Gyurcsány leintette Kókát

„Fegyverszünetet” kért Kóka Jánostól Gyurcsány Ferenc: az akkori miniszterelnök arra utasította az akkori gazdasági és közlekedésügyi minisztert, hogy ne erőltesse tovább az autópálya-építések alkufolyamatai kapcsán az átláthatóságot – derül ki a budapesti amerikai nagykövetség 2006. novemberi táviratából.

A Wikileaksáltal nyilvánosságra hozott, titkos jelzettel ellátott nagyköveti levél szerint ezt Kóka mondta el bizalmas jelleggel April Foleynak, az akkori budapesti amerikai nagykövetnek. Kóka szerint Gyurcsánynak, illetve közvetve neki az MSZP tagságából érkező intenzív nyomás miatt kellett visszavonulót fújni az autópályaügyekben. Dacára annak, hogy Kóka szerint az autópálya-szerződések átláthatóságának az erősítésével addigra sikerült negyven százalékkal lejjebb tornásznia a kivitelezési árakat.

A nagykövetség úgy látta: a Gyurcsány-kormány 2006 novemberében az állandó ellenzéki támadások kereszttüzében már a napi krízisek kezelésével és saját politikai túlélésével volt elfoglalva. Így ahol csak lehetett, nem bocsátkoztak már felesleges harcokba. Gyurcsánynak égető szüksége volt a pártja politikai támogatására, ami a pártja „régi gárdáját” erősítette, akik így sokkal inkább meg tudták torpedózni az általuk régóta ellenzett reformcsomag elemeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.