Elbukott az egyházügyi törvény

Számos ponton nagyon komoly kritikával illeti a január elsején életbe lépett egyházügyi törvényt a velencei bizottság véleménytervezete. Az Európa Tanács alkotmányozási ügyekért felelős tanácsadó testülete a törvény számos pontjának módosítását javasolja, mert az álláspontjuk szerint nem felel meg a nemzetközi egyezményeknek.

A velencei bizottságot Martonyi János külügyminiszter kérte fel az egyházügyi törvény, a választójogi törvény és az igazságszolgáltatás változásainak vizsgálatára. A bizottság jelentéstevői február 20–21-én jártak Budapesten. A lapunk birtokába került tizennégy oldalas jelentést a velencei bizottság tegnap tárgyalta. A dokumentum előszava szerint azt vizsgálja, hogy az egyházügyi törvény összhangban van-e a magyar alkotmánnyal, az Európai emberi jogi egyezménnyel és a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányával, amelyekhez Magyarország is csatlakozott.

A szerzők megjegyzik: a törvény szövegét december 23-án nyújtották be a parlamentnek, majd december 30-án elfogadták, ami azt jelenti, hogy érdemi konzultációra sem az ellenzékkel, sem a civilekkel nem volt lehetőség. A jelentés elismeri, hogy legitim cél a csupán a jogi és adózási előnyökért létrejött egyházak kiszűrése, és hogy e célját a jogszabály kétségkívül eléri. Ám vitatható, hogy ehhez teljesen új törvényi szabályozásra volt-e szükség.

A jelentéstevők elismerik, hogy a magyar kormány számos alkalommal kifejtette, hogy a jogszabállyal nem a vallásszabadság korlátozása a céljuk. Élesen fogalmaznak ugyanakkor: a jelentés szerint ugyanis ha a törvény szövegét úgy kell értelmezni, hogy csak a parlament által elismert egyházak gyakorolhatják a vallásukat és működhetnek egyházként, akkor ez sérti a nemzetközi normákat. „Tehát a velencei bizottság szerint a törvénynek azon kitétele, miszerint az egyházalapításhoz a parlament elismerése szükséges, a vallásszabadság megsértése.”

A jelentés szerint az a követelmény, hogy az egyházi státusz elismeréséért ezer aláírást kell gyűjteni, a kis egyházaknak jelenthet valamiféle akadályt, de nem ütközik nemzetközi egyezményekbe. Azt a kitételt azonban, hogy az elismert egyházaknak legalább százéves nemzetközi vagy húszéves magyarországi működést kell bizonyítaniuk, túlzónak tartja, és azt javasolja, ezt a követelményt változtassa meg a kormány úgy, hogy az összhangban legyen Európai Emberi Jogi Bíróság döntéseivel.

A dokumentum szerzői azt is problémásnak tartják, hogy az elismerés feltételei között szerepel, hogy az elismert egyházak nem jelenthetnek fenyegetést az alaptörvényre, a jogbiztonságra, mások jogaira és szabadságára, valamint a nemzetbiztonságra. A jelentés szerint ez a megfogalmazás túlzottan tág értelmezési teret biztosít a magyarországi hatóságok számára. Ezért a velencei bizottság azt javasolja, hogy a nemzetbiztonságra való hivatkozást töröljék a szövegből, a többi feltétel megfogalmazását pedig pontosítsák.

A velencei bizottság szerint számos okból megkérdőjelezhető az egyházak elismerése is, mert a törvényben nincsenek garanciák arra, hogy semleges és pártatlan folyamat során kapják meg a státuszt. A jelentés felidézi: február 28-án 32 egyházat ismert el a parlament, ám nem tudni, hogy milyen kritériumok alapján. A velencei bizottság szerint az, hogy kizárólag a parlament kezében van a döntés az egyházakról, azt jelenti: „egyértelmű, hogy többé-kevésbé politikai megfontolások alapján születik meg a döntés”.

A jelentés szerint szükség lenne arra, hogy az elismerést nem kapott egyházak egy független testületnél fellebbezhessenek. A jelentés azt a lépést is kritizálja, hogy az új egyházügyi törvény több száz, korábban egyházként működő szervezetet fosztott meg státuszától, amit „nehéz lenne úgy értelmezni, mint ami összhangban van a nemzetközi normákkal”. A törvény ráadásul diszkriminálja a vallási csoportokat az alapján, hogy elismert vagy nem elismert egyházként működnek.

Tüntetés az egyháztörvény ellen tavaly december 30-án, a jogszabály elfogadásának napján
Tüntetés az egyháztörvény ellen tavaly december 30-án, a jogszabály elfogadásának napján
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.