Romboló Marslakók

A Marslakók című szappanopera gyártását évek óta tervezi a köztévé, csak eddig nem volt rá pénze.

Az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége 2009. május 13-i ülésén egyszer már előzetes hozzájárulását is adta az MTV és a Brand Lab Tanácsadó Kft. között a Marslakók című produkció gyártásáról szóló szerződés megkötéséhez, de akkor az intézmény nem tudta kigazdálkodni a napi szappanopera éves szinten több százmilliós, milliárdos költségvetését.

Marslakók, Jáksó László, Mazányi Eszter, Boronyák Gergő
Marslakók, Jáksó László, Mazányi Eszter, Boronyák Gergő

A Brand Lab 2009-ben még Habony Árpád testvérének, Habony Máriának a tulajdonában volt. (Habony Árpád évek óta Orbán Viktor Fideszelnök és miniszterelnök legbizalmasabb tanácsadója.) A sorozat alapötletét azonban állítólag Jáksó László televíziós műsorvezető találta ki, aki 2010-ben meg is vette ezt a céget. A március elejétől az m1-en minden hétköznap főműsoridőben futó Marslakók gyártására azonban egy külön produkciós céget hozott létre.

Az MTVA tájékoztatása szerint egyszeri költségként bruttó 179 milliót költöttek, valamint 70 millió forint értékű kapacitást biztosítottak a Marslakókhoz. A műsor koprodukcióban készül, az MTVA pénzt és gyártási kapacitást ad hozzá, és a szerzői jogok is többségében nála maradnak. A napi szappanopera szerződését 2011 augusztusában kötötték meg a Marslakók Produkciós Kft.-vel, a kontraktus 2014. júniusig, 430-440 epizód leforgatására szól. Az MTVA adásonként 5,3 millió forintot fizet és kétmillió értékű kapacitást biztosít hozzá. 440 epizóddal számolva az MTVA bruttó 2,3mil liárd forint készpénzt fizet a Marslakókért, az egyszeri költséget és a hozzáadott kapacitást is beszámítva a szappanopera teljes költsége végül hozzávetőleg 3,5 milliárd forintot tesz ki. A stúdiójeleneteket egyelőre a rákospalotai Raleigh Stúdióban forgatják, júniusra azonban elkészül a Kunigunda úti gyártóbázis úgynevezett szappanopera-stúdiója, ekkortól odaköltözhet a gyártás.

A produkciónak a második évadtól hoznia kell az esti főműsorsáv nézettségi átlagát, majd a harmadik évadtól tíz százalékkal meg kell haladnia azt. Tehát nem várják el, hogy a műfajban rivális Barátok közt több mint 1,6 milliós vagy a Jóban-rosszban 1,1-1,2 milliós átlagos nézettségét akár csak nagyságrendileg is megközelítse. De most még nem is tudja. A Marslakók első, március 4-i adását 359 ezren nézték, ami kezdetnek is alacsony volt, de a nézettsége azóta jelentősen esett, múlt pénteken volt az eddigi mélypont, akkor csak 168 ezer nézőt vonzott. A Marslakók az átlagos 200 ezres nézettségével rendre nem tud bekerülni még az öt legnézettebb köztévés műsor közé sem.

Szakemberek szerint a Marslakók jelenleg rombolja az m1 teljes főműsoridős programját. Eddig jórészt rontotta az előtte lévő Híradó és az utána következő műsorok (például Kékfény, Párizsi helyszínelők) korábbi nézettségi adatait. Az MTVA egyelőre nem veszi ki a 20 órás műsorsávból aMarslakókat, de ez szakmailag nem is lenne helyes, mert egy induló sorozatnak idő kell, amíg beágyazódik a közönség tévénézési szokásaiba.

Jáksó Lászlónak van még egy kis mellékese is. Az MTVA által megküldött adatokból kiderül az is, hogy Jáksó másik cége, a Brand Lab szállítja be a Most a Buday című főzőműsort, adásonként 2,3 millió forintért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.