Fotó: Rédei Ferenc Locs! – ez a tíz hónapos Sára jelszava a vízbe merüléshez. Ilyenkor becsukja szemét, felkapja kis karját. A kiskádban is ezt gyakorolja az esti fürdetéskor. Mint a szakemberek elmagyarázzák, a cél az, hogy visszatartsa a lélegzetét merüléskor. Az újszülöttnél még automatikus a búvárreflex, ám ezt pár hónapos korban elveszíti. Ebben a korban, mint Sáráé, már feltételes reflexszel és tudatossággal építik ki a vízbiztonság e korai első elemét.

Budakalászon, a Cseppek Házában vagyunk. Ez az egyik központja az egészséges csecsemők úszásával és betegek terápiájával egyaránt foglalkozó Gézengúz Alapítványnak, amelyet orvos-igazgatója, Schultheisz Judit immár több mint két évtizede alapított. Nyolcvan-száz család keresi fel naponta a házat. Sára két kicsivel lubickol épp a vízben: egy kisfiút, mint édesapja elmondja, hipotóniája, azaz laza izomzata miatt hoztak el, most először. „Nyisd ki rózsám, kapudat, kapudat / Hadd kerüljem házadat, házadat...”; „Süss fel nap / Fényes nap...”, a csecsemőknek ismerősek a hangulatot megteremtő dalok, mondókák.

Ahogy a szülő közelsége, föléjük hajoló, mosolygó arca is látható biztonságot ad az ilyen korban még szokatlan belmagasságú uszodában – az ismeretlenül mély nagy kékségről már nem is beszélve. A kis tükrökben önmagukat látják. Ha épp merülnek – a nagyobbak már karikákkal, eszközökkel ügyeskednek a víz alatt –, liliputi búvárok. Ha jönnek a színes labdák, miniatűr pólósok. A Huplében pedig csónakosok. Az alakjában kapaszkodókkal ellátott lavórra, méretében viszont inkább kiskádra emlékeztető műanyag szerkezetet – amúgy: szabadalmaztatott orvostechnikai eszközt – terápiás célokra, így az egyenlőtlenül használt izomcsoportok kiegyensúlyozott működtetésére használják.

Kattintson a képre, galéria nyílik!

Népszabadság - Rédei Ferenc – A fiam egyre magabiztosabb a vízben. Sokkal bátrabb, lassan már elengedne – mondja Dánielné Pálfi Krisztina. A kétgyerekes csillaghegyi fiatalasszony a hároméves Csanádot, illetve az egyéves Szabolcsot hozza hidroterápiára a Cseppek Házába. Már több mint két éve járnak, a nagyobbik fiú egyéni tornával kezdte ugyanitt. A családnál a fő szempont a mozgásfejlesztés („Nem az úszásoktatásért jöttünk ide”), a laza izomzat erősítése.

Pálfi Krisztina, aki egy építőipari cégnél volt kontrolling középvezető, mielőtt a gyerekekkel otthon maradt, kiemeli a Cseppek Háza családias jellegét is: a gyógytornászok akkor is odaköszönnek, szánnak rájuk öt-tíz percet, ha nem is hozzájuk tartoznak. És említ még valamit, ami a fiúk emberszemléletét is meghatározhatja majd. „Én még másképp néztem, mondjuk, egy Down-kórosra. A gyerekeimnek viszont már természetes, hogy sérültekkel vannak együtt, és félkarú kisfiú úszik például mellettük.” Nem jelöli a speciális helyiségekben semmi, hogy fogyatékos gyerekeknek készült. Itt nincs diszkrimináció: se negatív, se pozitív.

Nem feltétlenül súlyosan sérültekre kell gondolni. – Rengeteg az elhízott, beteg, ügyetlen gyerek a magyar iskolákban: harminc százalékuk lemaradással kerül be – magyarázza Schultheisz Judit. Összetett terápiás modellel dolgoznak („nincs megváltó módszer”), és a víz már a legkisebb kortól kezdve ennek fókuszában áll. Ennek ellenére, mint mondja, nem az itt a cél, hogy a gyerek minél hamarabb megtanuljon úszni. Az sem, hogy versenyeztessék, vagy hogy minél többet víz alatt tartsák. „Ne úszassák át a háromévessel a Balatont!”

Nemcsak a mozgásfejlesztésen lendíthet, hanem a családi harmóniához is hozzájárulhat a hidroterápia vagy akár csak a víz természetessé vált közelsége. A jó érzés (ahogy az angol fogalmaz, a „well-being”) megteremtésére törekszenek a pontosan kidolgozott terápia folyamatában is. Elég a 45 perces foglalkozás alatt a medencébe nézni: gyakori az anyai (sőt sokaknál: apai) testkontaktus. A gyermekkori fejlesztés eredményeként pedig kiküszöbölhető a későbbi, de erre a korra visszavezethető frusztráció: a korán úszásra vitt gyerekekből magabiztosabb személyiségek, társasági lények lesznek a tapasztalatok szerint. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az ellátásuk 37 százalékát fedezi csak.

Vállalati támogatókra számít, és pályázatokon is részt vesz az alapítvány a speciális medence, illetve a klórmentes fertőtlenítés költségeinek előteremtéséhez. Nemcsak Budapesten, Budakalászon, hanem vidéken, Győrött és Salgótarjánban is működik ilyen központ, hidroterápiás ellátással. Máshonnan, akár a határon túlról is eljöhetnek a családok kiegészítő terápiára, akár pár órás betanításra, vagy intenzív terápiára, bentlakással is.

Ki gondolná? Magyarországon, a vizes sportágak bajnokai és mestereik, Hajós Alfréd, Kárpáti György, Gyarmati Dezső, Egerszegi Krisztina, Benedek Tibor és a többiek hazájában a vízbiztonsági mutatók furcsamód rosszak. Az egyik legveszélyeztetettebb korcsoportot épp a legkisebbek jelentik. A balesetek egyéves kor felett általában is vezető halálokként szerepelnek – minderről Páll Gabriella, az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet főtanácsosa beszélt a vízbiztonság kérdésének szentelt szakmai kerekasztal-beszélgetésen. Ezt fotóművész kollégánk, Rédei Ferenc Cseppek a vízben című kiállításának megnyitójához igazítva rendezték meg szerdán; stílusosan közvetlen vízközelben, a budai rakpartnál lehorgonyozott A38 Hajón.

Kissé meglepő: egy olyan országban, amelynek polgári fürdőkultúrája a monarchiabeli időkre vezethető vissza, szakemberekben is felmerül a kérdés, hogy a megfelelő „otthonossággal” mozgunk-e mindannyian, felnőttek, gyerekek, akár a családi ház medencéje körül, akár a Balatonnál, a Dunánál, nem beszélve a szegényebbek fürdési lehetőségéről, a bányatavakról. Elhangzott: tavaink, folyóink dacára valami gond lehet nálunk az „otthonossággal”, „edzettséggel”, azaz a jó esetben már észrevétlen napi rutinná lett rátermettséggel, ahogyan a vízpartokhoz kellene pedig viszonyulnunk.

Lehet, hogy maradnunk kellett volna az íjászatnál, vetette fel ironikusan az egyik felszólaló, hiszen feltűnően gyakoriak a magyarok ausztriai síbalesetei is, hibádzik tehát valami a havas-lejtős biztonsággal is. (Ahogyan pedig Bilkei Pál, a BM központi kórházának vezető pszichológusa a közlekedésbiztonságban adott magyarázatot ugyanerre a jelenségre a Zsaru magazin egy korábbi számában: míg tőlünk nyugatra a negyedik, ötödik generáció ül autóba, addig nálunk általában a harmadik. Ő „kamaszjelenségekről”, „mindent tudok” magatartásról beszél.)

A nemzeti gyermek- és ifjúságbiztonsági akcióterv a véletlen balesetek megelőzését szolgálja, és ezek arányának harmincszázalékos csökkentését tűzi ki célul. Páll Gabriella elmondta, az európai gyakorlat azt mutatja, a jogalkotás is tehet ennek érdekében, Franciaországban például törvény írja elő: körül kell keríteni a kerti medencéket. (Más kérdés, hogy minél messzebb kerül a gyerek a kisdedkortól, annál inkább kevésbé „vétlen” az a bizonyos baleset. A kerekasztal-beszélgetés felszólalói – általában maguk is három-, négygyerekes szülők –, így Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára, rámutattak, a másik fő veszélyeztetett csoportnál, a serdülőknél már a kortárs csoport, és az azzal járó „virtuskodás”, „bevállalós balhézás” jelenti az igazi veszélyt.)

Kérdés: mikortól számít vízbiztosnak a kisgyerek? Schultheisz Judit – a fotósorozatra mutatva – azt mondta: a felvételeken látható, hogy a kisgyerekek élvezik a vizet, nyitott szemmel vannak benne, de ez még nem jelent feltétlen biztonságot. Vajon váratlan helyzetben, mondjuk, ruhában nyílt vízbe esve hogyan találják fel magukat? Füzesy Tamás, aki a United Way Magyarországot képviselte a fórumon, és tizenöt éves úszóedzői múlttal is rendelkezik, úgy vélte, a vízbiztonság „fejben” dől el.

Gyarmati Andreánál pedig senki nem fogalmazott közérthetőbben a laikus kisgyerekes szülők – így e sorok írója – számára is. Az úszóbajnok-gyermekorvosnő felidézte, a magzat is vízben kezdi az életet édesanyja méhében, de ő maga (nem mellesleg: Gyarmati Dezső vízilabdázó, illetve Székely Éva úszó olimpiai bajnokok Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes lánya, Hesz Máté pólósbajnok édesanyja) nem emlékszik vissza, hogyan tanult meg annak idején valójában úszni. Sőt, mint elmondta, arra is képtelen lenne, hogy megtanítson erre valakit, csak annyit tehet: elhívja az uszodába (szigorúan medencéhez: a nyílt vizet Gyarmati Andrea nem szereti), és megmutatja neki, mit is csinál, miközben a vízben tempózik. – Egy görög felirat szerint: aki nem tud írni, olvasni, úszni, az analfabéta. A víz pedig úgy bánik az emberrel, ahogy az ember a vízzel: ha ütöm, visszaüt, ha simogatom, visszasimogat – fűzte hozzá.

A fórumon elhangzottak mellett a közönség soraiból is felszólaltak a csecsemőúszás védelmében. Németh Gitta, budafok-tétényi úszásoktató például elmondta: tapasztalatai szerint már pár hónapos korban, még a szoptatás ideje alatt jó a gyereknek, ha közösségbe kerül, szervezete is edzettebbé válik, és egészen kis korban tanítani lehet már, hogyan másszon ki a medencéből.

Kapcsolódó cikkek: Káoszokrácia | Kommentátor? Megmondóember? | Már nem szégyen tévézni | Utazás az éjszaka mélyére | Szomorú véget ért a spanyol orgia