Ingatlanadó nincs, de van

A megcsappanó önkormányzati bevételek egyre több fővárosi kerületet késztetnek új adó kivetésére, illetve a már bevezetett adók mértékének emelésére. Az új év új adót hozott Zuglóban és Óbudán is: 2012-től kommunális adót kell fizetniük a lakástulajdonosoknak.

De korántsem ők az elsők, hiszen a II., a IV., a XII. és a XXII. kerület már korábban élt ezzel a lehetőséggel. Másutt az építmény- és telekadó mértéke emelkedett, illetve megszűntek az eddigi mentességek.

A XIV. kerületben lakásonként 12–25 ezer forintot kell fizetni. Bázisugró egy zuglói toronyház tetején
A XIV. kerületben lakásonként 12–25 ezer forintot kell fizetni. Bázisugró egy zuglói toronyház tetején

A helyi adókról rendelkező törvény a gépjármű-, az iparűzési és az idegenforgalmi adó mellett három, ingatlanokat terhelő adó kivetését engedélyezi az önkormányzatoknak. A legnagyobb tétel az iparűzési adó, de ennek csupán egy részét használhatja fel az adott település, a szintén jelentős bevételt hozó gépjárműadó felhasználása viszont kötetlen. Az idegenforgalmi adó beszedése 2012-től egységessé válik Budapesten, mértéke négy százalékra emelkedik.

A három „ingatlanadó” ugyan ezeknél jóval kisebb bevételi forrást jelent az önkormányzatoknak, de legalább teljes egészében náluk marad, és így költségvetési hatásuk korántsem elhanyagolható. Együttesen a helyi adóbevételek 17 százalékát teszik ki országosan. Nagyobb városrészek esetén ez több százmilliós tétel is lehet évente. A legtöbb fővárosi kerület már évekkel ezelőtt élt az építmény- és telekadó kivetési jogával. A beszedhető adó maximuma 1580 forint négyzetméterenként. A legtöbb helyen az adóteher elmarad ettől, a lakáscélú ingatlanok pedig eddig mentességet élveztek. A kommunális adót azonban éppen ez utóbbiakra vetik ki. A törvény 17 ezer forintban maximálja az adónem felső határát, ám lehetőséget ad arra, hogy a fizetendő összeget a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherbíró képességéhez igazítsa a település. A többség él is a kiskapuval.

Zugló és Óbuda vezetése például jó véleménnyel lehet kerületük lakosainak anyagi helyzetéről. A Papcsák Ferenc polgármester, korábbi elszámoltatási kormánybiztos vezette XIV. kerületi önkormányzat 12–25 ezer forintot kér a lakások vagy házak alapterületétől függően. Óbudán évi 25 628 forintot kell fizetni lakásonként mérettől függetlenül. Csakhogy itt a benne lakó tulajdonosok mentesülnek a fizetés alól. Zuglóban csak a szociális segélyben és ápolási díjban részesülők kaphatnak adómentességet, a nagycsaládosok és a nyugdíjasok is legfeljebb 30–50 százalékos kedvezményre jogosultak. Összehasonlításul: a régebben kommunális adót szedő önkormányzatok közül a II. kerület évi 9000–17 245 forintot, a XII. 13 900–25 522 forintot, a XXII. kerület 9245–25 628 forintot szed be alapterülettől függően, míg Újpesten egységesen 17 728 forintot kell fizetni ingatlanonként. Utóbbi helyen szintén mentességet élveznek a sajátjukban lakó tulajdonosok.

A kommunális adó önbevalláson alapul. Zuglóban viszont előzékenyen postázzák a formanyomtatványt, amelyen nem szerepel az adó mértéke és fizetési ütemezése, a kedvezményeket viszont feltüntették. A helyi adókat a polgármesteri hivatalok szedik be, elmulasztásuk éppúgy bírsággal sújtható, mint a többi adó befizetéséről való elfelejtkezés.

Az ingatlanadóval felérő kommunális adót tehát egyelőre öt fővárosi kerület vezette be, s nem is feltétlenül a „drágák”. A Vár és a Belváros még nem élt ezzel a jogával, ami azzal is összefügghet, hogy idegenforgalmi és iparűzésiadó-bevételük magasan az átlag fölött van. Meglepő módon Józsefváros fontolgatja a kommunális adó bevezetését, holott a VIII. kerület nem tehetős polgárairól ismert. Kispest önkormányzata ellenben fontolóra se vette az új bevételi forrást. – Nem lesz se ebadó, se kommunális adó, se más. Az emberek fizetési képessége elérte azt a végső határt, amelyen túl már nem vethető ki rájuk újabb sarc – indokolja a döntést Gajda Péter polgármester.

Az öt fővárosi kerület mellett számos vidéki településen létezik a lakóingatlanokra is kivetett kommunális adó. Ennek összege, az esetleges mentesség és a kedvezmények feltételrendszere helységenként változik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.