A krumpliszüret valóságos falusi ünnep lett, ha jövőre nem sikerül támogatást szerezniük, akkor saját pénzből folytatják a programot

Népszabadság - Teknős Miklós

– Ő a legszorgalmasabb – mutat egy hatvan év körüli roma asszonyra Vajda Rita pázmándi családgondozó, aztán belelapoz a munkanaplóba. – Itt van: szinte mindennap kijött, sajátjaként gondozta az egész táblát. A rászorulók közül az ő családja kapja majd a legtöbb krumplit.

A Fejér megyei falu határában állunk azon az egyhektáros szántóföldön, amit tavaly vásárolt meg a pázmándi önkormányzat. A területet akkor iskolakertnek nevezték el, mivel az itt megtermelt élelmiszerek egy része a helyi iskola és óvoda konyhájára kerül alapanyagként. A krumpli, a paprika, a paradicsom és a hagyma másik részét a helybeli rászoruló családok kapják meg. Csak azok, akik bekapcsolódtak a „falu kertjének” gondozásába, és pontosan abban a mértékben, ahogy a munkanapló tanúsága szerint kivették a részüket a feladatokból.

Tóth Ferencné korábban még soha életében nem gazolt. Nem locsolt palántákat, nem kapált krumplit. Tulajdonképpen semmilyen kerti munkát sem végzett, mindig városban lakott. Egészen tavalyig. Akkor elárverezték a Tóth család feje fölül a lakásukat, a megmaradt pénzből pedig már csak egy kisebb, felújításra szoruló falusi házra futotta.

Pázmándi lakosként Tóthék azonnal felkerültek a rászorulók listájára. A válság kirobbanása óta egyre hosszabb ez a lista, miközben a falunak egyre kevesebb a segélyezésre fordítható pénze. Kapóra jött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta agrárcég közös pályázati programja, amire az idén szerte az országból 14 település jelentkezett. A projekt keretében a nyertes falvak térítésmentesen juthattak vetőmaghoz és növényvédő szerhez, Pázmánd például ezer palánta felneveléséhez szükséges vetőmagot kapott ingyen.

– A pályázatot csupán kiindulópontnak tekintettük – mondja Virányiné dr. Reichenbach Mónika, Pázmánd polgármestere. – Ahhoz, hogy valóban érdemi hatása legyen a falu életére, tovább kellett fejlesztenünk az alapötletet. Először is önkormányzati forrásból megdupláztuk a palánták számát, másrészt végiggondoltuk, hányféle területen lehetne hasznosítani a közös növénytermesztésből adódó lehetőségeket. Azt szerettük volna, hogy a korábban elkülönülten élő rászorulók közelebb kerüljenek azokhoz a pázmándiakhoz, akik aktív szereplői a helyi közéletnek.

Első lépésként Vajda Rita körbejárta azokat a családokat, akik korábban rendszeresen részesültek önkormányzati segélyben, hogy rávegye őket a kalákában való növénytermesztésre. A meggyőzésben komoly fegyvert adott a kezébe az önkormányzat: a testület döntése értelmében a jövőben a segélyek odaítélésénél meghatározó szempont lesz, hogy az állástalan, de munkaképes falubeliek mennyire aktívan vesznek részt a közös krumpli kapálásában.

– Huszonöt családot sikerült bevonnunk a munkába, ami azt jelenti, hogy több mint 150 falubeli helyzetén tudtunk segíteni. Zömében olyan emberek jelentkeztek, akik korábban még soha nem vettek kapát vagy gereblyét a kezükbe – mondja Vajda Rita. – Öt háznál hiába kopogtattam, nem voltak hajlandók beállni a sorba. Ahhoz, hogy sikerrel művelhessék meg az önkormányzati parcellát, további pázmándiakat is meg kellett nyerni a feladatra. A vetőmagokat például késve kapta meg a falu, így az egyik helyi őstermelő segítségére volt szükség, hogy a fóliasátrában kiültethetővé nevelje a palántákat. A palántaültetésből valóságos falusi ünnep lett: az eseményre kivezényelték az általános iskolásokat is, akik közül sokan beálltak dolgozni.

A pázmándi tűzoltók is beszálltak a kalákába: egy hatalmas vizestartályt telepítettek a parcella mellé, amit aztán hetente egyszer feltöltöttek vízzel. A többszöri permetezést szintén egy helyi mezőgazdasági vállalkozó végezte el. A közös kertet sokáig mindenki tiszteletben tartotta, így nem állítottak őröket a krumpli mellé, ám egy alkalommal maga a polgármester kapott lopáson egy pázmándi lakost.

– Egyértelmű volt a helyzet, az illető nem is tagadta a dolgot – mondja Virányiné dr. Reichenbach Mónika. – Amikor kérdőre vontam, elsírta magát, majd azt kérte, hadd tegye jóvá a hibáját. Azt mondtam neki, ha három héten keresztül minden este kimegy meglocsolni a falu paprikáját, nem lesz folytatása az ügynek. Megígérte. Be is tartotta. Nem jelentettem fel.

A nemrég megtartott krumpliszüret ismét valóságos falusi ünnep lett. A munka végén a rászoruló családok elosztották a terményt, a megmaradt zsákokat az óvoda pincéjébe pakolták be. A polgármester számításai szerint a helyi közétkeztetésben évente 30-35 százalékkal lehet csökkenteni a kiadásokat azzal, hogy a hagymát, a paprikát, a paradicsomot és a krumplit a falu kertjéből szerzik be.

Márpedig a segélyakciót több évre tervezik, amennyiben a jövőben nem sikerülne pályázati támogatást szerezniük, akkor saját forrásból teremtenék elő a szükséges pénzt. Sőt, a tervek szerint nemcsak a rászorulók dolgoznának rendszeresen az iskolakertben, hanem a diákok is. Azaz jövőre már saját maguknak termelnék meg az ebédrevalót az iskolások.