reagált, végül a keze ügyében lévő érintőképernyős telefonról szöveges üzenetben kért segítséget a családjától. Társa azonnal tárcsázta a klinikát: a telefonközpontos azonban nagyon nehezen értette meg, miért telefonál valaki éjszaka a kórházi osztályra. Nem hitte, hogy a beteg hiába csenget, és nem tud kiabálni, mert gégekanülje van, valamint a szobatársa is alszik. A hívást háromszor kapcsolta a központ az osztályra, mire felvették – ez újabb 3 percig tartott. A nővér állította: a beteg nem csengetett.

A fiatal nő társa viszont követelte, hogy azonnal nézzenek rá hozzátartozójára. De miután a lánytól többé nem érkezett üzenet, a férfi a klinikára rohant. A szobába lépve azt látta, hogy két nővér és két orvos állja körbe az ágyat, a lány fuldoklik, a gégekanüljét kiszedték, a helyén tátongó lyukon keresztül valami folyadék folyik. Időközben a nővérek az eltömődést fecskendőbe töltött vízzel próbálták megszüntetni, csakhogy így folyadékot pumpáltak a beteg tüdejébe. A lány hiába próbált tiltakozni, fuldoklás közben tett gesztusait nem voltak képesek megérteni.

A helyszínre érkező ügyeletes orvos sem tudott mit kezdeni a helyzettel, másik orvost hívott, aki megérkezése után – jobb híján – a kanül eltávolítása mellett döntött. (A gégekanül dupla csővel van ellátva, tisztításkor a belső csövet egy egyszerű mozdulattal el lehet távolítani.) Problémát jelentett az is, hogy az osztályon oxigén sem volt elérhető, így az ügyeletes orvos az intenzív osztályból hozatta át az ottani oxigénpalackot. Végül a beteg légzését hajnali 2-re sikerült rendezni. Két nappal később a fiatal nőnek magas láza lett, az amúgy is súlyos betegsége mellett valószínűleg nem tett jót szervezetének a tüdőbe pumpált víz, az idejében meg nem kezdett antibiotikum-kúra. De legalább túlélte.

Ez a történet elég sokat elárul abból, hogy a hazai ellátórendszer „a nagy átalakítások közepette” mennyire szétesett. Az egészségügy teljesítőképessége folyamatosan csökken. Az államosítás alatt álló kórházakban pedig háborús helyzet van, nincsenek döntések, a beteget esetlegesen küldözgetik intézményről intézményre.

Bár egzakt adatok a „háborús állapotok” következményeiről nincsenek, a betegpanaszokat ismertető portálok egyre gyakrabban számolnak be gyógyítási balesetekről: köztük elcserélt vagy rossz adagban beadott gyógyszerekről, a megkésett beavatkozások vagy egyéb szakmai tévedések következményeiről. Egy, a Népszabadságot megkereső daganatos beteg hozzátartozója szerint 84 éves apja hiába kap kiváló terápiát a Szent László kórház specialistáitól, ha erre esetenként 6-8 órát kell a zsúfolt váróban, embertelen körülmények között várnia. Noha az infúziós kezelésre előjegyzéssel, konkrét időpontra érkeznek, szinte sosem sikerül összhangot teremteni a betegek száma, a fektetési lehetőségek és az idő között.

A váróban, ahol kevés a szék, az állni sem képes öregek egymásnak adják át a helyet. Mire orvos elé kerülnek, elcsigázottak, és bár számos kérdésük lenne a kezelésről, a gyógyszerekről, a velük szemben ülő orvosnak minderre nincs ideje. Miután a váróban uralkodó körülményekkel az orvos is tisztában van, két perc alatt akar túlesni az aktuális eseten. A férfi szerint ennyi erővel akár már a kórház előterébe ki lehetne írni: „kérdéseivel ne rabolja az orvos idejét”. Mint mondta: ő például apja leleteit a család orvos barátaival értelmezteti, majd az elmondottakat az interneten kontrollálja. Erre azért is szükség van, mert a kellemetlen dolgokról a barátok sem beszélnek szívesen. Így tudta meg, hogy apja jó ideje már nem gyógyító, hanem palliatív terápiát kap.

Azt már régóta mondogatja Sinkó Eszter egészségügyi szakközgazdász, hogy csak a szerencsén múlik, ki milyen ellátást kap a hazai egészségügyben. Mostantól viszont már azt is hozzáteszi, hogy az sem biztos, hogy jól jár, aki végül időben jut a megfelelő kezeléshez, mert a saját gyógyulásához szükséges alapvető információkhoz, ha nem elég éber és erőszakos, nem biztos, hogy hozzájut.

Egy minapi zártkörű szakmai fórumon a biztosítók képviselői arról beszéltek, hogy évente háromezermilliárdos az igény, amely az egészségüggyel kapcsolatos elvárásokban megjelenik, de az állam nem képes ezt finanszírozni. Lantos Zoltán, a GfK Hungária igazgatója szerint ma úgy egymillióan lehetnek az országban olyanok, akik valószínűleg aktív egészségbiztosítási tagként rendszeresen magán-egészségügyi szolgáltatást vesznek igénybe, és összességében sok százmilliót költenek egészségük helyreállítására. Évente 17-35 százalékkal nő a magánszolgáltatásokat vásárlók aránya, és tavaly 28 százalékuk többet költött egészségére, mint egy évvel korábban. Mindez piaci lehetőséget kínál az üzleti biztosítóknak.

Elhangzott az is, hogy az osztrák polgár tárcájában legalább két kártya van: az egyik az állami szolgáltatásokra jogosítja, a másik a kiegészítő üzleti biztosítója által kínált extra ellátásokra. Hamarosan a magyarok számára sem marad más út. Bár a hivatalos kormányzati kommunikáció szerint az ellátórendszer átalakításával nem szűkül a gyógyítási paletta, formailag az állami ellátás keretében továbbra is mindenkinek minden jár, a gyakorlatban már koránt sincs így. A társadalombiztosítás által fedezett szolgáltatási csomag konkrét meghatározása híján a fizetős ellátások körének szabályozása jelenthet megoldást az ugrásra kész üzleti biztosítóknak.

Az influenzaoltástól a szülés előtti gondozáson át a soron kívüli diagnosztikai ellátásig már most sok mindent tartalmaznak a biztosítók által kínált csomagok. A biztosítók arra számítanak, hogy az állami kórházakban díjat fognak kérni attól, aki nem a területileg számára rendelt helyen akarja magát gyógyíttatni. Ha ez bekövetkezik, az üzleti biztosítók segíthetnek megtalálni a beteg számára a legmegfelelőbb helyet, és akár kifizetni is helyette az összeget.