Lázár beígért ügyei: a 10+1 mérlege

Tíz plusz egy ügy – ennyit sorolt fel még a tavalyi parlamenti választások előtt Lázár János, amolyan elszámoltatási étlapként.

Az akkori rendészeti bizottsági elnök, későbbi frakcióvezető azt mondta, hogy kormányra kerülése után a Fidesz a felelősségre vonást a BKV „szétlopása”, a kormányzati negyed, a sukorói kaszinóberuházás, a bábolnai földeladások, az MTV és a Magyar Posta székházügyei, a „ferihegyi történések”, a Malév privatizációja és visszaállamosítása, az „október 23-i események”, az uniónak adott gazdasági adatok „meghamisítása”, az állami vezetők végkielégítései és offshore érdekeltségeinek kivizsgálásával kezdik.

Ez az „étlap” azonban független az azóta megkezdett és folyamatos elszámoltatási munkától, a jelenleg Budai Gyula által vezetett kormánybiztosság nem mindegyik témakörrel foglalkozott, illetve foglalkozik; egy részük elsősorban politikai vállalás volt.

A lista ebben a formájában kevés befejezett eredményt hozott eddig.

1. A BKV „szétlopása”

A Fidesz szerint a közlekedési vállalatot az MSZP és az SZDSZ az eltelt nyolc évben gyakorlatilag „szétlopta”, az MSZP és az SZDSZ kifizetőhelye volt. Az ügy állása: már több mint húsz embert gyanúsítanak, vádemelés egyelőre nincs.

2. Kormányzati negyed építése

Az ügy állása: lezárva, bűncselekményt nem találtak.

3. Sukoró, kaszinóberuházás

A Fidesz szerint felmerül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. menedzsmentje, a vagyongazdálkodási tanács, a Pénzügyminisztérium, illetve a pénzügyminiszter felelőssége, valamint azoké, akik a kormányzat részéről jóváhagyták a beruházás kiemelt státusát. Az ügy állása: a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezelés miatt nyomoz, az eljárás 2011 őszén lezárulhat; a szerződés semmisségi pere a Fejér Megyei Bíróságon zajlik. Az ügyben tanúként hallgatták ki korábban Bajnai Gordon volt kormányfőt, Gyurcsány Ferenc exminiszterelnököt pedig hivatali visszaélés miatt meg is gyanúsították.

4. Bábolnai földeladások

A Fidesz szerint a törvényeket súlyosan megsértve döntött a nemzeti földalapkezelő több mint 200 hektárnyi bábolnai állami föld sorsáról. Az ügy állása: az ügyészség hűtlen kezelés miatt vádat emelt.

5. MTV, székházépítés

A Fidesz szerint „ez különleges figyelmet érdemlő módja a közvagyon szétlopásának és az állam megkárosításának”. Az ügy állása: 2009 tavaszán rendeltek el nyomozást, az év végén Balsai István fideszes politikus nyilvánosan is sürgette a hatóságokat. A BRFK állítólag még mindig nyomoz. Érdekesség, hogy eközben döntés született arról: a jelenleg bérelt ingatlanegyüttest az állam megvásárolja.

6. Postaszékház-eladás

Az ügy állása: a Fidesz feljelentése alapján a BRFK ismeretlen tettes ellen nyomoz, eredményről egyelőre nem tudni.

7. A Budapest Airport és a Malév privatizációi

Az ügy állása: 2011 szeptemberében büntetőfeljelentést tettek a Központi Nyomozó Főügyészségen hűtlen kezelés, hanyag kezelés és hivatali visszaélés miatt. Részeredményekről, gyanúsításról nem tudni.

8. Rendőri brutalitás 2006. október 23-án

Az ügy állása: a külön erre létrehozott vizsgáló-albizottság (szocialista delegáltak bojkottja mellett, a Jobbik tartózkodásával, az LMP támogatásával) elfogadott egy jelentést, amely Gyurcsány Ferencet nevezte meg politikai felelősként. Az úgynevezett Balsai-jelentés azóta nyilvánosságra került, az ügyben feljelentés is született, a labda a nyomozó hatóságoknál.

9. Lehet-e Magyarország könyveit és mérlegeit következmények nélkül meghamisítani, megtéveszteni az Európai Uniót, illetve Brüsszelt?

Az ügy állása: a Fidesz az új költségvetésbe belefoglalta, hogy az előző kormányzatok hamis adatokat közöltek, de feljelentés, eljárás vagy más érdemi folyamat egyelőre nem indult az ügyben.

10. A Magyar Államvasutaknál és a Magyar Villamos Műveknél kifizetett végkielégítések

Az ügy állása: hatósági vizsgálat nem indult az ügyben, a kormány viszont hozott egy visszamenőleges hatályú törvényt a végkielégítések különadóztatására.

10+1. Állami vezetők offshore érdekeltségei

Az ügy állása: Balsai István tett korábban többször is feljelentést Gyurcsány Ferenc és Veres János ellen, de az ügyészség mindannyiszor elutasította azt. Azóta nem tudni újabb lépésről.

Elszámoltatás még ellenzéki eszközökkel: Lázár János 2010 tavaszán faggatja Szekeres Imrét a parlament honvédelmi bizottságának elnökeként
Honvédelmi bizottság, meghallgatás Szekeres Imre (háttal) meghallgatása az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága ülésén. Lázár János elnök, Keleti György
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.