Új csatornát gründolnak a Hír TV alapítói

Parlament TV néven új, politikai és gazdasági témákkal foglalkozó, élő parlamenti és nagyvárosi önkormányzati képviselő-testületi üléseket közvetítő hírcsatorna előkészületeit kezdték meg azok az üzletemberek, akik a Hír TV 2002-es alapításánál is bábáskodtak.

A hivatalos cégadatok szerint idén tavasszal alakult át a Huninvest Ingatlanberuházó Zrt. Parlament TV Zrt.-vé, a vállalkozás fő tevékenységének pedig televízió-műsor összeállítását és szolgáltatását jelölték meg. (A társaság név- és tevékenységváltásáról júniusban jelent meg az első hír a HVG-ben.) A cég tulajdonosa Bálintfy Gábor ügyvéd-üzletember, aki a Népszabadság 2010-es top 150 leggazdagabb listáján hatmilliárd forintos vagyonával a 103. helyen szerepelt.

A főként ingatlanfejlesztéssel és szállodaiparral foglalkozó Bálintfy korábban is jelen volt a hazai jobboldali médiában, veje, a kanadai állampolgárságú Pocsai Alex 2002-ben testvérével együtt hozta létre a Hír TV-t, a cégbe később beszállt Bálintfy is, de egy idő után eladta a részesedését. Pocsai

Alex tagja a Parlament TV igazgatóságának is Csóti György egykori MDF-es képviselővel, egykori zágrábi magyar nagykövettel együtt. Lapunk úgy tudja, hogy Csóti György lesz a televízió vezérigazgatója.

Csóti György érdeklődésünkre még idő előttinek nevezte, hogy bármilyen részletet eláruljon a Parlament TV-ről, mert az még előkészítő fázisban van. Úgy tudjuk, hogy a tévécsatorna legkorábban tavaszra áll össze, főként politikai és gazdaságpolitikai tematikájú műsorok mellett élő közvetítéseket, összeállításokat terveznek a magyar és az Európai Parlamentből, valamint nagyvárosi önkormányzatok képviselő-testületi üléseiről.

Információink szerint a cég képviselői már több kábelszolgáltatóval is tárgyaltak a műsorterveikről és a csatorna lehetséges finanszírozásáról, de ezek egyelőre nem vezettek végeredményre. Egyes kábelszolgáltatóknál kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a közmédia élő parlamenti adásaival párhuzamosan mi értelme lenne egy másik csatornán is ugyanazt sugározni, illetve milyen nézettségre számíthat egy több órában élő parlamenti és önkormányzati ülések közvetítésére alapozó tévé.

Parlamenti illetékesek lapunknak cáfolták azt a sajtóban megjelent hírt, hogy egy magáncég kezébe kerülhet az Országgyűlés nyilvános üléseinek televíziós közvetítése. A médiatörvény szerint erre nincs is lehetőség, a parlamenti stúdiónak minden tévécsatorna számára – térítés ellenében – biztosítania kell a kimenő jelet.

A házelnök pulpitusa  – Kövér László így is láthatta a miniszterelnököt
A házelnök pulpitusa – Kövér László így is láthatta a miniszterelnököt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.