kirúgott pest megyei dolgozó | 2012. január 24. | 20:12:25
az a szűcs lajos doktor, aki még december 20-án délután (mielőtt felküldték a kormányhivatalba azon dolgozók névsorát, akikre nem tart a megye igényt) a hivatal "karácsonyi ünnepségén" (egy kis ajándék szatyorban, pest megyei könyvecskét talált minden dolgozó, gondolom ami megmaradt innen-onnan, illetve egy köszöntő volt vezetőnktől! jobb lett volna ha inkább nem adnak semmit) még meghatottan szinte könnyeivel küszködve mondta a dolgozók előtt, hogy a közelgő ünnepek meghitt hangulatához az egész évben elmaradt cafeteria egy részének megfizetésével szeretnének hozzájárulnak!!!!! hát mit mondjak jól hozzájárultak aztán, 23-án délben!!!!!!! még az utolsó napokban is, amikor már tudta, hogy robbanni fog a bomba, még akkor is, utoljára, szemrebbenés nélkül egy jó nagyot hazudott a szemünkbe!!!!!!!! ja és persze országgyűlési képviselő is egyben lajosunk, mert hát egy multifunkcionális szakember, aki legalább 3 főállást tud egyszerre betölteni, úgy hogy közben az atlanti óceán közepére elutazik egy több napos fontos szakmai konferenciára!!! ilyen emberből kellene több az országban?????!!!!! szerintem nem! SAJNOS ÍGY IS TÚL SOKAN VANNAK..:(
Atlanti | 2012. január 24. | 20:02:38
:)
És ami a cikkből kimaradt:
A Pest megyei közgyűlés elnöke, a megye hűbérura az a Szűcs Lajos
- aki egyben a Megyei Önkormányzatok Szövetségének elnöke,
- aki a megyék nevében előkészítette azok kiüresítését,
- aki hagyta ellátatlanul, és fűtetlenül a megyei iskolákat, szociális otthonokat
- aki ötletére, és akinek a vezetésével mentek ki novemberben az Azori szigetekre a megyei vezetők
Állástalan | 2012. január 24. | 17:47:18
Kedves Lajos85!Én közgazdász vagyok, és 18 éve dolgoztam a megyei önkormányzati rendszerben. Munkámat különböző politikai színezetű önkormányzati vezetők többször elismerték(sőt büszkén mondom még miniszterelnöki elismerésben is részesültem). Ez amúgy több kirúgott kollegámra is igaz. Ismerem az önkormányzati rendszer működésének gondjait. Tudom hogy nagyon sok intézményben milyen elesett emberekről kellett gondoskodni. Ki kell menni egy olyan intézménybe ahol az 250 ellátottból 200 fő nem tudja hogy él! A megyei önkormányzatok az ilyen intézmények ellátásáért voltak többek között felelősök. Hogy sokan vagy kevesen vannak a köztisztviselők és nem a közalkalmazottak, az csak az tudja aki nap mint nap itt élt. A kormánynak nem az önkormányzati feladat kellett, hanem a meglévő de még el nem költött kötvények értéke melyet szabadon felhasználhat a politikai céljainak megfelelően/ennek összege több tízmilliárd forint/. Azok a megyei önkormányzatokat, akik nem tudták fizetni a számlákat büntetőjogilag felelősségre kellene fogni.
kirúgott pest megyei dolgozó | 2012. január 24. | 16:56:23
kedves Lajos 85, idén több olyat cikket olvasta már, független gazdasági internetes oldalakon, amik azt taglalták, hogy a lakosság számához viszonyított köztisztviselők számát illetően, egyáltalán nem lógunk ki az európai rangsorból! sőt inkább a mezőny második felében, mint az elején vagyunk...
pest megyében én is sajnos a dolog egyik elszenvedője voltam!!!! ilyen ünnepeket, szilvesztert nem kívánok senkinek! a dolog erkölcsileg volt megalázó a dolgozók számára, az ahogy hónapokon keresztül a főjegyző és az elnök hitegette őket, hogy mindenki partot ér, senkit nem hagynak az út mentén. (hát nem is hagytak, mert belöktek, minket az árokba:) Sokan még önéletrajzot sem írtak, nem hogy pályáztak volna, mert hittek a vezetőknek, a politikának!!! A másik pedig, amit az országházban műveltek! Az is elkeserítő!!! a törvény (rab)szolgáit fosztották meg 2-3 havi (felmondási idő és csop. leépítés) pénzüktől, olyan embereket, akik az államot szolgálták, akik kikerülve az álláspiacra azt sem tudják, hogy kell manapság önéletrajzot írni, stb!!! ja! és a karrier-híd nevű csodaprogram, ha jól tudom nekünk nem is jár, csak a másik 6ezer (na jó csak 3ezer a kommunikáció miatt) szerencsétlennek, akik egy hét alatt január 18-ig kapták meg a felmondólevelüket. Szóval siralmas, szánalmas az egész és kiábrándító! hová tart ez az ország?! itt tényleg mindent meg lehet csinálnia a jogászkormánynak??????????? :(
andras46 | 2012. január 24. | 16:44:48
Szijjártó szerint csökkent a munkanélküliek száma. Tehát akik a békemenetbe a kormány mellett felvonultak, azok mind munkahellyel rendelkeztek. Csak az a kérdés, mit kapnak cserébe azok akik Erdélyből és Felvidékről jöttek ? Csak nem azok kapják meg az állásokat a szavazatuk cseréjében ? Megint hallani lehetett, hogy az egyház mekkora összeget fizetett be az államadósság csökkentésére (a hívők pénzéből). Orbán még mindig nem járult hozzá ? Majd minden nap olvasni, hogy honnan hány főt bocsájtottak el. Munkahelyet ígértek. Igaza van Orbánnak "Ne azt nézzék mit mondok, hanem mit csinálok."
nyuggerpali | 2012. január 24. | 14:04:29
Nincs itt senki az útszélén.Ez csak össze-vissza beszélés.
Csak az MTV-t tessék nézni, ott majd elmondják hogy történt.
Mert a HÍR szent, a vélemény szabad!
liberal001 | 2012. január 24. | 13:39:27
Nagyon sajnálatos, hogy sokan egzisztenciális gondokba kerültek. De ki gondolja azt, hogy ez érdekelné a kormányt vagy a Fideszt, és miért meglepő az, hogy erről a főnökök összevissza hazudoztak?
Lajos85 | 2012. január 24. | 13:38:53
Állástalan | 2012. január 24. | 12:51:19
A kirúgás soha nem fájdalommentes. Versenyszférában is gyakori csak ott az a trükk, hogy munkaerőkölcsönzők alkalmazzák és kölcsönzik a munkaerőt, akit akár a műszak végén is el lehet zavarni azzal, hogy holnap már ne jöjjön.
Láttam már ilyent, sőt olyant is, mikor visszafordították a buszt és nem hagyták leszállni a dolgozókat.
A másik, hogy sajnos túlságosan sok a közalkalmazott, túl nagy teher az adófizetőknek. Arányaiban más országokban sokkal kevesebb a közalkalmazott.
Ez van sajnos, az adófizetők nem bírják eltartani ezt a felduzzasztott bürokrata réteget. A harmadik kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán ennyi közalkalmazottra és mindenki érzi a választ, hogy egyáltalán nincs.
Állástalan | 2012. január 24. | 12:51:19
Én is a kirúgott közszolgák közzé tartozok. A Szolnok megyei önkormányzatnál hasonló módon jártak el a köztisztviselőkkel mint Pest megyében. Velünk 2011. december 19-én közölték szóban! hogy december 31-én megszűnik a jogviszony. Írásos levelet- Tájékoztatót!!- december 30-i dátummal küldték ki a lakásomra
a levelet. A 2 hónap felmentési időt nem kaptam meg, pedig a köztisztviselői
törvény szerint járna. A kormányhivatal nem vett át, így a jogviszonyom nem változott meg a közlés időpontjában.Nem semmi!!
pietnik | 2012. január 24. | 12:09:20
Taliga,kovy,revyfi,pepe,drstark,kimitake,nos,most hol húzzátok a vaaalagatokat?!
Nem kellene most is hozzászólni?!Gondolom,hogy nem kevés fideszes lelkületű van a kirúgottak,illetve a becstelenül,aljasan becsapottak között!
Fijjug!Hogy lesz így két harmad 2014-ben?!
extrapont | 2012. január 24. | 10:44:00
Ja kérem,aki nincs rajta a Kubatov listán az ne számitson állásra, pályázati pénzre, vagy egyébre. Aki rajta van az jól jár, pld. Fábry 800 milliót ér, de a könnyen kiszámitható tételek alapján eddig Parragh vezeti a csúcsot 6 milliárd kötelező kamarai dijjal. Gondolom ez borravaló ahhoz képest, ami nem látható...
megvilágosodás | 2012. január 24. | 10:07:30
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Gátőr | 2012. január 24. | 09:33:55
1, mindenkivel együtt kell érezni, aki elveszti az állását, mert ennél kevés rosszabb érheti az embert.
2, az ilyen rapid és szolidaritás nélküli elbocsátás meg eleve embertelen.
3, a számokat látva ugyanakkor árulkodó, hogy a közszolgálatban mekkora túlfoglalkoztatás volt. (a kimenő teljesítmény alig mérhető)
4, a Fidesz csak azt ígérte - hallottuk a szilveszteri Kabaréban - hogy senkit nem hagy az útszélén pityeregni a terepjárójában. ezt teljesítette, hiszen a terepjárósoknak lehetővé tette a végtörlesztést a bankok kárára, akik ezt persze tbk. a kirúgott köztisztviselőkre is szétterítik:-(
ordító egér | 2012. január 24. | 09:21:05
Mindenki partot ér?
Sok hullát sodornak partra a hullámok.
elsore | 2012. január 24. | 09:11:16
A pártállam államosít. És egyúttal rendberakja a lojalitási faktort.
némakacsa | 2012. január 24. | 09:09:26
" De a többieket is megnyugtatták, hogy a két ünnep között „kemény tárgyalásokat” folytatnak annak érdekében, hogy a kormányhivatalnál másokat is foglalkoztassanak tovább."
" A róka sohase mondja meg egyenesen, hogy a sajtot akarja kiénekelni a szánkból."(O.V.)
Hubba Bubba | 2012. január 24. | 08:56:43
Miért tesz ebben az országban mindenki úgy, mintha meg lenne lepődve? Nem éltetek itt már 1998-2002 között is?
fenyesszelek | 2012. január 24. | 08:47:58
Kivnacsi lennek arra hogy hany kirugott megyei dolgozo vett reszt a hetvegi "beke" tunteteseken. Ez olyan mint a "silence of the lambs", a baranyok bekes hallgatasa a levagasuk elott. Mindenki azt gondolja hogy majd en leszek az aki ezt az egeszet megussza. A realitas mast mutat.
Pasinszki | 2012. január 24. | 08:45:09
Aki nincs velünk, az nincs.
Aki tehát - nem szeretvén kellőképp a mi bölcs vezérünket - nem kapott hivatalt, az nem is létezik. Tehát mindenki "partot ért".
armando_otchoa | 2012. január 24. | 08:21:04
hajrá FIDESZ! Terjed a centrális erőtér, akár a rák.
|