dr.agyament | 2011. december 3. | 09:13:52
"a kormány valamilyen korábbi hibás döntésének következményeit azok viselik, akiket éppen meg tud sarcolni valamilyen különadóval.Akár visszamenőleg is"
Valaki fel tudna világosítani hogy eddig ez hogyan volt? Valamiről biztos lemaradtam. A hülyeségek következményeit idáig is a pórnép viselte. Jó lenne ha a tisztelt kormány saját tagjait is bevonná ebbe a sarcolásba, volna már mit törleszteni. Példának okáért említeném Kósa Szíjjártó páros tavaji zseniális megnyilvánulását a csődhelyzetről. Kiszámolta már valami főokos mennyi kárt okozott ez a kis intermezzo a devizahiteleseknek?
Belenyúlhatnak nyugodtan az érintettek a zsebükbe és törlesszenek valamit a kárvalottaknak, néhány milliárdot biztos elér az összeg. Nosza rajta.
casio | 2011. december 2. | 16:25:15
noway | 2011. december 2. | 11:16:16
Jaj, kispajtás, ne gyere már ezzel a fal dumával. Amikor elfogadta a Parlament az ÁFA törvényt, akkor miért nem verték a balhét. És ha annyira problémásnak érezték, akkor a kormányváltás után miért nem vonták rögtön vissza a törvényt? Ja, a pénz az nekik is jól jött ugye?!
Az meg aztán mindennek a csúcsa, ha azt hiszed, hogy ettől van sza.rban az ország.
Miket zagyválsz itt össze? Csak azt fizettetik meg velünk, amit amúgy is meg kellett volna? Mit, hogy már az első két hétben romba döntötték a devizaárfolyamokat és elszálltak a törlesztők? Meg azt a mérhetetlen pazarlást, amit már elkezdtek tavaly? Mit gondolsz miért akarták Brüsszellel elfogadtatni a 7 %-os államháztartási hiányt?
amalfi | 2011. december 2. | 15:51:29
kelemenjanos | 2011. december 2. | 12:35:47
Ja, engem is megadóztat miatta? Moderálom magam, van mit!
A magánnyugdíjpénztári dologban nem vagyok érintett, nekem már nem volt érdemes belépni, nem deviza hanem Ft hitelem van, mert igenis figyelmeztettek mindenkit, köztük engem is az árfolyamkockázatra azért döntöttem a Ft hitel mellett, de majd én is különadózhatok a kormány baromsága miatt? Miért nem ők a felelősek, amikor tudták, hogy ezt a bankok pl. nem engedik? Még egyszer nyilatkozott is valamelyik, hogy majd legfeljebb kártérítést fizet az állam!
És ezt meddig tűrjük?
kelemenjanos | 2011. december 2. | 14:59:36
T. "értelmetlenségi | 2011. december 2. | 09:16:16"-nél! Ön téved. A taktika az, hogy minden évben egy-egy beesik és így a feledés "homályába vész" az előző "utósarc"!
Persze, lehet játszani, csak éppen az igen szűk, "növekedés-barát" kv-és nem engedi meg a forrás-hiányosságot!!!!! (Külső forrást nem fog tudni bevonni, további eladósodást "még nem vállal"! De még ez is sorra kerülhet!)
kundk | 2011. december 2. | 14:47:19
Vicces, jó inkább röhejes, hogy néhány bértollnok, vagy önkéntes idióta, egyre soványabb munícióval ugyan, de csak lő feszt, töltés nélkül, amikor azért jobb lenne hallgatni.
Ez a javaslat egy ökörség, nincs erre jobb szó. Az alkotmányos mámorból adódik. Jövő héten esetleg alaptörvénybe tesszük, hogyha a gyerek beszart tisztába kell tenni?. Mi mást tehet bármely kormány, ha hibás döntése, vagy bírósági határozat, vagy egyébként bármi miatt kifogy a pénzből? Adót vet ki, vagy csökkenti kiadásait. Nos az utóbbi, minden ellenkező híresztelés, füllentés, pofátlan hazudozás (nem kívánt törlendő) ellenére sem szokott sikerülni a jelenlegi kormányzatnak. Mert megszorít persze, de egyrészt azért mindig van helye a pénznek, ha értik, másrészt (persze nagyobb részt) alkalmatlan. A tervei megalapozatlanok, a folyamatokról fogalma sincs, beavatkozásai ennek megfelelően sikertelenek. Magyarán adót kell kivetni. Nem tudom de ez eddig alkotmányos jog híján is ment.
Persze értem, hogy eredetileg további "köztörvényes" adóztatások legalizálására gondoltak, de hát ez nem fog menni. Ami rablás, azt hiába hiába fürdetjük, magasztaljuk, lefestetjük, az csak rablás lesz. Elbukik a vakároknál ez a "gondolkodás". " - Loptunk Gyurikám? Loptunk szépen Janikám! - Fogunk is? - Há még! - Mi lenne ha beraknánk alkotmányba, biztos ami biztos? Fasza." Nagyjából így zajlik az alkotmányozási folyamat hazánkban.
kisutca | 2011. december 2. | 13:45:15
Ennek a felelőtlen kormányzásnak nem lesz vége míg a politikusok a saját vagyonukkal nem felelnek a hibás döntésükért!Ha munkavállalót megbüntetik a gondatlan károkozásért,azért egy évi fizetéssel tartozik,a szándékos károkozást pedig teljes egészében meg kell téríteni!A kormány tagjainak is így kellene hibás döntéseik után fizetni!Ne a nép bőrére próbálkozzon,hanem a sajátjukra!A választásokat is a saját vagyonukkal kellene,hogy fedezzék nem pedig az állam pénzét herdálják el!!Majd akkor másként állnának a dolgokhoz,és a politikához.
Gaspar | 2011. december 2. | 13:40:10
loallat,
Így igaz, a magyar ritka egy birka nép.
Plútó | 2011. december 2. | 13:14:41
Olyat nem lehetne, ha én hibázom, azt pedig a kormány fizeti?
Mondjuk a mostani eszement törvénykezés közben nem vagyok résen,. és egy rám vonatkozó törvényt elrejtenek mondjuk az országgyűlésről szóló, vagy a marhalevél kiadását szabályozó közé, attól még a törvény nem ismerete nem mentesít engem a jogkövetkezményektől. Persze, lehet, hogy már ez sincs így, de én még itt tartok.
Na tehát ha ez az ország jogállam, akkor az egyenlő feltételek okán, ha a kormány téved és nekem kell fizetnem a cehhet, akkor a kormány pedig fizessen helyettem
Bár nem tudom van-e még valaki aki ezt az országot jogállamnak tartja? Ha én naprakész szeretnék enni, a mostani hajszában reggeltől estig olvashatnám a törvényeket, de amit elolvasok estig, módosítják éjszaka. Tiszta Kőmíves Kelemen. Vagy ez nálam egy új betegség a Kőmíves szindróma?
kelemenjanos | 2011. december 2. | 12:49:30
T. "értelmetlenségi | 2011. december 2. | 09:16:16"-nél! Ön téved. A taktika az, hogy minden évben egy-egy beesik és így a feledés "homályába vész" az előző "utósarc"!
Persze, lehet játszani, csak éppen az igen szűk, "növekedés-barát" kv-és nem engedi meg a forrás-hiányosságot!!!!! (Külső forrást nem fog tudni bevonni, további eladósodást "még nem vállal"! De még ez is sorra kerülhet!)
kelemenjanos | 2011. december 2. | 12:41:38
T. "noway | 2011. december 2. | 11:16:16"-nél! Ön egy "kicsit" téved/félre beszél/stb.! Regnáló kormányunk sokkal több bakit szedett össze pár hónap alatt, mint az omniózus ÁFA-visszatartás, amiben azért a korábbi FIDESZ-kormány is alkotott "nagyot", de ezt hagyjuk!
Az Ön által felsoroltakon kívűl a manyup lenyúlása és a végtörlesztés 180 .- Ft-os árfolyama a fő biztosítékkiverő, de - garantálom Önnek - ebben az évben és főleg jövőre is lesz még számtalan!
kelemenjanos | 2011. december 2. | 12:35:47
T. "amalfi | 2011. december 2. | 11:50:29"-nél! Nem baj, sokan vannak így vele, hiszen a pofátlanság "határtalanságát" nehéz felfogni.
De megpróbálom:
A devizaadósok végtörlesztése 180.- Ft-on (!) ott veri ki a biztosítékot, hogy a bank az árfolyamkülönbséget vesztességeként "számolhatja el", azaz pártunk és kormányunk beleavatkozva egy magánjogi szerződésbe, az egyik felet - TUDATOSAN - szar helyzetbe hozta! Vélhetőleg az EU ill. bírósága (az AB-re ebben sem lehet immár számítani!) az okostojások tv-ét lesöpri az asztalról! A bünti: Az államnak meg kell fizetnie a vesztesség mértékét, erre pedig nincs forrása, azaz be fogja vezetni a "BAKI ADÓ 1-et", azaz minden állampolgár, függetlenül érintettségétől, különadóval járul hozzá, mégpedig "kamatyostúl"!
U.a. a manyop esetén!!!!
kelemenjanos | 2011. december 2. | 12:28:08
T. "varsoigyors | 2011. december 2. | 10:47:15"-nél!
Ön "picit" és TUDATOSAN már megint összekeveri a szert a szarral!
1/ Ha Gy.F. hibádzott, azt a O-kormány elveri rajta!
2/ Ha a O.-kormány hibádzik, tudatosan
elemeli a manyupot, stb-t;
és tv-be foglalja, hogy a hiba kijavítása okán új adó bármikor bármiért kivethető!
Magyarán: T. regnáló kormányunk és vezető párt-csoportunk az OGy-től áldását kéri a még meg sem valósult hiány betömésére, korlátlan mértékben!
Szabad ilyen bizalmat adni egy 2/3-os kormánynak, itt, a forradalom kellős közepén, pl. a MÁV-cargo privatizációja miatti szájbefogás, vagy a cikkben felsoroltak miatt????
Ez már korlátlan pénz-fosztogatás! Semmi több!
(Egy kicsit, fröcsköléstől mentesen is illene olvasni/értelmezni!)
amalfi | 2011. december 2. | 11:50:29
Nem értem igazán, de nem biztos, hogy az én hibám.
Ha kiderül, hogy a devizaadósok végtörlesztése nem volt törvényes vagy szabályos, akkor azoknak majd visszamenőleg adózniuk kell?
Vagy a magánnyugdíjpénzek körül valami nem stimmel, akkor visszakapják a számlájukra a zemberek az összeget, csak lesz rajt 49 % adó? Vagy most mi van?
27%-os áfa | 2011. december 2. | 11:25:00
értelmetlenségi | 2011. december 2. | 11:19:22
Nem biztos, mert lehet hogy megadóztatja a nyugdíjakat, nem kell mindjárt áfa emelésre gondolni.
27%-os áfa | 2011. december 2. | 11:22:35
varsoigyors | 2011. december 2. | 10:47:15
Azért az a nyócév kevés volt pártjának hogy egy épkézláb gazdasági programot összeállítson, vagy még mindig titkolják? :DDDDDDDDDD
értelmetlenségi | 2011. december 2. | 11:22:12
noway | 2011. december 2. | 11:16:16
Profi eszmefuttatás volt. Melyik Fidesz-vezér beszédíróját tisztelhetjük kegyedben?
27%-os áfa | 2011. december 2. | 11:20:32
noway | 2011. december 2. | 11:16:16
Látom magánál hat az agy mosás: A végtörlesztés és a MNyP-ak vagyonának ellopása kit terhel?
értelmetlenségi | 2011. december 2. | 11:19:22
loallat | 2011. december 2. | 10:06:39
Logikus érvelésed ellenére én mégis optimista vagyok. A Fidesz eddig nagyon ügyelt arra, hogy mindig csak egy akkora réteg érdekeit sértse közvetlenül, amekkorával másoknak kedvezett, vagyis fenntartotta azt az egyensúlyt, ami megakadályozta a komoly ellenállást. És eddig mindent rá lehetett fogni az "eemútnyócév"-re.
Ez a törvénytervezet azonban már több mint veszélyes. Ennél már nem lehet visszamutogatni, mert egyrészt ez a jövőre (a majdani jelenre) vonatkozik, másrészt csak "büntetni" tud, jutalmazni nem - vagyis felborul az eddigi egyensúly.
noway | 2011. december 2. | 11:16:16
Hatásvadász címadás. A cikkből kiderül, hogy az előző kormány hibás döntései miatt állhat elő olyan helyzet, hogy vissza kell fizetnünk pénzeket Brüsszelnek korábbi hibásán felhasznált EU-s támogatások kapcsán vagy a magyarországi adózóknak, mert a szocik visszatartották az ÁFÁ-t.
A mostani kormány csak olyan intézkedései bukhatnak el, mint pl. a telefontársaságok különadója, ami a lakossági adók kivetését helyettesítette. Azaz legrosszabb esetben sem a kormány hibáját fizeti majd ki a lakosság, csak kifizeti azt terhet, amit eddig is ki kellett volna, ha a kormány nem vetett volna ki különadókat, hogy megpróbálja megvédeni a lakosságot a pluszterhektől.
thestones | 2011. december 2. | 11:12:29
folyt.
Gondolom Putin is a pèldakèpek közè tartozik, aki csodàlatosan visszavezeti az oroszokat az egypàrt ès a diktatorum felè!
A kèrdès az: mit szòlnak ehhez a magyarok? Mièrt turik ezt?
A franciàknàl legalàbb megvan az ugynevezett: street-parlamentus! Ha nem tetszik valami, akkor teljesen megbènitják a közèletet! Nem mondom, hogy ez helyes, de nem kellene a magyaroknak is valamilyen formàban tiltakozni?
értelmetlenségi | 2011. december 2. | 11:12:03
varsoigyors | 2011. december 2. | 10:47:15
Te miről beszélsz? Elakadt a tű nálad, vagy csak másnapos vagy?
Majd ha a te nyakadba is odasóznak egy újabb adót csak azért, mert Szeretett Vezéred ismét elcseszett valamit, talán magadhoz térsz.
thestones | 2011. december 2. | 11:11:11
@ioallat! Tökeletesen egyetèrtek a hozzàszòlàsodhoz! Abban is biztos vagyok, hogy a "vègkielègitèst" sikeresen kihasznàlòk nyeresègèt az àllam - vagyis a többi adòfizetö - fogja kifizetni, hiszen elkèpzelhetetlen, hogy ez a kormàny valaha is visszakèrje a nyeresègek visszafizetèsèt! Minden elkèpzelhetö, gondolkodò embernek tudnia kellett, hogy egy - piacgazdasàgban - a kormàny nem hatàrozhatja meg a visszafizetendö valutàk àrfolyamàt!
Ami engem felhàborit, hogy - mi, vàlasztòk - hogyan tudtunk az elmult 10 èvben (minimum, ès ezt nemzetközi viszonylatban) a vilàg leghulyèbb, inkompetentebb embereinek mandàtumot adni, hogy kormànyalakitòk legyenek?
Ez vonatkozik Bush-ra, Chenney-re, Blair-re, Berlusconira, Sàrközy-re ès nem utolsò sorban Orbànra is!
Gondolom mindenki emlèkszik arra a jelenetre, amikor Berlusconi hivatalos làtogatàsra èrkezik Nèmetorszàgba ès Merkel vàrja. Berlusconi kilèp az autòjàbòl ès vàlaszol a mobiljàn egy hivàsra! Merkel ott vàr - a piros szönyeg màsik oldalàn - mig ez a Clown fèlrevonul ès beszèlget a telefonjàn!
Ennek ellenère nagyon sokàig a legnagyobb nèpszerusègnek èlvezhetö politikus volt Itàliàba! Termèszetesen ö is gyönyöruen megvàltoztatta a törvènyeket, amik öt elitèltèk volna!
A jelenlegi magyar kormàny - gondolom - öt veszi a legfontosabb pèldakèpènek, hiszen - minden botràny ellenère - hatalmon maradt majdnem 12 èvig!
Gondolom Putin is a pèldakèpek közè tartozik, aki csodàlatosan visszavezeti az oroszokat az egypàrt ès a diktatorum felè
varsoigyors | 2011. december 2. | 10:47:15
Moderálási alapelvek- komment törölve -
donci67 | 2011. december 2. | 10:37:33
Régen a padlást söpörték a rossz döntés miatt,most a jövedelmünkre vetne ki adót ha hülyeséget csinálnak.A kommunista vörös sokáig állt a napon, és narancsszínűre fakult.
Raszputyinka | 2011. december 2. | 10:24:12
T.loallat.Teljesen igazad van!
loallat | 2011. december 2. | 10:06:39
Kedves ertelmiségi, szkeptikus vagyok... Már egy évvel ezelőtt utcaköveknek kellett volna repülniük: fülkeforradalom, szabadságharc, Alkotmánybíróság, magán nyugdíjpénztárak, médiatörvény, költségvetési tanács, sztrájktörvény, a 2006-os rendőri fellépés (és sok tiszteletreméltó tudós és szakember) lejáratãsa, az alpári, arrogáns stílus, most az Alkotmá... bocsánat, az alaptörvény átmeneti rendelkezései, oktatási törvény, stb. stb., soroljam? Minden demokratikus piacgazdaságban már a tizedéért az utcára vonultak volna! De itt a nép, az istenadta birka nép ölbe tett kézzel bámul, alkalmasint felállva tapsol... Meg is érdemli, amit kap, nem a nagy balsors sújtja ezt a népet, hanem saját maga. Itt legfeljebb a rendszerkritikusok fognak repülni, nem bombák és utcakövek. Birka nép.
értelmetlenségi | 2011. december 2. | 09:16:16
Nyugi, ez csak üres fenyegetés. A Fidesz is tisztában van azzal, hogy ezt büntetlenül legfeljebb egyszer lépheti meg. A második alkalommal jobb esetben csak utcakövek fognak röpködni, rosszabb esetben bombák robbannak...
jemy9248 | 2011. december 2. | 09:09:43
Hát ez kurva jó ! A Fidesz ellenzékben állandóan a kormányt akarta megbüntettetni, akkor most miért nem saját maguk "fillérjeiből" dobják össze a saját baromságukkal elb...ott döntésik által az országra kiszabott büntetés összegét ?
degeux | 2011. december 2. | 08:57:03
Lassan kezdek tényleg igazat adni azoknak, akik azt állítják, hogy Gyurcsány a hibás mindenért.
Amíg még működöt a Lipótmező, be kellett volna utalni pár pl. Lázár testvért oda, vagy Matopapát esetleg "énvagyokamindentudótanárbácsiéslenézekmindenkit" Harrachot.
Az az épület üresen áll, ők pedig szabadon rohangálnak.
Egyébként ezt máshol is be lehetne vezetni, mindenki csináljon, amit akar, felelősséggel pedig valaki más tartozzon... !!!
mojszi | 2011. december 2. | 08:56:49
Éppen a különadók meg áfa trükközéseik miatt folyik eljárás ellenünk az EU ban erre alaptörvénybe foglalják h lényegében bármilyen nekik nem tetsző bírósági döntés összegére különadót vetnek ki...amit majd a gonosz kapitalistákkal fogunk megfizettetni...heheheeeee . Lefordítva újabb teher a lakosságon
VA.Lacky | 2011. december 2. | 08:46:31
Esetleg nem lehetne, hogy az impotens döntéshozók vagyonukkal feleljenek a rossz döntésért? Tudom nagyon populista, de csak úgy próbából csak egyszer...
Béla222 | 2011. december 2. | 08:46:03
Még egy érdekes kérdés! Mi lesz akkor, ha egy nemzetközi bíróság évek múlva megállapítja, hogy a magán nyugdíjak "megvédése" jogtalan volt! Ekkor újra összedobjuk a 3000 milliárdot?
Béla222 | 2011. december 2. | 08:41:59
Ez tipikusan olyan helyzet, hogy Ők mulatnak, mi meg fizetünk! Ez így nem buli! Ha jól tudom, az új munka törvénykönyvében benne van, hogy ha a dolgozó hibájából kár keletkezik, sok havi bérével tartozik beszállni! Javaslom, hogy ugyanez vonatkozzon a politikusokra is!!!!!!!!!
Hmmmm | 2011. december 2. | 08:28:12
van benne valami.
ha a választók voltak olyan balfékek, hogy tesze-tosza hozzá nemértő pártra szavazva sokat hibázó kormányt akartak maguknak.
mint például a fülkeforradalmárok.
.
T-lor | 2011. december 2. | 08:24:04
Elég értelmetlen törvény. Ha a magyar államot pénzbüntetésre ítélik, akkor azt úgyis csak a költségvetésből, vagyis az adókból lehet csaj kifizetni. Ha az állam ezt nem tudja kigazdálkodni, akkor muszáj külön adót kivetnie, ami ha nem EU konform, akkor újabb büntetést von maga után. És így tovább....
Bion | 2011. december 2. | 08:16:03
A forrum beírására azért nem reagálok érdemben, mert a vita során lehúzna a saját értelmi szintjére és ott rutinból legyőzne. A cikkhez annyit, ha nincs elég forrás a költségvetésben, javaslom a Lázár Boldika svájci frank számlájából kipótolni a hiányzó részt, mivel ez a pénz az adófizetők befizetéseiből került apucin keresztül a gyerekhez.
wizes3 | 2011. december 2. | 08:13:44
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Kispancsa | 2011. december 2. | 08:12:01
Miért kell ezt törvénybe foglalni? A nélkül is ez történik, és már történt is. A kormány folyamatosan téved, és tömi a zsebét híveinek, mert ebben nem téved. Pontosan tudja hová kell szórni a morzsákat, hogy uralmát megtartsa. AZ MSZMP bűntettei után a Fideszes bűntetteket is törvénybe kellene foglalni.
wizes3 | 2011. december 2. | 08:11:12
Moderálási alapelvek- komment törölve -
wizes3 | 2011. december 2. | 08:09:12
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nablakarát | 2011. december 2. | 08:08:23
"...az előterjesztők leszögezik: javaslatukból „nem következik, hogy a hozzájárulás megállapításának és beszedésének a fizetési kötelezettség teljesítése előtt kell megtörténnie”. Tehát különsarcot visszamenőleg is kivethetnek majd."
"...különsarcot visszamenőleg is kivethetnek majd."
Valaki csodálkozik ezen?
Csak gratulálni tudok a rózsadombi birkáknak, akik a visszamenőleges törvénykezés ismerete ellenére erre a hordára szavazott!
forrum | 2011. december 2. | 08:08:00
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nablakarát | 2011. december 2. | 08:05:27
"Ha hibázik a kormány, jöhet az újabb különadó..."
Evvel nem értek egyet!
Ugyanis például a végtörlesztés törvénytelenségeire nagyon sokan figyelmeztették a kormányt és a parlamenti képviselőket!
Ennek ellenére a Fidesz-KDNP-Jobbik hármas megszavazta!
Az álamelnök aláírta!
A személyes politikai és anyagi felelősség egyértelmű!!!
Kartalan | 2011. december 2. | 08:01:52
Ha például a nemzetközi bíróság igazat ad a rendvédelmiseknek, hogy nyugdíjukat nem lehet elvenni, az addigi adójukat vissza kell fizetniük, akkor felhatalmazza magát a kormány, hogy ezt a pénzt megint csak tőlük hajtsa be?
Biorobot | 2011. december 2. | 07:59:31
Valaki a 2/3-ból aki + pénzért van itt ezen az oldalon válaszoljon,hogy a vezír mikor engedi az OTP számlára helyezni a csp-t .( vagy eltörölték az éjszaka ??? )
wizes3 | 2011. december 2. | 07:55:06
Moderálási alapelvek- komment törölve -
retro67 | 2011. december 2. | 07:51:07
Ez a Felelőtlenség Nemzeti Kormánya... http://hatodikalabardos.freeblog.hu/archives/2011/11/22/Lazar_apuka_meg_a_felelossegvallalas/
ordító egér | 2011. december 2. | 07:33:37
jpapi | 2011. december 2. | 02:30:03
Nem rád pikkelnek. Éjszaka valamiért hülyéskedik az oldal. 3x 4x kell valamit elküldeni, hogy egyszer megjelenjen. Van hogy belépni sem lehet. Lehet hogy a takarítónő kihúz egy dugót a konnektorból, hogy porszívózni tudjon. :)
ordító egér | 2011. december 2. | 07:31:16
Megmondta a Főtitán a választások utáni székrekedésében is, hogy Magyarország nem lesz többé következmények nélküli ország.
Ha a kormány hülyeséget csinál ezután adóemelés lesz a következmény.
Mint a koldus és királyfiban. A pofont a szolga kapja, mert a királyfit nem lehet megütni.
jpapi | 2011. december 2. | 02:30:03
Működik a cenzúra,hogy a komminteimet nem adják le,pedig kultúráltan írtam.
|