Egy biztos, fájni fog

Azt ugyan nem tudta megmondani Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a felizgatott közönségnek, hogy mi módon fognak lefaragni egy újabb darabot a gyógyszerkasszából, de azt nyilvánvalóvá tette, hogy az egészségügy külső forrásra nem számíthat.

A politikus minderről a Figyelő egészségpolitikai konferenciáján beszélt. A gyógyszeripar izgatottságát magyarázza: miközben januárban a Széll Kálmán Tervtől remélt idei számokat sem sikerült teljesíteni, a kormány megint csökkenteni akarja a gyógyszerár-támogatást, hogy bizonyítsa az Európai Uniónak eltökéltségét a költségvetési hiány leszorításában.

A helyettes államtitkár előadását megelőző szünetben a folyosón a gyógyszerpiac szereplői egymást kérdezgették, hogy ki mit hallott, honnan és hogyan lehet az idei 110 milliárdos elvonás után még többet kivenni a rendszerből. Ám hiába, a legjobban értesültek is csak a kormánydöntést tartalmazó közlönyből ismert mondatokat ismételgették.

„Tudom, hogy nem vagyok népszerű a gyógyszergyártók előtt, tudom, hogy minden egyes kormányzati lépés érdeksérelemmel jár, de az átfogó államháztartási problémák miatt újabb lépésekre lehet szükség” – mondta Banai Péter, aki azt is egyértelművé tette, hogy nem lát további radikális adóemelésre esélyt, az egészségügy kizárólag saját belső tartalékaiból állhat talpra. Mint mondta: a költségvetés mozgástere szűk, alkalmazkodási kényszer van. Nyomatékul hozzátette: ha a kormány szigorú költségvetést folytat, eléri a 2,5 százalékos növekedést, akkor is 10 évbe telik, míg 50 százalékra csökken az államadósság. Ha szigorú költségvetés lesz, és az Európai Bizottság prognózisa valósul meg, csak egyszázalékos növekedéssel lehet számolni, akkor viszont 25 évre lesz szükség ahhoz, hogy az ország elérje az 50 százalékos adósságpályát. Ezektől a körülményektől az egészségügy sem függetlenítheti magát. Elkerülhetetlen a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott gyógyszerártámogatás-csökkentés, illetve a kormány által elvárt további megtakarítás. Az államtitkár ugyanakkor jelezte, hogy a kormányhatározat 2013-ra koncentrál. Arra a kérdésre, hogy pontosan milyen megszorításokat tervez e területen a kormány, Banai Péter nem tudott válaszolni, mert mint mondta: az egy jövőbeni előterjesztés anyaga, amely még csak most készül.

Kaló Zoltán közgazdász az államtitkár szavaira megjegyezte: az egészségügyben a fiskális kontroll például azzal jár onkológiai területen, hogy több ember fog meghalni, míg a túlélési esélyek javítása egyértelműen a költségeket növeli. A közgazdász felvetésére az államtitkár nem reagált.

A politikus után fölszólaló gyógyszerpiaci szereplők szerint ágazatuk most a legsúlyosabb válságát éli, melynek következményeit a betegek is viselik. Több száz embert már elbocsátottak, de már nem hoznak be új készítményeket sem, a meglévő gyógyszerpalettát is szűkítik. Minderről Dávid Tamás, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója beszélt, aki egyben a további károk megelőzése érdekében magas szintű kormányzati egyeztetést követelt. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke bejelentette: a patikák jövedelmének 30 százaléka kiesett, minden további elvonás tömeges patikacsődökkel jár, amely a biztonságos gyógyszerellátást veszélyezteti.

Szócska Miklós államtitkár, aki viszont jóval Banai Péter előtt beszélt a Figyelő-konferencián, korántsem látta ennyire borúsan a helyzetet. Az idei és a jövő évi gyógyszerár-támogatások további csökkenéséről szóló hírekkel kapcsolatban türelmet kért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.