Tölgyessy: Micsoda perek várhatók!

„Az, hogy az alaptörvény miként fog a mindennapokban élni, az elsősorban a bíróságok és az Alkotmánybíróság értelmezésén fog múlni, és végül úgyis az alkotmánybírák mondják meg, hogy mi a jog.” Ezt hangoztatta Paczolay Péter a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán tegnap egy könyvbemutatón, méltatva Jakab András alkotmányjogász Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei címmel megjelent kötetét.

Tölgyessy Péter alkotmányjogász szintén azt fogalmazta meg, hogy „majd a jogalkalmazó fogja megmondani, hogy Magyarországon mit jelent az új alkotmány, és nem a jogalkotó”. Az új alaptörvényről Tölgyessy Péter azt mondta: az a félelme, hogy hallatlanul meg fogja osztani a magyar politikai közösséget, és rosszabb lesz a helyzet a politikai legitimációt illetően, mint az 1989-es alkotmány elfogadása után.

– Ezt az alkotmányt a politikai közösség fele nem fogadja el. Isten tudja, micsoda bajok lesznek még ebből – tette hozzá.

Tölgyessy Péter az alapvető problémának azt tartja, hogy a kétharmados kormánytöbbség politikai csapdába került. Okfejtése szerint a magyar társadalom, noha nem szerette, de elfogadta azt, hogy nyugatos, jogállami, kapitalista, többpártrendszeres legyen Magyarország. És azt remélte, hogy ez számára gyors felzárkózást hoz. Mára kiderült: ez óriási kudarcot hozott.

– Ez a mostani kétharmad is azért születhetett, mert előtte azt sugallta a kétharmados győztes, hogy ezután nem a jogbiztonságot keresi, hanem a materiális igazságot, az erős vezető akaratát. És ez félelmetesen meglátszik a mostani kormányzásnak a joghoz való viszonyán. Eszközként használják a jogot, ha van egy probléma, megoldják, nem törődve azzal, hogy az az alkotmányosságban mit jelent –mondta Tölgyessy Péter.

Az alkotmányjogász példaként épp e hét „devizahiteles történéseit” hozta föl példaként.

– Könnyű belátni, milyen nehéz ezt akár a polgári jog, akár az alkotmányjog alapján kezelni. És micsoda perek, keresetek várhatók, akár Magyarországon, akár nemzetközi fórumokon. Szerintem ez nem tévedés, butaság, félrecsúszás, meg nem értés, hanem magának a mostani Orbán-rendszernek a lényege. És a miniszterelnök nem tud menekülni, a kétharmados többséget ugyanis erre kapta, a materiális igazságra. Arra, hogy lépjen ki a nyugati normatív jogi gondolkodásból, és keletiesen, a tényleges fundamentális igazságosságot keresse. Hónapról hónapra lesznek problémák, és a kétharmados hatalom erre úgy próbál reagálni, hogy részint korlátozza a valódi kontrollhatalmat, részint megpróbálja ezeket az intézményeket személyében megszállni. Hogy ebből mi lesz, nem tudjuk. Bennem jelentős félelmek vannak – árulta el a könyvbemutatón Tölgyessy Péter.

Zlinszky János volt alkotmánybíró szerint „kár volt nem jobban kihasználni” a jogtudomány által felkínált „jóindulatú és érdeklődő segítséget” az új alaptörvény kidolgozásánál.

A szerző, Jakab András arról beszélt: a könyv megírásával az eddigi diskurzust akarta lezárni arról, hogy milyen alkotmány lenne az ideális. Másrészt új párbeszédet is akar indítani arról, hogy az új szöveget miként kellene értelmezni.

A kötethez Sólyom László volt államfő, az AB egykori elnöke írt előszót.

Tölgyessy Péter
Tölgyessy Péter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.