Neonáci bújócska - nagyon készülnek a "becsület napjára"

Keményvonalas szélsőjobboldali, hungarista és neonáci szervezetek arra készülnek, hogy a „becsület napja” alkalmából közös demonstrációt tartanak a hét végén Budapesten. A szombati rendezvény pontos helyszínét később hozzák nyilvánosságra. Pillanatnyilag az is kérdés, mit tervez a rendőrség.

Átrendeződni látszik a Jobbikkal részben átfedést mutató, részben attól függetlenül szerveződő szélsőjobboldali tábor. Lehet, hogy Vona Gábor pártelnök nemrég elhangzott, évadnyitó beszéde fordulópont volt. A sajtó elsősorban harcias mondataira, a demokráciáról vallott sajátos nézeteire figyelt, a szélsőjobbos szubkultúrában viszont az a kijelentése keltett megütközést, hogy a Jobbik „nem fasiszta” és „nem nemzetiszocialista” párt.

Az önmagát hungaristaként meghatározó Pax Hungarica Mozgalom úgy érezte, kibújt a szög a zsákból, és közleményben szólította fel a nemzetiszocialistákat – azaz a neonácikat –, hogy lépjenek ki a Jobbikból. A felhívás szerint „most a sok ezer, magát nemzetiszocialistának tartó jobbikoson van a sor, hogy miután munkájukkal betoltak a parlamentbe egy olyan pártot, amely egyáltalán nem hajlandó képviselni az érdekeiket, tovább szolgálják-e hűtlen gazdájukat, vagy végre veszik a bátorságot, és felsorakoznak a valódi nemzetiszocializmus, az egyetlen magyar út, a hungarizmus zászlaja alá”.

A felhívás arról biztosította a reménybeli átlépőket, hogy ez a szervezet nem válik egyik „téridegen hatalom talpnyaló kutyájává” sem, kompromisszumok nélkül fog küzdeni a „Hungarista Magyar Birodalom” eljöveteléért.

Talán kiderült az eddigiekből, hogy a mozgalom a hungarizmust a nemzetiszocializmus magyar megfelelőjének tekinti. Élén az a Domokos Endre János áll, aki hajdan a feloszlatott Vér és Becsület egyesületet vezette. Bár a szervezetnek vidéki városokban is vannak szimpatizánsai és kisebb csoportjai, létszáma csak néhány tucatra, legfeljebb pár százra tehető.

Nyilván jól jönne a Jobbikból érkező utánpótlás. Akár erőpróbának is beillik a becsület napja néven emlegetett szélsőjobboldali rendezvény, amely a szovjet csapatok által körülzárt budai Várból kitörni próbáló német és magyar katonákra emlékezik. (Innen a másik használatban lévő elnevezés: kitörés napja.) Az esemény jellegéről sokat elárul az egyik netes fórumozó rövid hozzászólása: „Mindenképpen megyek! Sieg Heil!”

Érdekes összetételű csapat jött össze. A szervezők között a Pax Hungarica mellett hasonszőrű szélsőjobboldali, újnyilas és neonáci szerveződések sorakoznak fel: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg, a Nemzeti Forradalmi Párt és a több nemzetiszocialista csoportot magában foglaló NS Front. (A szintén hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal idén –mindenekelőtt pénzhiány miatt – nem tart „központi rendezvényt” a főváros körzetében.)

A Betyársereg szövetségese volt a Jobbiknak, egészen tavaly őszig. Ekkor Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője – régebben ugyancsak a Vér és Becsület tagja – egy rendezvényen megütötte Novák Előd jobbikos parlamenti képviselőt. (Novák előzőleg belső fórumokon kifogásolta, hogy a Betyárseregben igyekeznek erényt kovácsolni a börtönviseltségből.) A konfliktus után a Jobbik elhatárolódott a Betyárseregtől, és felkérte tagjait, hagyják el a szervezetet.

A „becsület napján” azonban a hatvannégy vármegyés mozgalom, amely vezetői révén szorosan kötődik a Jobbikhoz – Toroczkai László megyei közgyűlési tagként, Zagyva György Gyula országgyűlési képviselőként politizál jobbikos színekben – mégis együtt szerepel a Betyársereggel.

A szombat délutánra meghirdetett rendezvény helyszínét a szervezők a rendőrség közbelépésétől tartva csak az előtte való napon hozzák nyilvánosságra. Tavaly a rendőrséggel folytatott hosszas bújócskázás után végül külvárosi területen rendezték meg a demonstrációt. Az esti órákban hazai és külföldi együttesek koncertjei szerepelnek a programban, de a szervezők egyelőre ennek helyszínét (és az esetleges póthelyszínt) is titkosan kezelik.

Megkérdeztük a BRFK-t, hogy érkezett-e területfoglalási kérelem – ha igen, hova, és a rendőrség tudomásul vette-e a bejelentést. A rendőrségen későbbre ígértek tájékoztatást.

Tavaly egy külvárosi területen rendezték meg a neonáci megemlékezést, idén az utolsó pillanatig titkolóznak
Tavaly egy külvárosi területen rendezték meg a neonáci megemlékezést, idén az utolsó pillanatig titkolóznak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.