Elszámoltatás Terézvárosban

Terézvárosban is folyik az elszámoltatás: a VI. kerületi önkormányzat által 2001 és 2010 között kötött valamennyi megbízási szerződést felülvizsgálták.

Amennyiben a teljesítés körül valamilyen problémát láttak –például az elvégzett munkát nem dokumentálták megfelelően –, kemény hangú felszólítást küldtek az egykori megbízottaknak. A Gila Pál ügyvéd által jegyzett levélben 15 napot adnak az önkormányzat korábbi szerződéses partnereinek arra, hogy postai úton küldjék meg „a szerződéses jogviszony alatt elvégzett tevékenységet igazoló írásbeli dokumentációt (szöveges beszámoló, teljesítésigazolás stb.)”.

Ennyivel azonban a jogi képviselő nem éri be, mert minden olyan iratot látni szeretne, amely a tevékenység ellátása során keletkezett, beleértve a felek közötti levelezést is. Ha pedig a határozott hangú felszólításnak valaki nem tenne eleget, Gila ügyvéd kilátásba helyezi: „megbízásom alapján kénytelen leszek polgári, illetve az eset összes körülményét figyelembe véve büntetőeljárást kezdeményezni”. Az önkormányzat az elmúlt hónapokban megbízott ügyvédjén keresztül vizsgálatot folytatott az utóbbi tíz évben kötött megbízási szerződések ügyében – erősítette meg az információt Bozlék Krisztina sajtóreferens. Erre azért volt szükség, mert sok esetben nincs írásos nyoma annak – közölte –, hogy valóban történte munkavégzés a szerződések alapján, vagy ha van is teljesítésigazolás, azt az önkormányzat nem tartja megfelelőnek.

A sajtóreferens hangsúlyozta: a hivatal dolgozói sem tudják, hogy valóban minden esetben végeztek-e érdemimunkát amegbízási díjért cserébe. Az ügyvéd ezért felszólította az érintetteket, igazolják, hogy milyen tevékenységet folytattak. Az önkormányzat jelenleg még nem tudja, hogy fiktív szerződésekről van-e szó, ezért kérdezik meg személyesen az érintetteket. – Ezt a kifizetett összegek nagysága is indokolttá teszi – emelte ki Bozlék Krisztina –, hiszen esetenként havi több százezer forintról van szó, a szerződések száma pedig több tucatra tehető. Kérdésünkre a sajtóreferens elmondta azt is, hogy az ügyvéd havi bruttó százezer forintért dolgozik az önkormányzatnak.

– A lelkiismeretem nyugodt, de egyébként korántsem vagyok nyugodt – jelentette ki az ügy kapcsán Verók István korábbi szocialista polgármester. A politikus állítja: az átadás-átvétel során valamennyi megbízási szerződést az új településvezető rendelkezésére bocsátotta, és azokból egyértel műen kiderül, hogy egyetlen fillért sem fizettek ki tényleges teljesítés nélkül. – Ám amit nem akarnak – tette hozzá –, azt nem fogják megtalálni. Verók szerint a kerületben eddig nem sok minden történt, mert leginkább azzal foglalkoznak, hogy fogást keressenek az előző városvezetőkön. Ezért gondolja, hogy bizonyos dokumentumoknak időközben talán nyoma veszhetett.

A barátságtalan felszólító levél egyik címzettje Kolláth György ügyvéd volt, aki a dokumentum szerint korábban 2,1 millió forint megbízási díjat vett fel, ám a polgármesteri hivatalban „az elvégzett tevékenységről és annak eredményéről nem áll rendelkezésre minden esetben írásbeli dokumentáció”, miközben „az önkormányzati vagyon (...) felhasználásának ellenőrzése jogszabályi kötelezettsége az önkormányzatnak”. Ebből fakadóan „szükséges igazolni, hogy a különböző tevékenységet ellátó személyek csak és kizárólag az elvégzett tevékenységért és az azzal arányos díjazásban részesültek” – írja Gila ügyvéd.

Az ellenőrzés szükségességét Kolláth sem vitatja, csakhogy álláspontja szerint ez nem a megbízottak, hanem éppen az önkormányzat dolga. Maga egyébként valóban dolgozott az önkormányzatnak: független jogi szakvéleményeket és egy alkotmánybírósági beadványt készített, amelyek szerinte a polgármesteri hivatalban bizonyosan rendelkezésre állnak. Miután hűtlen kezelés gyanúja miatt a volt polgármester és több képviselő ellen büntetőeljárás indult – az ügyben azóta vádat is emeltek –, az alkotmányjogásztól egyebek mellett arra vártak választ, hogy a helyi képviselők a testületi döntésekért tartoznak-e büntetőjogi felelősséggel.

Kolláth álláspontja szerint az ügyvédi felszólításnak több okból sem tehet eleget. A teljesítés igazolása ugyanis kizárólag a megbízó feladata, és ilyen dokumentummal amegbízott nem is rendelkezhet. Ugyanakkor ügyvédi titkot sértene azzal, ha kiadná a korábbi önkormányzati vezetőkkel folytatott levelezést, vagy tájékoztatást adna a szerződése kapcsán folytatott egyeztetésekről, konzultációkról. Az alkotmányjogász szerint az önkormányzatnak csak azt kellene megvizsgálnia: elkészültek-e a megbízási szerződésben meghatározott munkák, s a díjazás arányban áll-e a teljesítménnyel? Az általa készített dokumentumok pedig nyilván fellelhetők a polgármesteri hivatalban, másra pedig az ellenőrzéshez nincs szükség. Ha valami mégis hiányzik, akkor sem feladata „az apparátusi iratrend esetleges hiányosságait orvosolni” –hangsúlyozza Kolláth.

Az alkotmányjogász mindazonáltal nem zárkózik el az együttműködéstől, bár tájékoztatási kötelezettség – amire a Ptk. alapján Gila Pál hivatkozik – csak a megbízás időtartama alatt terheli. Miután Kolláth a szerződésben foglaltakat teljesítette, nincs dolga az önkormányzattal, ennek ellenére vállalja: ha megjelölik, hogy milyen dokumentumok hiányoznak, az ügyben valóban releváns iratokba saját irodájában betekintési lehetőséget biztosít, de a szakértői munkákat a honlapján is közzéteszi. Így szerinte mindenki meggyőződhet arról, hogy „ez esetben a közpénzügyi rend sértetlen, ám a politikai fogócska sikertelen”.

Elszámoltatnának
Elszámoltatnának
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.