Az iskola hatosztályos gimnáziumának első osztályába járó áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett, mentőhelikopter vitte a miskolci kórházba: a késpenge alig egy centiméterrel a nyaki verőér mellett találta el. Állapota azóta javult, már kikerült az intenzív osztályról, hamarosan haza is engedik. A lelki sérüléseket azonban – vélik a szakemberek – jóval nehezebben fogja kiheverni.

– Megszúrtak! – kiáltotta Bence, amikor kimenekült a vécéből. – Szorította a nyakát – így mesélte az a tanárnő, aki először találkozott vele a folyosón, majd hívta a mentőket. Leültették a fiút egy székre, és ő közben arról panaszkodott, hogy fáj a háta: felhúzták az ingét, így vették észre, hogy ott is csupa vér. Ekkorra már Krisztián is előkerült, ő az ujján sérült meg, azt állította, akkor szerezte a sebesülést, amikor az „idegen támadónál” észrevette a saját iskolatáskáját, és el akarta venni tőle. Azóta kiderült: a sérülést ő okozta, hogy így terelje el a gyanút magáról. Jó darabig ezért külső támadót kerestek.

Hamar elterjedt a hír az iskolában, hogy drogos vagy roma lehetett az elkövető – ezek az előítéletek sokakban, már a gyerekekben is élnek. A kiérkező nyomozók mindenkit az osztálytermekbe küldtek, az ajtókat bezárták, a mobiltelefonokat kikapcsoltatták, és minden táskát átvizsgáltak, vágóeszközt keresve.

Jó család csendes gyereke

Az, hogy egy jó családból származó, csendes, jól tanuló gyerek a bűnös, csak órákkal később derült ki. Krisztián ugyanis többször ellentmondásba keveredett, amikor a nyomozók a vécében történtekről, az állítólagos harmadik támadóról kérdezték. Végül részletes beismerő vallomást tett, és ekkor hangzott el a mondat: „úgy éreztem, mintha játékban lennék.”

„Kocka”. Így nevezik a kamaszszlengben azokat a tizenéveseket, akik idejük nagy részét a számítógépek mellett töltik: a tanulást igyekeznek minél hamarabb letudni, sportolni nem járnak, barátaik nincsenek, vagy ha mégis, akkor jellemzően velük is csak virtuálisan tartják a kapcsolatot, és gyakran ugyanazon stratégiai játék rajongói közösségébe, „fan clubjába” tartoznak. A „kockák” kiválóan értenek a számítógépekhez, készségszinten használják annak szakkifejezéseit, rövidítéseit, gyakran saját programokat írnak, és jellemzően maguk építik fel, és tartják karban számítógépüket. Iskolatársai szerint Krisztián tipikusan ilyen gyerek volt.

– Nem nagyon barátkozott senkivel – mondták azok a diákok, akiket az iskola előtt megszólítottam. Legtöbben azonban – részben a tanárok és a szülők intésére – elzárkóztak attól, hogy bármit is meséljenek az esetről.

– Jobban szeretnénk elfelejteni az egészet, elég rossz érzés úgy ide bejönni, hogy félni kell – magyarázta az egyik lány. Pszichológusokkal az eset óta sokat beszélgettek a gyerekek. A tiszaújvárosi Mérei Ferenc pedagógiai szakszolgálat munkatársai már a támadás után néhány órával ott voltak az osztályokban, és először e nagyobb közösségekben próbálták feloldani a feszült, bizonytalan légkört, később pedig személyesen beszélgettek azokkal, akik ezt külön is igényelték.

Tiszaújváros elvesztette biztonságérzetét

Diákok a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium épülete előtt
MTI - Vajda János – Amit eddig csak könyvekből és tréningeken tanultunk, most „élesben” kellett tennünk: még sosem kellett ilyen mértékű traumával szembenéznünk ebben a városban – fogalmaz Pálnokné Pozsonyi Márta, az intézményt vezető pszichológus.

A tizenhétezres lélekszámú településen – amely a borsodi régió nagy részétől eltérően stabil anyagi helyzetben van, az ipari üzemeknek köszönhetően a munkanélküliek száma is alacsony – szinte mindenki ismeri a másikat, az általános iskolából kikerülő gyerekek jellemzően az itteni középiskolában tanulnak tovább, az egyetemekről, főiskolákról pedig sokan visszatérnek a helyi nagyvállalatokhoz. Az iparűzésiadó-bevételeknek köszönhetőn szociális és jóléti kiadásokra Tiszaújváros az átlagosnál többet költhet.

A város a béke és a nyugalom szigete volt eddig: az iskola előtt a biciklik többségét le se lakatolták a gyerekek, biztonságban érezték értékeiket és önmagukat is.

Ez azonban múlt szerda óta megváltozott. A pszichológusok fontosnak tartották, hogy a gyerekekben felmerült félelmekről beszéljenek. – Amikor még nem tudták, ki a tettes, leginkább attól rettegtek, hogy az elkövető visszajön, és újból lecsap valakire. Nem csak sajátmagukat, de az iskolába járó kisebb testvéreket is sokan féltették: a hatosztályos gimnázium népszerű, sok testvérpár jár az alsóbb és a felsőbb évfolyamokra. A támadó Krisztiánnak is az Eötvösben tanul a nővére, aki vele ellentétben igazi közösségi ember, sok barátja van.

– Úgy tapasztaltuk, hogy a gyerekek nem vádolják a családot, nem gondolják, hogy akár a szülők vagy a nagyobbik testvér tehetett volna valamit, hogy megakadályozza ezt a tettet – mondja a pszichológus.

Fel kell dolgozni, hogy a támadó belülről jött

Azt azonban szinte mindenki megfogalmazta: nem akarják, hogy Krisztián valaha is visszatérjen ebbe az iskolába. Miután kiderült, hogy a tettes úgymond „közülük való”, ráadásul egy teljesen átlagos, jól tanuló, addig problémamentes gyerek, akit legfeljebb visszahúzódó természete miatt gondoltak kissé furcsának, a diákok többségében a félelem átváltott értetlenségre, bizonytalanságra.

– Vajon megbízhatok-e bárkiben, akár a mellettem ülőben, vagy a legjobb barátomban? Ismerem-e az osztálytársaimat? – ezek a kérdések vetődtek fel, s ekkor tudatosult bennük: akár ők is lehettek volna az áldozatok. Ez újabb traumát okozott: volt, akit néhány napig nem engedtek iskolába a szülők, vagy ő maga kérte, hogy otthon maradhasson. Sokan azóta is inkább kisebb társaságokba verődve mennek haza, a fiúk kísérik a lányokat, esetleg az idősebbek a kisebbeket.

Pogonyi-Simon Edit, az iskola igazgatója, valamint helyettese, Erdélyi Lajos, informatikatanár egybehangzóan állítja: semmi különöset nem lehetett észrevenni a támadó fiú állapotán. Szeptemberben kezdte a gimnáziumot, emelt szintű informatika szakon. Áldozata, Bence ugyancsak idén ősszel lépte át először az iskola kapuját, ő a hatosztályos képzésre felvételizett. Korábban mindketten ugyanabba a tiszaújvárosi általános iskolába jártak, de arról a tanároknak nincsenek információik, hogy akár közelebbről ismerték volna egymást, vagy voltak-e esetleg konfliktusaik.

Hihető-e, hogy hirtelen bekattant?

A támadás napján sem történt olyan esemény, ami gyanút kelthetett volna. – Az első órában Krisztián írt egy ötös földrajzdolgozatot, a második után pedig hátulról támadva leszúrt egy nála gyengébb és kisebb gyereket. Ez számunkra felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan – mondták. Erdélyi Lajos az eset után megnézte az informatikateremben azt a gépet, amelyet Krisztián is használt a szakórákon, de stratégiai játék nyomát nem találta.

– Hírportálokat nézegetett. A sors különös fintora, hogy nem sokkal később ő maga ugyanitt, a vezető bűnügyi hírekben szerepelt – jegyezte meg.

Azt, hogy Krisztián hirtelen „bekattant állapotban”, és ahogyan állítja, egy népszerű számítógépes stratégiai játék a Counter Strike hatására követte volna el a tettét, sokan vitatják. Jelenleg is igazságügyi orvosszakértő vizsgálja, valóban befolyásolta-e ilyesmi a kamaszfiút, akinek előzetes letartóztatását időközben elrendelte a bíróság. Pszichológusok szerint nem lehet pusztán a számítógépre hárítani a felelősséget, hisz milliók játszanak ezzel a fajta játékkal, anélkül, hogy hasonló cselekedetet követnének el.

Láthatjuk, mennyiszer öltünk, hányszor haltunk meg

Háttal Krisztián szülei
Fotó: Reviczky Zsolt Az ominózus stratégiai játék leírása szerint általánosságban két csapat küzd egymás ellen, a kommandósok és a terroristák, akik ruhájuk színe alapján könnyen megkülönböztethetők. Mindkét csapatnak különböző feladatok teljesítése a célja: például egy-egy objektum felrobbantása, vagy fontos, úgynevezett „VIP”-személy likvidálása, lelövése.

Puskákat minden kör elején vásárolni kell: ehhez egy virtuális kezdő összeget kap a játékos, és ezt követően minden ellenfél kiiktatásáért vagy sikeres akcióban való részvételért újabb pénzt adnak, ebből pedig különböző fegyvereket, felszereléseket lehet megvásárolni a játéktérben. – A pillanatnyi állást mindig egy táblázatban tekinthetjük meg, s itt láthatjuk, hogy mennyiszer öltünk, illetve haltunk meg, valamint azt is, melyik csapat vezet – szól a leírás.

Az Eötvös gimnáziumban elterjedt a híre annak is, hogy Krisztián úgy gondolta: ha nemcsak a számítógépen, hanem a valóságban is sikeresen megtámad, legyőz valaki, pontjainak számát megtöbbszörözheti.

– Ez marhaság, és az is elég gyerekes gondolkodásra vall, ha valaki ezt elhiszi – ezt mondja egy tizenhat éves középiskolás fiú, aki évekig foglalkozott ezzel a stratégiai játékkal. A programban szavai szerint nincs semmiféle utalás a valóságban elkövetendő tettekre, vagy ezzel kapcsolatos jutalompontokra. A játék azonban online zajlik, egy-egy támadásban különböző személyiségek együtt vesznek részt, s az akciók során chatelnek, beszélgetnek is egymással. Így akár előfordulhatott az is, hogy valaki „heccelte” a fiút, mondván: bátorságát a való életben is mutassa meg. Ha ő ezt komolyan vette, az a szakemberek szerint is éretlen személyiségre vall, hiszen a gyerekek többsége már óvodáskorban különbséget tud tenni játék és valóság között.

A fáradtság agresszióba torkollhat

Majoros Márta, aki pszichológusként évek óta foglalkozik szenvedélybetegekkel, köztük számítógépek rabjaival, azt mondja: a túlzásba vitt komputerezés kiválthat agresszivitást. – Aki sokat ül a gép előtt, nem jár társaságba, nem sportol, nem beszélget másokkal, nincsenek korosztályos kapcsolatai, az elszigetelődik. Nap nap után ugyanazt a tevékenységet űzi, órákig bámulja a képernyőt, nyomogatja a gombokat: az idegrendszere egyre fáradtabb lesz, ám a folyamatos kihívásnak nem tud ellenállni, újra és újra a gép elé ül. A fáradtság pedig agresszióba torkollhat, és ilyenkor az egyén maga, vagy mások ellen fordulhat.

Majoros Márta szerint a jelenlegi oktatási rendszer azt várja el a gyerektől, hogy ne legyen „problémás”, vagyis: oldja meg a feladatot, maradjon csendben, viselkedjen jól. A készülő közoktatási törvény – szavai szerint – még inkább egy ilyen struktúrára és „gyerektípusra” van kihegyezve, márpedig arról a diákról, aki kamaszkorában nem feszegeti a határait, nem keveredik konfliktusba, látszólag nincs semmilyen problémája, jellemzően később kiderül: bajban van, és egyedül maradt a problémáival.

– A szülők többségének fogalma sincs arról, mit néz vagy játszik a gyereke a komputeren. Ha nem hoz haza rossz jegyeket, nem kap intőt, ez a legtöbb családban elfogadható indok arra, hogy a gyereknek joga van azt játszani, amit akar, elvégre a kötelességét teljesíti. A szülőnek pedig kényelmesebb ez a fajta „nyugalom”, mint beszélgetni a gyerekkel, megtudni, mi bántja – mondta Majoros Márta.

A szülők semmit sem vettek észre

Krisztián szüleivel az iskolában találkoztam: az igazgatónőhöz jöttek épp, hogy a fiuk sorsáról beszéljenek vele. Az anya szeme a sírástól kivörösödött, mindketten sápadtak és elgyötörtek voltak. Hogy mi történt, ők sem értik.

– Nem igaz, hogy a fiam éjszakába nyúlóan játszott a számítógéppel, ezt nem is tehette, mert a komputert a mi hálószobánkba raktuk, hogy így is ellenőrizhessük a gyerekeinket – mondta az édesapa, hozzátéve: maga is sokszor látta, hogy a gyerek délutánonként, tanulás után a „lövöldözős” játékban van, de ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget. A testvéreket is megrázta az eset: a legkisebb, hétéves fiú talán még nem ért mindent, az idősebb, tizenhat éves lány azonban a történtek óta szinte ki sem mozdul a szobájából.

– Egy átlagos család szürke életét éltük: én dolgoztam, a feleségem főállású anyaként otthon tartózkodott. A gyerekeinkkel sosem volt probléma, Krisztián az általános iskolában is jól tanult, a tanárai dicsérték, és a középiskolában is jól vette az akadályokat – tette hozzá az apa, aki szerint semmilyen agresszív jelet nem vettek észre a fiúkon, nem változott meg a viselkedése, minden úgy zajlott azon a szerdán is, ahogyan más napokon. Azt, hogy magához vett egy kést, amelyet tízéves korában egy ismerőstől kapott ajándékba, és amit azóta is elzárva tartottak otthon, a szülők csak az eset után tudták meg.

Az apa azt mondta: mindenkinek a szemébe tudnak nézni, nincsenek sötét titkaik.

Kapcsolódó cikkek: Hallgat a mély | Kisvárosi forradalom– első kézből | Nincs mézesmadzag, csak ostor | Ősdilemmák torkában az Európai Unió | Visszakívántam a halálfélelmet, amit a tank alatt éreztem