Az állam visszavenné az oltásbizniszt: vége az Omninvestnek?

Az egészségügyi államtitkárság ismét állami kézbe szeretné venni az influenza-oltóanyag előállítását. Lapunk birtokába került egy kormányzati dokumentum, amelyben a szakállamtitkárság a Nemzetgazdasági Minisztériumnak ezt javasolja. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kabinetfőnöke, Beneda Attila lapunknak elismerte: az egészségügyi ágazat vezetőit „erősen foglalkoztatja”, miként növelhetnék az állam szerepét a védőoltások hazai gyártásában és forgalmazásában.

Ha az államtitkárság elképzelése találkozik a kormány szándékaival, akkor alaposan föladják a leckét a jogászoknak: a legutolsó megkötött szerződés a cég és az állam között 2019-ben jár le. Azt pedig, hogy ez a magánosítási szerződés mit tartalmaz, hogyan bontható fel, csak nagyon szűk kör ismeri.

A szocialista kormányok bőven költötték a pénzt az Omninvestnél, a társaságot azonban még az Antall- és a Boross-kormány fogadta el az állam fő vakcinapartnerének. Az akkor még ciprusi bejegyzésű Omninvest akkor vált közismertté, amikor a madárinfluenza-vakcinát, majd a hatalmas pánikot keltő új influenza elleni vakcinát is több milliárdért tőlük rendelte meg a Gyurcsány-kormány. A cég akkor folyamatosan támadások kereszttüzében állt, elsősorban az átláthatatlan tulajdonosi szerkezete és a Fidesz offshore-ellenes kommunikációja miatt, továbbá azért, mert az akkori kormány rendre azt hajtogatta, hogy a társaság valójában óriási bevételeket generál majd a magyar államnak. Gyurcsányék 2006-ban egy testreszabott pályázaton keresztül kétmilliárdot adtak fejlesztésre abban a reményben, hogy a várhatóan a Közel-Keletre eladható madárinfluenza-oltások bevételének 14 százalékát megkapva jelentős haszonhoz is jutnak. Az így szerzett állami bevétel utóbb a befektetés tíz százalékát sem érte el.

A biztos üzlet, vagyis az, hogy itt szinte járadékszerűen költ el milliárdokat az állam, sokak fantáziáját megmozgatta. Különösen azt hánytorgatták fel, hogy a cég tulajdonosait nem lehet megismerni. Így azt sem tudni, hogy esetleg milyen egyéb érdekek vezethetik őket, illetve hogy a náluk elköltött adóforintokból áramlik-e pénz vissza magyarországi címekre. Bár a politikai gyanakvás az akkori szereposztás szerint főleg az ellenzéki Fideszé volt, az átragadt a szocialistákra is. Tavaly júniusban aztán átalakították a cég tulajdonosi szerkezetét, valószínűleg az offshorevádak ellensúlyozása érdekében. E tranzakcióval az Omninvest egy Romániában bejegyzendő új cég tulajdonába került, a romániai cégen pedig az öt magyar ügyvezető osztozott egyenlő arányban.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium tavaly vizsgálatot indított az Omninvestnek nyújtott kétmilliárdos juttatás felhasználásának feltárására. A vizsgálatot a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) végezte, és miután az ügyet lezárta, az idén feljelentést tett jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt a cég ellen. A hivatal az ellenőrzés végén azt állapította meg, hogy az Omninvest jogszabályba ütköző módon használta fel a számára 2006-ban nyújtott kétmilliárd forintos állami támogatást. Az Omninvest Kft. képviselői ugyan vitatták, hogy hibáztak volna, de még a Kehi-vizsgálat vége előtt visszafizették a kétmilliárd forintot és kamatait.

A Kehi kabinetfőnöke, Bőcz Sándor lapunknak azt mondta: az influenza elleni védekezés központi koordinációjának megerősítése érdekében a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak több jogszabály módosítására tettek javaslatot. Ugyanakkor indítványozták annak a hosszú távú szerződésnek a felülvizsgálatát is, amelyet az Omninvest Kft.-vel kötött az állam.

Kormányváltás ide vagy oda: az Omninvest körül maradtak titkok, ugyanis a Kehi kabinetfőnöke sem volt hajlandó további részleteket elárulni a vizsgálatukról. Azt mondta: részletes jelentésük bizalmas kormányzati előterjesztés.

Falus Ferenc volt tiszti főorvos kérdésünkre azt mondta: az állampolgárok biztonsága érdekében nagyon fontos, hogy az influenza-oltóanyag gyártását kontrollálja az állam. A kellő felügyeletnek azonban nem feltétele az, hogy az állam tulajdonos is legyen. Erős biztonságot ad, hogy Magyarországnak van saját influenzaoltóanyag-gyártó kapacitása, ez garantálja, hogy egy esetleges új vírus ellenszerét akár nyolc-tíz hét alatt képesek vagyunk előállítani.

Megkerestük az Omninvestet is, egyelőre nem kívántak reagálni.

A vizsgálati eredmények is az állam erélyét növelték
A vizsgálati eredmények is az állam erélyét növelték
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.