Fővárosi ember tejesládával a nyolcvanas években találkozhatott talán utoljára. A proletárdiktatúra hektikus kiskereskedelmi rendszerének mókás szokása volt ugyanis, hogy az úgynevezett tejipar nem várta meg, amíg a boltok kinyitnak, hanem jött a tejes IFA már hajnali négykor, akár háromkor, lerakta (pontosabb szakkifejezéssel: lebaszta) a tejet, illetve az egyéb tejszerű italokat, például a bizonytalan eredetű csokoládéhulladék tejes oldatából készült úgynevezett kakaót vagy a még rejtélyesebb összetételű karamellás tejet a bolt ajtajában, és továbbállt. Ezek a műanyag zacskós kiszerelésű tejtermékek tejesládában érkeztek. (Gyors közbevetés: lehetne még a zacskós tej körül is forogni, volnának bőven földerítendő mélységek, ha visszaemlékszünk, a kortárs irodalomban és kabarétréfákban rendszeresen fogalomként, sőt egyfajta szocializmusmetaforaként használták.)

A fővárosi ember akkor találkozhatott a tejesládával, amikor szombat hajnalban, négy óra körül a csontrészegség és a másnaposság közötti bizonytalan állapotban támolygott hazafele, és az útja egy kiskereskedelmi egység előtt vitt el, az egység előtt pedig ott álltak a tejesládák őrizetlenül. Ilyenkor a hazatámolygó fővárosi minden gátlás nélkül dézsmálta a tejszállítmányt, bódult agyában meg sem fordult a kis értékre elkövetett lopás alapos gyanúja, sőt, inkább a gyűlölt szocialista rendszer elleni bátor szabotázsakcióként élte meg tettét.

Manapság, a fejlett kapitalizmusban ilyesmimár nincs. Nincs bolt előtt árválkodó tejesláda, tejlopás, sőt zacskós tej sincs. (Tej se nagyon van, csak ez a savós, nyomokban tejet tartalmazó valami, nullaszázalékos, amit talán hasonló színe miatt, jobb híján tejnek hívnak.) Tejipart vagy komplett kiskereskedelmi egységet még lopnak ugyan olykor-olykor, de a tulajdonviszonyok szilárdulása gátat vetett a tejesláda városi látványának.

De ahogy az ember a Budapest táblától akár csak kétszáz méternyire költözik, a tejesládák előkerülnek. Telefonál egy közeli ismerős, hogy hozna bárányt húsvétra, tejesládánk van-e? Nincs. Akkor lesz, mert a bárány abban jön. A tejesládát vissza kell majd adni, mondja, de sosem adjuk vissza. És ez még lesz így párszor. A tejesládát mindig csak kölcsönadni lehet, mindig vissza kell kérni, de sosem szabad visszaadni. A tejesláda egyik misztikus tulajdonsága a sok közül: megtartott valamit a szocialista idők bizonytalan tulajdonviszonyaiból. Nincsen meghatározható értéke, mindenki végtelen nagyságú értékként kezeli. Disznóvágásnál abba vágjuk a kolbászhúst, abban keverjük a hurkát, abba kerül amár betöltött, abban viszszük füstölni. Abba szüreteljük a gyümölcsöt, abba daráljuk, mielőtt megy a cefrébe. Abba állítjuk a pálinkásüvegeket palackozás előtt.

Abban fürdetjük a kutyát, a macskát, pucoljuk a halat. Abba vágjuk a pörkölthúst negyven személyre. Bármi lötyögőst, folyóst kell szállítani, tejesládát teszünk alá a kocsiba, ne lötyögjön ki a csomagtérbe. A felaprított tűzifát is tejesládában visszük be a cserépkályhához.

Tejesláda nélkül mihez is kezdenénk? Kiszolgáltatottan, mezítelenül állnánk a világegyetem hideg, agreszszív magányában.