A magyar rendőrség is nyomoz a robbantással kapcsolatban

Nyugat-Európa szinte valamennyi országában súlyos gond a szélsőjobb előretörése. Az újfasiszta nézetek terjedésével a liberális bevándorlási politikát gyakorló skandináv államokban még fokozottabban kell számolni – állítják a múlt heti mészárlás kapcsán a politikai szélsőségek tevékenységét ismerő forrásaink. A merénylő, Anders Behring Breivik 1500 oldalas dokumentumban számolt be a terrorcselekmény előkészületeiről, és ebben szélsőjobboldali, nacionalista szervezetként említi a Jobbikot, a Hatvannégy Vármegyét és a MIÉP-et. Breivik korábban állítólag járt Magyarországon, és terjedelmes irományában megemlíti egy magyar barátját, de arról nem tudni, hogy ezekkel a szervezetekkel bármilyen kapcsolatban állt volna.

Norvégia NATO-tagállamként Magyarországgal is szoros kapcsolatban van. Így valószínű, hogy ha a két támadás gyanúsítottja már korábban az ottani hatóságok látókörébe kerül, felveszik a kapcsolatot a magyar titkosszolgálatokkal – állítják forrásaink. De korábban nyilván nem tudtak róla semmit, az esetleges magyarországi látogatása során pedig legfeljebb akkor figyeltek volna fel rá, ha olyan szélsőséges szervezetekkel kerül kapcsolatba, amelyek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, és a titkosszolgálat szemmel tartja őket.

A július 22-i norvégiai terrortámadások áldozatainak emlékére letett virágok
A sign of love for Oslo is seen inside of a sea of flowers and lit candles placed in memory of those killed in Friday's bomb and shooting attack in front of Oslo Cathedral July 25, 2010. Anders Behring Breivik told a Norwegian judge on Monday his bombing and shooting rampage that killed scores aimed to save Europe from a Muslim takeover, and said that "two more cells" existed in his organization. REUTERS/Wolfgang Rattay (NORWAY - Tags: CIVIL UNREST CRIME LAW)

A parázs a hamu alatt mindenütt izzik – hangsúlyozzák a tragikus események kapcsán forrásaink. Bár korábban voltak, akik azt hangoztatták, hogy Csintalan Sándor megverése, a Teve utcai rendőrszékházra leadott lövések vagy a Szilvásy György egykori titokminiszter háza elleni merénylet mögött talán a hatóságok állhatnak, és mindez provokáció volt, mára tudomásul kell venni: a szélsőségesek Magyarországon is jelen vannak. Abból sem érdemes messzemenő következtetéseket levonni – fogalmaznak informátoraink –, hogy mostanában kevesebbet masírozik a Magyar Gárda, és nincsenek utcai zavargások: azok az emberek, akik 2006 őszén randalíroztak, változatlanul közöttünk vannak.

A norvég eset ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a szélsőségesen gondolkodó emberek és mozgalmak megtalálják egymást – vélik forrásaink –, hiszen a merénylő tisztában lehet azzal, nálunk mely szervezetek rokonszenvére számíthat. Emiatt is kézenfekvő, hogy a kinti hatóságok felveszik a kapcsolatot a magyar (és nyilván más) társszervekkel, így a hazai rendőrség és a titkosszolgálatok bizonyára részletes tájékoztatást kapnak. Célszerű megvizsgálni, hogy Breiviknek milyen magyar kapcsolatai lehettek.

Egyelőre az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke sem tud többet az ügyről. Vadai Ágnes szocialista politikus kérdésünkre annyit mondott: bizonyosan vizsgálni kell, hogy egy magányos őrült akciójáról van-e szó, vagy esetleg messzebb – akár Magyarországra – is vezetnek-e a szálak. Úgy véli, hogy ezt a hazai viszonyok ismeretében nem lehet kizárni, hiszen a szélsőséges, kirekesztő nézetek jelenlétére már a parlamentben elhangzott felszólalások is figyelmeztetnek.

Az ORFK mindössze annyit közölt, hogy a magyar rendőrség az első pillanattól kezdve és jelenleg is gyűjti, értékeli az összes olyan információt, amely a Norvégiában történt merényletekkel összefüggésbe hozható.

Felháborítónak tartja a Jobbik elnöke, hogy pártját a sajtó egy része igyekezett összemosni a merénylet elkövetőjével. Vona Gábor szerint múlt pénteken Norvégiában emberiség elleni bűncselekmény történt, és reméli, hogy a folyamatot európai összefogással megállíthatják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.