A falvakban és a tanyavilágban az illetékesek örülnek, ha minden veszélyeztetett emberre figyelni tudnak

MTI - Komka Péter

Van egynéhány krízishelyzetben lévő család Magyardombegyházán, de szerintem ők már a tél beállta óta krízisben vannak – mondja Dús Ildikó, a Békés megyei falu polgármestere. A legnagyobb veszély egy 18 éves nőt és a két pici gyermekét fenyegeti. A kisebbik decemberben született, a nagyobbik sincs még egyéves. Élettársa most nincs, pénze sincs, a kicsiket ellátja, de az önkormányzattól kellett vinni neki tüzelőt.

A Makó melletti Kiszomboron összesen két hajléktalan él – nekik a makói hajléktalanszállón kellene átvészelniük a húsz-harminc fokos hideget. Kérdem a polgármestertől, Szegvári Ernőnétől, hogyan válhat hajléktalanná egy falusi ember. Kiszorult az örökségből, és eladta az ingatlant a feje fölül a család. A másik hajléktalan is férfi, többféle fogyatékkal él, voltak már rendőrségi ügyei – kivetette otthonról a családja. Mindkettőről tudják, hol szokta meghúzni magát – majd figyelnek.

Kiszomboron egy szemfüles szomszéd már megmentette egy idős asszony életét. Belesett az udvarba, és látta, hogy rosszul lett a verandán. Hívta a rendőröket, a rendőrök a mentőket, az asszonyt bevitték a makói kórházba – milyen jó, hogy még van makói kórház –, és jobban lett, pedig reggelre megfagyott volna.

Lehetett pályázni a Belügyminisztériumhoz tűzifa-támogatásra. Kicsit furcsa, hogy két hónap késéssel szállítják, de jobbkor nem is jöhetett volna.

Népszabadság - Kurucz Árpád A támogatást elnyert önkormányzatoknak csak a szállítást, a darabolást és a kihordást kell fizetniük. Kiszomboron 70 köbmétert kaptak, egy-egy rászoruló háztartásnak 9-10 köbméter jut. De nem minden település értesült a lehetőségről. Dús Ildikó azt mondja: nekik senki sem szólt, csak egy tévéinterjúban látta, hogy a munkaügyi kirendeltség honlapjára föltették a kiírást. Magyardombegyházán a Tüzépen 1900 és 2700 forint között adnak egy mázsa tűzifát – a polgármester ehhez viszonyítja a havi 22 500 forintos segélyt, amelyet a korábbi 28 500-ról csökkentettek ennyire.

Csorváson tudtak a pályázatról, nyertek is 300 mázsa tűzifát, amit egyedülálló rászorulók és a nagycsaládosok között osztottak széjjel, informál Szilágyi Menyhért polgármester. Csongrádon viszont nem tudtak erről, így nem tudnak osztani sem fát, sem élelmiszersegélyt. Nagypál Sándor helyi képviselő, a csongrádi polgárőrség vezetője azt mondja: náluk annyi a rászoruló, hogy amennyi kellene, annyi nincs, amennyi meg lenne, azt nem is lehetne igazságosan elosztani. Itt szerdán tartott ülést a helyi védelmi bizottság, amelyen a katasztrófavédelmi igazgatóság képviselője osztotta a feladatokat.

– Azt mondták, naponta többször járjunk végig minden olyan külterületi helyet, ahol veszélyeztetettek élnek. Csongrád külterületén 1200 tanya van, abból legalább 700-ban most is laknak – képtelenség mindegyiket naponta többször sorba járni. A Tisza másik oldalán, az úgynevezett „Rétben” is élnek emberek. Mióta leállt a komp, csak kerülővel lehet oda eljutni, 100 kilométer az út oda-vissza. A Rétben három tanyában élnek olyanok, akik biztosan segítségre szorulnak – de nem egyszerű eset egyik sem.

Egy idős férfit már két árvíz idején is ki kellett volna telepíteni, de nem hagyta magát. Most is veszélyben van, nem tud fűteni, mert kémény sincs a tanyáján, de erőszakkal nem lehet elhozni az otthonából.

A csongrádi polgárőrök a Szőlőhegyen lévő, úgynevezett „kis gunyhókba” tudnak csak rendszeresen kimenni. Van olyan „gunyhó”, ahol egy Romániából áttelepült család két apró gyermekkel él úgy, hogy „hidegebb van belül, mint kívül”. Most is megkérdik őket, hogy elfogadják-e a segítséget – tavaly még az élelmiszercsomagot is visszautasították.

Van viszont, aki nem várja meg, míg kérdezik. Igaz, nagy bajban volt az a család, amely már napok óta nem tudott fűteni, mert a kártyás gázórájukra előre kell fizetni. A férfi két hete kapott munkát, de a szociális irodán kellett nekik gyorssegélyt adni, hogy be tudjanak melegíteni, és ne fagyjanak meg, mielőtt megkapja az első fizetését.

Gázzal ma már luxus fűteni, de sok helyen mással sem tudnak, mert a nyolcvanas években hozzászoktak, hogy olcsó a gáz, és van állás, minden hónapban jön a fizetés. A gáz időközben megdrágult, a munkahelyek elvesztek, a kályhákat, sparhelteket kidobták. Kiszomboron az önkormányzat kérte a falusiakat, hogy akinek van használaton kívüli kályhája, adja oda a rászorulóknak. Nagyobb baj, hogy sok helyen a kéményt is lebontották, amikor a boldogabb időkben elkészült a központi fűtés. Most télvíz idején építik a kéményt, vagy ha nagyon sürgős a dolog, megpróbálják valamilyen lyukon kidugni a kályhacsövet.

A román határ környékén a szomszéd országból hozott tűzifát árusítanak. Ez jóval olcsóbb, mint az itteni, bár valószínűleg nemigen fizetnek adót utána. Némelyik önkormányzat szívesen venne belőle, de 80-100 mázsa van a platón, és a szállítók nem vállalják, hogy szétmérjék. Persze megtennék ezt a közmunkások, fel is hasogatnák, házhoz is vinnék a fát – de az önkormányzatok félnek, hogy valaki följelenti őket az adóhivatalnál. Így csak azoknak a magánszemélyeknek jut az olcsó tüzelőből, akik képesek egyszerre legalább 80 mázsa fát kifizetni.

Minél szegényebbek az emberek, annál rosszabb a lakásuk, mondja Szilágyi Menyhért, Csorvás polgármestere. Befúj a szél a nyílászárókon, de nincs pénz felújítani, mert a megtakarításokat, ha voltak, fölélték, hitelt pedig nem kapnak.

Magyardombegyházán az jött a szokásba, hogy két-három egyedülálló ember összeköltözik: annál laknak, amelyiknek a legjobb a háza, ott is csak egy szobát fűtenek. Nem rokonok, de együtt melegszenek, főznek, beszélgetnek, iszogatnak. Bár azt már egyre kevésbé, mert akik komolyabban iszogattak, azok már nem nagyon élnek – teszi hozzá Dús Ildikó.

Az utóbbi években már nemcsak a hajléktalanok fagynak meg a hidegebb téli éjszakákon, hanem a saját lakásukban is egyre többen. Van közülük, aki alkoholbeteg, de a többség egyszerűen csak szegény és tehetetlen. A most közeledő rendkívüli hideg és havazás hírére óriási kormányzati és médiakampány indult. Ám a sarkvidéki légáramlat és hatása csak reflektorfénybe állítja az elsősorban vidéken növekvő elszegényedést, az emberi kapcsolatok kiüresedését, az élet kilátástalanságát.

– Egyre több ember van, aki nem azért nem fűt be, mert annyira be van rúgva, hogy nem érzi a hideget, hanem teljesen józanul úgy gondolja, hogy nem csinál magának meleget, mert minek – osztja meg velem tapasztalatait Kozma Zoltán klinikai pszichológus, aki a gyulai kórházból számos Békés megyei település családsegítő szervezetét látogatja, és segíti munkájával.

– Oda kellene figyelni, mert mostanában emberek tömege szakad le a társadalomról. Ők – kicsit jelképesen is értem – nem fűtenek be, holott befűthetnének. Néhány éve még reménykedtek az emberek, hogy csak ezt a mostanit éljük túl, és majd jobb lesz. Nem lett jobb. Ez erősítette a kilátástalanság érzetét: minek csináljak akármit is, úgysem tudok magamon segíteni. Rövid távon ennek az érzésnek a munkanélküliség a kiváltó oka. Elsősorban a 40 év felettiekre és főként a férfiakra jellemző, mert a fiatalabbak még úgy érzik, előttük az élet. A nők pedig találnak valamilyen szerepet a családban. De egy férfi, aki abban nőtt fel, hogy a férfi dolga a betevő falatot előteremteni, amikor éveken át úgy látja, hogy képtelen rá, egyszer csak rájön, hogy te jó ég, nincs hová menni, nincs mit csinálni, felesleges lett. Már nem konkrétan abban nem hisz, hogy valaha munkája, pénze, önbecsülése lesz, hanem abban sem, hogy valaha jobb élet jöhet.

– Akkor fölösleges a kampány, a tűzifaosztás, a melegedők befűtése, mert a lényegen úgysem változtat? – kérdezem.

– Nem fölösleges, mert a napi túlélés esélyét megadja. Senki nem fog mások szeme láttára megfagyni –mondja Kozma Zoltán.

Kapcsolódó cikkek: Kemény hétvége, de nem világvége jön | Jelentős mennyiségű hó és súlyos mínuszok jönnek | Veszélyes még a Balaton jegére lépni | Dermesztő hideg jön | Se lehetőség, se felelősség?