Kezdődnek az újabb kirúgások

Megkezdődött a közmédia második hullámú leépítése. A Médiaszolgáltatást-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn arról tájékoztatta a szakszervezeteket és az üzemi tanácsokat, hogy csoportos létszámleépítés keretében újabb 414 dolgozójától válik meg. A közmédia vezetése szervezeti és működési átalakítással indokolja az újabb leépítést.

A törvényi előírásoknak megfelelően az MTVA a csoportos létszámleépítést már bejelentette a munkaügyi központoknak, lapunk információi szerint a 414 főből 378 budapesti, a fennmaradó 36 főt a vidéki stúdiókból rakják ki. A menetrend már ismert: a műsorszolgáltató alap először a szakszervezetekkel és az üzemi tanácsokkal egyeztet a leépítésekről, az érintettekkel csak ezt követően, várhatóan november elején közlik, hogy nem tartanak igényt a munkájukra és harminc nap múlva felmondják a munkaviszonyukat. Addig azonban állományban maradnak, de mentesítik őket a munkavégzés alól. Újabb 30 nap elteltével, az előzetes számítások szerint december elején kapják meg a kirúgottak a végső értesítést.

Az első körös, nyár eleji csoportos leépítés az eredeti tervek szerint közel hatszáz főt érintett volna, de végül a 3200 dolgozó közül csaknem 420 aktív munkavállalótól váltak meg és közel nyolcvanat küldtek nyugdíjba. Az MTV idei üzleti tervében megközelítőleg 1000 fő elbocsátásával, ebből adódóan 2012-től közel hétmilliárd forintos bérmegtakarítással számolnak.

A médiaszolgáltatási alap főszerkesztői, úgy tudjuk, az elmúlt egy hónapban már összeállították az elbocsátási listákat. Egyes információk szerint a második körben már inkább az adminisztrációs területekről küldik el az embereket, nem úgy, mint az elsőben, ahol a kirúgottak többsége a műsorkészítők közül került ki. Nyáron hozzávetőleg a kirúgottak 60 százaléka volt műsorkészítő, 40 százaléka pedig adminisztratív dolgozó, a tervek szerint ez most fordítva lesz.

A 2012-re tervezett hétmilliárdos bérmegtakarítással együtt a médiaszolgáltatási alap gazdálkodása rendkívül feszített. A jövő évi költségvetésben ugyan jelentősen emelik – a 2011-es 58,5 milliárdról 64,8 milliárdra – az alap idei állami támogatását, de ebből kell rendeznie a közszolgálati médiumoktól megörökölt húszmilliárdos adósság egy jelentős részét, a Kunigunda utcai székház vásárlására felveendő 36 milliárdos hitel törlesztését is, illetve finanszírozni az október elsejétől elindított, saját gyártású szórakoztató műsorokat, vetélkedőket, talkshow-kat, saját gyártású, illetve a nagy amerikai stúdióktól vásárolt filmeket, sorozatokat. Ezekből az egyik legnagyobb tétel mindenesetre a Marslakók című szappanopera lesz, a Jáksó László cége által gyártandó, jövő tavasszal induló napi filmsorozat éves költsége megközelíti az egymilliárd forintot.

A közel húszmilliárdos adósságot az alap 2012-ben nem is tudja teljes egészében visszafizetni. Emlékezetes, az alap a Magyar Rádiótól kétmilliárd forintos bankbetétet kapott, a Duna TV-től viszont egymilliárd forint feletti, az MTV-től pedig a tavalyi radikális költségvetési elvonás miatt több mint tizenötmilliárdos adósságot vett át.

Információink szerint nem kizárt, hogy a gyártóbázis megvásárlásához szükséges hitel egy részét a Duna TV Mészáros utcai, nagy értékű székházának eladásából fedezik, mert a Duna TV összes munkatársa és technikai eszköze átköltözik a Kunigunda utcába.

Indul a tömeges elbocsátások második hulláma – most a háttérembereken a sor?
Indul a tömeges elbocsátások második hulláma – most a háttérembereken a sor?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.