Mégsem nyomoznak Gyurcsány ellen

Az ügyészség egy nappal azután, hogy az MTI-nek megerősítette a hírt, rájött, hogy az "nem helytálló"

"Nem helytálló az a sajtóban megjelent hír, amely szerint Gyurcsány Ferenc ellen terrorcselekmény bűntette miatt nyomozást rendelt el az ügyészség" – közölte a Katonai Főügyészség tegnap az MTI-vel, egy nappal azután, hogy a távirati iroda azt tette közzé: az ügyészség megerősítette a Magyar Nemzet Online értesülését a terrorcselekmény és más bűncselekmények gyanújával elrendelt nyomozásról. A közlemény tehát úgy cáfolta a Legfőbb Ügyészség szóvivőjére hivatkozva közölt hírt, mintha az ügyészségnek semmi köze nem lett volna a "nem helytálló hír" megjelenéséhez. Máskor ennél kisebb jelentőségű tévedésekre is azonnal reagálnak, cáfolnak, és helyreigazítást kérnek. Most valamiért ez nem volt fontos.

Forrásaink szerint egyébként csak annyi történt, hogy a Legfőbb Ügyészség továbbküldte az ilyen ügyekben már hónapok óta nyomozó Debreceni, illetve Budapesti Katonai Ügyészségnek azokat a dokumentumokat, amelyeket a parlamenti bizottságoktól és a feljelentőtől, a 2006-os őszi rendőri túlkapások kivizsgálására Morvai Krisztina által életre hívott bizottsági tag, majd az időközben alkotmánybíróvá választott Balsai István miniszterelnöki megbízott csapatában szakértőként közreműködő Völgyesi Miklóstól kapott. E két katonai ügyészség dönti el, vannak-e bennük új bűncselekményeket megalapozó adatok.

Gyurcsány minderre tegnap úgy reagált: „Nem értem, miért félnek tőlem ennyire, lassan már árral és apállyal, holdtöltével és napkeltével is engem hoznak hírbe. Jó munkát kívánok nekik!”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.