2011. január 14., az egyik első tüntetés a magyar sajtószabadságért

Fotó: Bócsi Krisztián

Egy éve lépett életbe az új médiatörvény, de azóta sem csillapodtak körülötte a kedélyek. Máig vita tárgya: valóban „ízig-vérig európai jogszabály-e”, ahogy a kormány állítja, vagy éppen ellentétes az uniós normákkal, amit gyakorlatilag minden mérvadó hazai és nemzetközi szakmai szervezet hangoztat. Az Orbán-kormány váltig állította, hogy a jogszabálynak nincs egyetlen olyan eleme sem, amire ne tudnának európai példákat hozni.

Hoztak is bőségesen, 20 európai országból – ezeket a hivatkozásait szedte ízekre most megjelent 200 oldalas tanulmányában a Közép-európai Egyetem (CEU) médiaközpontja. Húsz országból felkért szakértők segítségével elemezték, hogy a magyar médiatörvény mennyiben felel meg az uniós normáknak.

Következtetésük szerint a kormány által felhozott példákkal nem támasztható alá, hogy a médiatörvény európai és EU-tagállamok szabályozásából származna – sőt számos fontos eleme egyedülálló. A tanulmány szerint a magyar jogszabály túlnyomórészt nincs összhangban az európai normákkal, illetve gyakorlattal, sem a médiahatóság túlterjeszkedő hatásköreit, sem a közmédia vezetőinek kinevezését, sem a szankciókat, a jogorvoslatot illetően.

1. Mennyire független a médiahatóság?

A kormány szerint a magyar médiahatóság független, ennek bizonyítására 9 ország példáját hozták fel, mondván, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH) a kormánytól „sokkal kevésbé független” médiaszabályozó testületek sem számítanak ritkaságnak Európában.

A CEU elemzése viszont arra jutott: a kormány pontosan állítja ugyan, hogy a hivatkozott 9 országban a médiatestületeket a kormány nevezi ki, de mindegyik esetben pontatlanul idézik vagy figyelmen kívül hagyják a kinevezési, szabályozási rendszer kulcsfontosságú elemeit. A példaként hozott testületek nem rendelkeznek az NMHH-val egyenértékű jogkörrel, egyiknek sincs tartalommal kapcsolatos hatásköre a nyomtatott és az online sajtó fölött, ráadásul egyik országban sem a hivatkozott médiaszabályozó testület az egyetlen médiahatóság. Hat esetben a kormány téves vagy elavult kinevezési szabályra hivatkozik.

A Népszabadság címlapja 2011. január 3-án
2. Egy mind felett

A kormány az angol, finn és olasz „konvergens” szabályozótestületre hivatkozott, mint az NMHH-hoz hasonló jogkörű testületekre. Ezt arra a kritikára válaszul írták, hogy az NMHH felépítése központosított, hatásköre minden médiaszektorra kiterjed, szabályozási tevékenysége is túl széles.

A CEU-elemzés egyetlen közös pontot talált a hivatkozott testületek és az NMHH között: formálisan mindegyik konvergens szabályozó, azaz a média, a telekommunikáció és a postai szektor fölött különböző szintű hatáskörük van. Az NMHH-val ellentétben egyetlen esetben sem terjed ki a hatóság jogköre a teljes médiaszektorra, vagyis az NMHH hatásköre túllépi mindhárom hivatkozott médiahatóságét.

3. Másutt is pórázon a sajtó?

Hogy volna túlterjeszkedő a médiatörvényünk, hallhattuk a kormánytól, hiszen 8 másik európai országban is szabályozzák a nyomtatott és az online sajtót.

Az állítás alapvetően igaz a tanulmány szerint, de nem egészen: a nyomtatott és/vagy online sajtót 8-ból 5 országban (Ausztria, Franciaország, Olaszország, Svájc és Svédország) külön sajtótörvény, illetve szakmai kódexek szabályozzák, és ezek a médiumok önszabályozóak sajtótanácsok vagy bíróságok felügyelete alatt. Hét idézett tagállamban a médiatörvények a tévék, rádiók online tartalmaira is vonatkoznak, többségükben viszont a nyomtatott média és annak online tartalma kívül esik a hatókörükön. Rajtunk kívül csak a portugál médiahatóság szabályozza az összes médiatípust, de a különböző médiaszektorokra még ott is külön törvények vonatkoznak, és a nyomtatott/online sajtót korlátozzák a legkevésbé. Tehát az említett nyolc eset közül a magyar az egyetlen rendszer, ahol a nyomtatott és az online média is az egységes médiatörvény hatálya alá esik, és ahol egyetlen hatóság szabályozza a teljes médiaszektort. (Az elemzés még azelőtt készült, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette volna a nyomtatott és az online sajtó tartalomfelügyeletét. – A szerk.)

4. Jó kezekben a közmédia?

Hat országból hozott a kormány példákat annak alátámasztására, hogy nem egyedülálló a Médiatanács szerepe a közmédiumok vezetőinek (pályáztatás nélküli) kinevezésében. Az sem példátlan, mondták, hogy központosítják a közmédia hírszolgáltatását, ahogy az sem, hogy a médiahatóság diszponál a közmédia pénze fölött.

A CEU-vizsgálat a felhozott példákat a kinevezések tekintetében általánosságban véve pontosnak mondja, de a kormány olyan gyakorlathoz hasonlítja saját rendszerét, amely szintén jelentős hiányosságokat mutat az európai normákhoz képest. A kinevezések máshol is gyakran politikai alapon történnek, de a 6 országból ötben működnek beépített „fékek”, mérsékelve a kormány közvetlen befolyását – a kivétel Franciaország, ahol még a magyarnál is kevesebb biztosíték van. A közmédia hírszolgáltatásának centralizálására felhozott példák pedig csak részben állják meg helyüket: vagy nem teljesen központosított, vagy ha az is, például a BBC, ott is nagy vitát váltott ki a centralizálás. Az sem helytálló, hogy a finn médiahatóság is rendelkezik a közmédia pénzügyei fölött, mivel az csak az előfizetési díjakat szedi be, nem határozhatja meg, hogy mire mennyit költhet a közmédia, és nem nevezheti ki a pénzügyi alap vezetőjét sem – ellentétben az NMHH-val.

5. Nem is önkény

A bírálatok szerint a médiatörvényünk a pályáztatás és az engedélyezés fölött önkényes hatalmat biztosít a médiahatóságnak, elnökének rendeletalkotási joga is aggasztó. Erre válaszul a kormány francia, illetve német példát hozott. A médiabiztos jogköreinek kritikájára pedig finn, ír és litván példákkal hozakodott elő.

A CEU-s tanulmány szerint a francia és német hivatkozás önmagában pontos, de egyik sem felel meg az NMHH hatáskörének a pályáztatás, engedélyeztetés, illetve a rendeletalkotás terén. A médiabiztos pedig a hivatkozott országokban független a hatóságtól, és kisebb a hatásköre is (az Alkotmánybíróság azóta a médiaombudsman intézményét is törölte – a szerk.)

6. Nem csak az NMHH éhes

Arra a kritikára, miszerint az NMHH korlátlanul követelhet adatokat a szolgáltatóktól, a kormány 4 országgal válaszolt, mondván, hasonló jogköre van a dán, az észt, a litván és az olasz médiahatóságnak is.

Ehhez képest az elemzés arra jutott: a hatóság valóban mind a 4 országban követelhet adatokat a szolgáltatóktól, de az NMHH hatásköre ebben is nagyobb, mint 3 hivatkozott országban. Csak az olasz médiatestület jogköre terjed ki a teljes médiaszektorra, és jogköre még az NMHH-n is túltesz.

7. Máshol is büntetnek

Nem példátlan a kormány szerint a hatóság szintén sokat bírált büntetési politikája sem, sőt 15 EU-tagállamban van hasonló szabályozás.

A tanulmány szerint ezzel szemben az NMHH rendelkezik az összes idézett esetből a legszélesebb körű, minden médiaszektorra kiterjedő szankcionálási jogkörrel. Az idézett országokban a szankciókat különböző testületek és/vagy bíróságok szabják ki, ezeknek csak egyes médiaszektorok fölött van jogkörük. Hat országban soha nem is alkalmazták a szankciókat, ahol mégis, ott pedig van rendes jogorvoslat ellene. Csak 3 hivatkozott országban büntethetik a nyomtatott/online sajtót. Az NMHH döntéseinek bírósági felülvizsgálata sincs összhangban a példaként idézett országok felülvizsgálati eljárásával.

A Médiatanács visszalőtt

Kovács Zoltán, a kormány kommunikációs államtitkára szerint a CEU elemzéséből is nyilvánvalóvá vált két dolog. Az egyik, hogy a magyar médiatörvény annyiban tér el más országok szabályozásától, mint bármelyik másik a többitől. Európában ugyanis nincs egységes szabályozás, hanem a létező alapelveket minden ország a saját hagyományaira, társadalmi körülményeire igazítva használja. A másik, hogy a magyar szabályozás olyan elemeket alkalmaz, amelyek Európában ugyanebben vagy nagyon hasonló formában ismertek. Kovács Zoltán szerint nemzetközi szinten is elérték, hogy a tárgyalópartnerek a magyar médiaszabályozást a saját kontextusában értelmezzék.

A Médiatanács blogbejegyzésben reagált a tanulmányra, amely szerint annak célja „a kormányzat lejáratása és a magyar médiaszabályozás megbélyegzése”. Rosszindulatúnak, szakmaiatlannak minősítették az elemzést, mondván, „egy év nem volt elegendő a magyar szabályozás lényeges pontjának megismeréséhez”.

Kifogásolják, hogy az elemzés a „sebtében összeállított” kormányzati közleményeket veszi alapul. Szerintük nem a kormány által felhozott példák, hanem az elemzés hemzseg a hibáktól, tárgyi tévedésektől. Rosszindulatúnak mondják, hogy szó sem esik a tanulmányban arról, hogy hány másik európai országban kötelező regisztrálni a sajtótermékeket (de szó esik, több helyütt is – a szerk.). Szerintük nem mond igazat az anyag a hatósági döntések bírósági felülvizsgálatáról, az ugyanis „teljes és csorbítatlan”, de az sem igaz, teszik hozzá, hogy a különböző médiumokra azonos szabályozás vonatkozna. A Médiatanács bloggere azt üzeni a jogi szakértőknek: „kérjük befejezni az egy éve tartó, tendenciózus torzításokat”, végezetül konstatálja: a sajtószabadság él és virul Magyarországon és Európában is.

Kormányzati szatócsbolt

Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője szerint a CEU-tanulmány is megerősíti, hogy a kormány botorságokat hangoztatott az új magyar médiaszabályozás védelmében. Az elemzés ugyanis rámutat arra, hogy a kormányzati kommunikáció által a vitatott jogszabály védelmében felhozott külföldi példák, részletszabályok ugyan valóban léteznek, de ezeket csak az adott ország jogés médiarendszerén belül lehet értelmezni és alkalmazni. A kiragadott rendelkezéseknek önmagukban nincs értelmük a magyar jogrendszerben. Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a CEU-tanulmány legfőbb tanulsága: az, hogy egy adott ország médiatörvénye mennyiben felel meg az európai követelményeknek, nagyban függ attól, hogy az adott jogszabály milyen médiapiacon érvényesül. A magyar médiatörvény lényegében a már meglévő, erős jobboldali médiabirodalom további kiépítését segíti elő, a gyenge ellenzéki médiumokat pedig létükben fenyegeti vagy éppen elhallgattatja. Sajnálatosnak nevezte, hogy míg a CEU-jelentés is kiemelten foglalkozik a Médiatanács függetlenségének/függőségének kérdésével, addig az Alkotmánybíróság nem mondott véleményt a médiatörvény ezen részéről.

Mandur László, az MSZP médiapolitikusa szerint a CEU tanulmánya is igazolja az ellenzéki pártok több mint egy éve hangoztatott kritikáit. Ebből is kiderül, hogy a kormány a jogszabályok megalkotásakor úgy csinált, mintha egy szatócsboltba ment volna be, a különféle európai polcokról levett bizonyos szabályokat, ezeket egymásra varrta úgy, hogy abból létrejött egy az aktuális hatalomtól függő irányítási-szabályozási rendszer, amely azóta is több sebből vérzik. A függetlenségnek és a pártatlanságnak még a látszatát sem kelti az új magyar médiaszabályozás, mondta Mandur, és ez derül ki a CEU tanulmányából is.

Kapcsolódó cikkek: Miklós Gábor a kormánybarát sajtóról: Cöcögők | Az LMP kész rendőröket hívni Nagy Navarróék védelmében | Tóth Ákos: A lusta asszony | Az Ab-nak sem tetszik a médiatörvény | Időhúzó alkotmánybíráskodás