Mert ha mégis, elvárhatták volna a szokásos „idénynyitó követi értekezleten”, hogy a főszónok, Orbán Viktor reflektál a Fidesz-közeli közgazdászoknak a magyar gazdaságpolitikát (mindenekelőtt az egykulcsos adórendszert) temető elemzéseire. Ilyesmi azonban a tudósításokból ítélhetően nem történt, ami legföljebb csak azokat lephette meg, akik a miniszterelnöktől némi önkritikára számítottak. Orbán soha, semmikor, semmiben nem tette kérdésessé önnön lépései helyénvalóságát.

Ehelyett sorozatban ismételte meg unalomszámba menő blöffjeit.

Összefoglalóan: „főárammá” vált az európai gazdaságpolitikában az általa alkalmazott nem szokványos eszközök, a banki és különadók alkalmazása. Magam is unom, de el kell mondani újra: bankadókat valóban több helyen bevezettek, csak épp töredékét annak, amit az Orbán-kormány idehaza, és azt se azért, hogy folyó kiadásokra költsék, mint Orbánék, hanem azért, hogy belőlük mentőalapot képezzenek az esetleges újabb bankválságok elhárítására.

Olyan szektorális különadók, mint amivel a magyar kormány sújtotta a Telekomot, a gyógyszeripart, a kiskereskedelmet és az energiaágazatot, tudomásom szerint Nyugat-Európában nem léteznek. És idehaza is több kárt okoznak, mint hasznot, hiszen a beruházások – a munkahelyteremtés – elől szívják el a levegőt.

Orbán abban sem volt képes visszafogni magát, hogy tíz évre megint egymillió, erre az évre 300-400 ezer munkahelyet (munkába állást) ígérjen, holott a legfrissebb KSH-adat szerint a foglalkoztatottság stagnál.

A nagykövetek helyében azt se értettem volna, hogy Orbán „egy ország pozícióját a nemzetközi erőtérben” miért három olyan kritériumhoz (költségvetési hiány, államadósság, a növekedés lehetőségei) köti, amelyek kifejezetten kárhozatosak, lefelé mutatóak az euróövezet vezető gazdasági hatalmaira, de még az Egyesült Államokra nézve is?

Miért nem mondta ki, most az egyszer tisztán és kertelés nélkül, hogy kényszerzubbonyban táncol, mert ha nem tartjuk a hiánycélt, búcsút mondhatunk minden uniós támogatásnak?

Azzal azonban, hogy „küzdelmes őszt” ígért, alighanem igazat mondott. De ezt is blöffbe burkolta. Euróválságról beszélt és a magyar szuverenitás védelméről, mondván, hogy a görögöknek mások írják elő, mit csináljanak, nekünk azonban nem fogják. Nem is. Tudniillik nincs eurónk. Viszont Orbán pontosan azt csinálja, amit egy éve Merkel és Barroso előírt neki.

„Ha kő kövön nem marad, akkor is béke lesz”, mondta hajdanán Joszif Sztálin, és ez mai magyar változatban annyit jelent, hogy az államháztartási hiányt akkor is 2 százalék köré visszük le, ha a magyar nép belegebed. Ennek a takarékoskodásnak a milyenségéről kellett volna tájékoztatnia a miniszterelnöknek a nagyköveteket, hogy tudják: mit kell mondaniuk majd a fogadó országban, ha netán a magyarok tűrőképességének végéről érkeznek rossz hírek.