A kártyapénz emelését követelik a háziorvosok

A háziorvosok márciusban reménykednek, áprilisban tárgyalnának, és ha nem érnek el eredményt, júniusban demonstrálnak – derült ki Selmeczi Kamill, a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége elnökének szavaiból.

Legkésőbb 2014-ig, a kormányzati ciklus végéig a kártyapénzük megduplázására számítanak az alapellátó orvosok (háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok). A követelés teljesítéséhez a mintegy 83 milliárdos háziorvosi kasszát óvatos becslések szerint 50-60 milliárd forinttal kellene megtoldania a kormánynak.

Akár fel is lélegezhetett volna Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, miután várhatóan sikerül némi pluszbérhez juttatni a szakorvosokat, csakhogy az újabb követelés miatt most ismét források után kutathat. A háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok vállalkozási formában gyógyítják a betegeket, így náluk a klasszikus béremelés szóba sem jöhet. Ezért az érintettek a vállalkozási díj növeléséről kezdenének tárgyalásokat a kormánnyal.

A praxisok bevétele három tételből – a fix díjból, a területi pótlékból és a körzetbe leadott tajkártyák után járó összegből – áll össze. Egy-egy beteg után most havonta 163 forintos alappontértékkel fizet az egészségbiztosító a háziorvosi körzetnek, ez a díj tíz éve változatlan, miközben a praxis működtetési költségei folyamatosan nőnek. Egy praxis működtetéséhez minimálisan havonta másfélmillió forintra lenne szükség.

Az alapellátók között óriási az elégedetlenség, a morgolódás. Belső fórumaikon rendre azt hangoztatják, hogy az állam róluk elfeledkezett, miközben az elmúlt tíz évben mind többet költöttek a kórházi és a szakellátásra. Zokon veszik azokat a sajtónyilatkozatokat is, miszerint az alapellátás kimarad az egészségügyiek bérrendezéséből.

Amikor ezt számon kérték az egészségügyért felelős államtitkáron, akkor Szócska Miklós megígérte: amint befejeződött a kórházi orvosok bérrendezésével kapcsolatos egyeztetés, az alapellátók jönnek sorra.

Selmeczi Kamill úgy véli, ezen ígéret alapján legkésőbb áprilisban megkezdődhetnek a „kártyapénz” emeléséről szóló tárgyalások, és akár nyárig meg is egyezhetnek. Lapunk érdeklődésére a szaktárcánál a háziorvosi bevételeket rendező egyeztetésekről még nem tudtak semmit sem mondani.

A háziorvosok a tárgyalások megkezdése mellett egyidejűleg felkészülnek a tiltakozó akciókra is – jelezte Selmeczi Kamill. Az elnök szerint tévedés, hogy a vállalkozó háziorvosok nem sztrájkolhatnak, hiszen az unióban nincs különbség az alkalmazott vagy a vállalkozói státusz között. Uniós állampolgári joga az orvosnak is, hogy fellépjen és tiltakozzon, ha enélkül nem érvényesítheti az érdekeit – mondta. A szervezet honlapján zajló szavazás szerint a háziorvosok többsége a tiltakozási formák közül egyelőre nem a sztrájkot, hanem a munkalassítást választaná.

Lapunknak az egyik budapesti háziorvos azt mondta: nincs szükség sztrájkra, elég, ha valamennyi betegüket adott napon egyszerűen rázúdítják a kórházak sürgősségi fogadóira. Néhány óra alatt megbénulhat az ellátás Magyarországon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.