'Lehet más'-dilemma

Az LMP hétvégi kongresszusára készült egyik vitairat szerint a politikai közvélemény jelentős része a kezeit dörzsölve várakozik, hogy ráhúzhassa a vizes lepedőt az LMP-re, úgymond az ország elárulásáért.

Sőt, két lepedőt is készenlétben tartanak: az egyikre az van hímezve, hogy az ökopárt cserbenhagyja az országot, amikor az ellenzéki együttműködés elutasításával megakadályozza Orbán leváltását. A másikra az, hogy az LMP cserbenhagyja a jó szándékú embereket, akik reménykedtek: valaki kiutat mutat nekik, hogy ne kelljen továbbra is a kétpólusú struktúrában gyűlölniük egymást, mint eddig.

A kongresszus után a párt az első vizes lepedő alá kerül. De csak ebből a két lehetőségből lehet választani? A zöldek szerint nem: úgy gondolják, hogy a süllyedő demokráciát nem lehet megmenteni kizárólag azoknak az összefogásával, akik az Orbán-kormányzattal szemben határozzák meg magukat. Másképp: ha a rendszerváltás óta menetrendszerűen ismétlődő válságok hatására egyik politikai szekértábortól a másikig tántorgunk (és vissza), az út valószínűleg nem előre visz.

A december 23-i kordonállítós demonstráció után szárnyra kelt városi legenda szerint azon a fagyos délelőttön, amikor Gyurcsány Ferenc megjelent a déli kapuhoz láncolt képviselőknél, az LMP egyik (nem képviselő) tagja odament hozzá, és azt kérdezte tőle: mit gondol, miért nem álltak be a kordonba a jobboldalról azok, akiknek szintén fontosak a parlament által épp aznap megsemmisített demokráciaminimumok? Lehetséges, hogy azért, mert az előző ciklusban is sérültek a demokratikus alapértékek, és ott meg a baloldali demokráciahívők bátor kiállása maradt el a normaszegőkkel szemben? És ha az LMP a jobboldali kormány erkölcsileg igazolhatatlan demokráciakorlátozó magatartására kívánja felhívni a figyelmet azokhoz is szólva, akik 2010-ben a Fideszt támogatták a szavazatukkal, de már úgy érzik, hogy nem ezt, nem így akarták, akkor segíti, vagy akadályozza ennek a szándéknak a megvalósulását Gyurcsány Ferenc jelenléte?

Az epizód – ha igaz, ha nem – megvilágítja az LMP dilemmáját. Ha a párt kezet nyújt az MSZP-nek és a DK-nak, esetleg esélyt teremt az Orbán-kormány leváltására, de az elvi lehetőséget is eljátssza annak a nem túl termékeny váltógazdálkodásnak a meghaladására, amelyben a rendszerváltó jobb- és baloldal cserélődik a hatalomban. Ha nem nyújt kezet, hosszú időre elveszhet a pártközeli eliteket legalább minimálisan kontrolláló kétosztatúság érvényesülésének a sansza is.

Ez a választás egy – egyelőre – rétegpárt számára alapvetően erkölcsi és nem hatalmi kérdés. Az LMP valójában arról döntött (vagy inkább azt erősítette meg – hiszen annak idején épp ennek jegyében alakult), hogy célja nem a hatalomra jutás, hanem a politikai közeg megváltoztatása. Még két és fél évük van, hogy bebizonyítsák: ez lehetőség, és nem naiv illúzió.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.