A matolcsyzmus elbukott

A tét nem csak a gazdasági kurzusnak nevet adó miniszter széke. Az elemzők azonban Orbán Viktor távozását nem tartják valószínűnek.

„Régóta találgatják az elemzők, hogy mi lenne az egyértelmű kudarc, ami Orbán Viktort – ha nem is teljes gazdasági irányváltásra – stratégiai tévedésének minimális beismerésére kényszerítené.” Így kommentálta az IMF-tárgyalásról szóló bejelentést lapunknak Vasali Zoltán politológus, hozzátéve: úgy tűnik, jelenleg nincs az az önellentmondás, ami a kormányfőt megállítaná. „Az IMF-tárgyalások felújításának bejelentését akkor is nehéz magyarázni, ha az a megszokott egyeztetések keretei között történik. Azt kéne elhitetni, hogy lehet ettől a nemzetközi szervezettől úgy is pénzt szerezni, hogy az nem vár el cserébe megszorításokat. Olyan intézkedéseket, amelyeket egyébként a kormány magától is megtett az elmúlt másfél évben. Orbánnak az emberek rövid távú memóriájával kell megküzdenie, hiszen azt kellene elhitetnie, hogy a piac már nem biztosítja függetlenségünket”, fogalmazott. Vasali hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az IMF-együttműködés felújításának bejelentése „szijjártói szintű értelmezést kapott”: az új kormány szabadságharca nem megbukott, hanem „az ősellenséggel karöltve lépett szuverenitásunk a kiteljesedés útjára”.

Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet vezetője szerint az IMF-fel való kapcsolatfelvétel elkerülhetetlennek tűnt, de kétséges volt, hogy az Orbán-kormány meglépi-e, tekintve annak politikai következményeit. A kormány gazdasági nyomás alá, egyszersmind politikai csapdahelyzetbe is került. Hiszen 2010 júniusa óta építette a konzervatív kormányzat azt a világképet, amelyben szabadságharcot vív a szerinte kizsákmányoló és kényszerintézkedéseket az országra erőltető nemzetközi erőkkel, így az IMF-fel vagy az Európai Unióval. E harc emlékezetes és sokat vitatott pontja volt, amikor látványosan kiebrudalta a Nemzetközi Valutaalapot. Nyilatkozataival, harcos retorikájával és intézkedéseivel a kormány megsemmisítette annak lehetőségét, hogy – baj esetén – arcvesztés nélkül újra az IMF-hez fordulhasson – mondta Magyar Kornélia. Az elemző hozzátette: a kapcsolatfelvétel híre az ország pénzügyi stabilitását tekintve pozitív fordulat, bölcs döntés, amely bizonyosan elhárította az államcsőd közvetlen veszélyét, azonban politikailag komoly vereséget jelent a kormányzó Fidesz számára.

„A matolcsyzmus elbukott, és kérdés, hogy tartható-e a névadó miniszter pozíciója. Azonban a tét nem csak Matolcsy széke. Mindezzel ugyanis a miniszterelnök is sokat veszíthet, hiszen kormányzati filozófiájának lényegét és gerincét a nemzetgazdasági miniszter elképzelése adta, így alapjaiban rengetné meg a Fidesz politikai stabilitását és önmagába vetett hitét, ha Matolcsy távozni kényszerülne. Arról nem is beszélve, hogy Orbán Viktor több nyilatkozatával is erősen magához kötötte miniszterét, például azzal a plasztikus képpel, amikor Matolcsyt a jobbkezeként aposztrofálta. Így ha elküldené, nemcsak egy fél karral lenne szegényebb, de a renoméja is jelentősen csorbulna. Ezért arra lehet számítani, hogy Matolcsy a helyén marad. A miniszterelnök távozása sem valószínű, hogy érdemben felmerül, jóllehet, ezt egyre többen követelik majd. Egy előre hozott választással valószínűleg a kétharmadot dobná el a Fidesz, ezért erre kicsi az esély. Ahogyan arra is, hogy országgyűlési választás nélkül, konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal más kerüljön Orbán helyére, hiszen ezzel azt a látszatot keltené, hogy a legnagyobb bajban hagyja magára az országot, e kép pedig komoly nehézséget jelentene később” – nyilatkozta az intézet vezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.