Egy asztalhoz ülnek Gyurcsánnyal?

Az "orbáni rendszer leváltására" formálódó új ellenzéki kerekasztalnál nem kap helyet a Jobbik.

„Várjuk minden demokratikus ellenzéki párt részvételét” – fogalmazott Székely Tamás, a Szolidaritás mozgalom társelnöke az LMP karácsony előtti tüntetésén, miután meghirdette egy új ellenzéki kerekasztal összehívását az orbáni rendszer leváltása és a „köztársaság megvédése” érdekében.

A tanácskozást legkorábban január–februárban hívhatják össze, a háttéregyeztetések már megkezdődtek. Emlékezetes, pár hónapja Schmuck Andor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt főtitkára – a Népszabadságnak nyilatkozva – vetette fel, hogy az érkező szociális katasztrófa miatt egy új ellenzéki kerekasztal létrehozására lenne szükség. Schmuck akkor minden demokratikus erőt „Thürmeréktől Mesterházyn és Gyurcsányon át, a szakszervezeteken és a civil szervezeteken keresztül az LMP-ig és az MDF-utód JeSz-ig” értesített a szándékáról, de levelére hivatalos választ nem kapott.

A Szolidaritás által most újra napirendre vett kezdeményezésről egyelőre szintén csak nem hivatalos egyeztetések történtek. Lapunk úgy tudja, az MSZP – egyébként minden hasonló akcióra nyitott – felső vezetésével volt már rövid megbeszélés, de a szocialista párt testületei egyelőre nem tárgyalták a kérdést. Ahogy az LMP egyetlen hivatalos fóruma sem alakított ki még álláspontot a kerekasztalról, megbízható forrásokból egyelőre csak annyit tudni, hogy az ökopártiak némileg ódzkodnak attól, hogy Gyurcsány Ferenc pártjával egy asztalhoz üljenek. Miközben Varju László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója lapunknak azt mondta: nyitottak a kezdeményezésre, és minden demokratikus párttal készek együttműködni Orbán Viktor rendszerének leváltásában.

Az biztos, hogy a Jobbik nem kap majd helyet a kerekasztalnál, igaz, nem is kér. Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő a Jobbik elnökségének álláspontját ismertetve elmondta: nem kívánnak olyan egyeztetésen részt venni, amelyen Gyurcsány Ferenc vagy az MSZP bármely vezetője jelen van. „Az elmúlt nyolc évben pontosan ugyanilyen módon tiporták a demokráciát, mint most, így hiteltelennek és álságosnak tartanánk, ha velük közösen próbálnánk megoldani a helyzetet. Tudjuk, hogy súlyos problémák vannak, a Jobbik is megteszi szükség esetén az utcai megmozdulásokat. De nem az MSZP vagy a DK közreműködésével” – mondta az országgyűlési képviselő.

Árok Kornél, a Szolidaritás egyik szervezője a Népszabadságnak azt mondta: a kerekasztal összehívása előtt ki fogják kérni a rendszerváltás idején működött hasonló fórum résztvevőinek tanácsát. Ezt követően keresik és kérik majd fel a demokratikus oldal minél több szereplőjét. A tapogatózó tárgyalások megkezdődtek, a tanácskozásra legkorábban jövő év első hónapjaiban kerülhet csak sor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.