Csak 25-en úszták meg a kirúgást

Az első hullámban ötszázhuszonöt dolgozótól válnak meg a közmédiában, őszre további négyszáz embertrúgnak ki.

Letelt az egy hónap: a héten válik véglegessé a közmédia júliusban kezdődött leépítésének első hulláma. A Népszabadság információja szerint végül is az eredetileg bejelentett 550 fős leépítést 25-en úszták meg, így összesen 525 embertől váltak meg a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna TV és a Magyar Távirati Iroda állományából.

Átalakuló stáblista
Átalakuló stáblista

A közmédiában eredetileg dolgozó 3500 munkavállaló többsége – mintegy háromezer ember – január óta a Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alapmunkatársa. Közülük több mint kétezer munkakörét világították át a nyár folyamán. Háromnegyedüknél kezdeményeztek szerződésmódosítást, a többiek pedig, 550-en, júliusban megkapták az elbocsátásról szóló előzetes értesítést. Ők ezt követően harminc napig még állományban maradtak, de többségüknek már nem kellett bejárnia a munkahelyére. Az egy hónap leteltével vált tehát véglegessé a lista, amely még az elbocsátások bejelentése után is módosult.

A végső létszám, információink szerint, egyrészt azért lett végül alacsonyabb a munkáltató szándékánál, mert hozzávetőleg 25 érdekképviseleti tisztségviselőt is érintett volna a leépítés, őket azonban a szakszervezetek nem „adták ki” a munkáltatónak. Másrészt a közmédiás szakszervezetek az utolsó pillanatban megállapodást kötöttek a munkáltatóval. Ebben a munkáltató azt vállalta, hogy még egy havi átlagkeresetet ad az 50 év feletti, illetve a legalább három gyermeket egyedül nevelő elbocsátottak számára. Emellett tíz százalékkal – bruttó 220 ezer forintra – emelték a fizetési korlátot, ami alatt még egyhavi juttatást nyújtanak; „újragondolták” azoknak az elbocsátását is, akik fogyatékkal élő gyermeket nevelnek. Emellett 25 millió forinttal megemelték az elbocsátottaknak fenntartott segélyalapot. Akik pedig már nagyon közel vannak a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez, azokat a szükséges időtartamra továbbfoglalkoztatják. A munkáltató összesen 250 millió forintnyi támogatást, segítséget ígért, valamint munkakeresési, jogi és pszichológiai tanácsadást. Nagy Navarro Balázs szakszervezeti vezető korábbi közlése szerint a munkáltatóval kötött megállapodás összesen 150 ember helyzetén javíthat; cserébe az érdekképviseletek letettek a tüntetésekről.

Nagy Navarro Balázs tudomása szerint végül csak 25 munkavállaló került le a listáról, de nem világos, hogy közülük kiknek milyen indokkal vonták vissza a felmondását. A szakszervezeti vezető lapunknak azt nyilatkozta, már bekérték a munkáltatótól a pontos statisztikákat, az elutasított, illetve elfogadott méltányossági kérelmekről, de még nem kaptak választ. Úgy tudja, összesen 170 méltányossági kérelmet nyújtottak be, ehhez képest a mentesítettek huszonötös listája minimális, ráadásul szerinte szembemegy azzal, amit a kormány hirdet, hiszen végül mégiscsak ötven éven felüliek, három-négy gyerekes családfők kerültek utcára, néhány kivétellel. A Közszolgálati Szakszervezetek Tanácsának vezetője úgy tudja, egy három kisgyereket nevelő Duna TV-s dolgozónak – akinek a felesége gyeden van – annak ellenére elutasították a méltányossági kérelmét, hogy a kollektív szerződés szerint eleve felmondási korlátozás alatt állt. Az ilyen ügyekben bíróság dönthet. A meccs tehát még nem lefutott, különösen, hogy a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete is bíróságon támadta meg a csoportos létszámleépítést.

A több mint ötszáz fős elbocsátással még nem ért véget a közmédia leépítése: hamarosan további négyszáz dolgozótól válnak meg – aki nem fér bele az új őszi műsorstruktúrába, annak is távoznia kell. Összességében tehát körülbelül ezer dolgozót építenek le 2011-ben. A Népszabadság információi szerint az alap vezetése azzal számol, hogy az ezer ember elbocsátása után, 2012 elejétől 7-8milliárd forinttal csökkenthetőek a bérköltségek. Az idei elbocsátások még nem jelentenek megtakarítást, mert a távozóknak ki kell fizetni a végkielégítéseket. Az alap vezetése azt tervezi, hogy az elbocsátásokkal megspórolt pénzt új műsorok gyártására fordítják. Úgy tudjuk, az alap jövőre számos külsős cégtől akar műsorokat megrendelni, a cégekkel már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.