Regionálisan is röghöz köti az érettségiző fiatalokat az egyetemek, főiskolák állami képzéseinek durva megcsonkítása. A Magyarországon amúgy is rokkantkocsival járó társadalmi mobilizáció ezzel a gyakorlattal végképp lelassulhat. A diákok közül sokan már két évvel ezelőtt eldöntötték, hol szeretnének tanulni tovább. Ennek megfelelően választottak tantárgyi fakultációt, jártak szaktanárhoz.

Mígnem pár napja, alig több mint két héttel megelőzve a felvételi jelentkezések dátumát, szembesítették őket a rögvalósággal: a szakok jelentős részéért önköltségre keresztelt tandíjat kell fizetniük. Ha nem, ha állami támogatással végzik el az egyetemet, meghatározott ideig itthon kell maradniuk.

A röghöz kötés országos folyamatának egy másik, újabb, immáron regionális stációja, hogy sok vidéki diák kénytelen lesz az állami iránytű szerint haladni, pontosabban toporogni helyben. Az egyetemválasztást ezentúl nem annyira a tehetség, sőt még csak nem is az érdeklődés iránya szabja meg, hanem az anyagi kényszer. Sokan csak a lakóhelyükhöz legközelebbi felsőoktatási intézménybe tudnak jelentkezni – lesznek, akik oda sem –, esetenként olyan szakokra, amelyekhez a kedvük kevés, a tehetségük se sok. Vagy teljesen más irányú. Aki például matematikafakultációra járt, az mondjuk a magyartanári pályával próbálkozik, a biológia iránt érdeklődő meg gépészmérnökire adja be a papírjait. Merthogy az van helyben vagy bejárható közelségben.

A tandíjat ugyanis még csak kinyögik valahogy, arra azonban nem futja a szülők pénzéből, hogy albérletet – jó esetben kollégiumot – fizessenek, s állják a távoli élet költségeit.

Az egyetemek rögtön le is csaptak a lehetőségekre, a legjobb helybeli gimnáziumokat is megszállták, s próbálják helyben tartani a más városokba, nagyobb univerzitásokra s elsősorban az érdeklődésük szerinti szakokra pályázó fiatalokat. Azzal érvelnek nekik: sokkal kevesebbe kerül egy diploma megszerzése helyben, mint a fővárosban vagy más megyeszékhelyen.

Több megyei lap is megkérdezte saját térsége tanulóit arról, hogy mennyire írja felül álmaikat a megváltozott helyzet. A jobb módúak azt felelték, ha muszáj, hát fizetnek. A szegényebb szülők gyerekei kétségbeesetten kutatják a lehetőségeiket: többnyire más szakot keresnek, mint ami a szívük vágya volt, hogy legalább helyben maradhassanak.

Az államnak joga lehet a társadalmi érdekű pályaorientációra, de csak ha ő állja a számlát. Ennek az irányított rendszernek a mozgatórugója nem a társadalmi, nem a munkaerő-piaci igény, hanem az állami spórolás, melynek mellékhatásai főleg a gyengébb egzisztenciális helyzetben élőket betegítik meg.

Az állam a lehetőségek átszabásával, szűkítésével visszamenőleges hatállyal avatkozott bele az egyéni, családi életstratégiákba. Válaszként vélhetően felgyorsul majd az országelhagyás folyamata. A többség eddig az iskolái elvégzése után ment el külföldre. Most majd előtte. Félő, kevesen térnek vissza közülük, hiába vezetik be az általános iskolákban a hazafias nevelést.