Való világ: mi vár a kirúgott közmédiásokra?

A Facebookon már elkezdődött a munkakeresés, a közmédiumokból kirúgottak barátai arra kérik ismerőseiket, ha valahol tudnak megüresedett állásról, szóljanak.

– Sok mindent át kell gondolniuk az elbocsátottaknak, a többi között, mennyire friss a tudásuk, fel tudják-e hozni piacképesre a nyelvismeretüket, mennyire hajlandóak szabadúszóvá válni, valami teljesen újba kezdeni – mondta lapunknak Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége elnöke, a Select Humánerőforrás Kft. ügyvezetője.

– Adódik az a kézenfekvő variáció, hogy egy újságíró, egy rádiós vagy egy tévés jól tudja hasznosítani a tudását a PR, a marketing, a reklám, a vállalati kommunikáció területén – mondta Fazekas Zsolt, a Hill International Hungary ügyvezető igazgatója.

Ugyanakkor a jelenlegi gazdasági helyzetben a cégek nem gondolkoznak létszámbővítésben, azaz nem várható, hogy ezek a területek gyors ütemben és tömegesen szívják föl a kirúgottakat. A következő lehetőség: bedolgozni trénerként egy-egy vállalathoz, ahol igény van arra, hogy a menedzser sajtómegjelenései javuljanak. Vagy ahol az alkalmazottak és az ügyfelek közötti kommunikációnak kellene javulnia. Azonban ezekhez a tanácsadói megbízásokhoz sem könnyű hozzájutni.

– Nagyon speciális az a szakma, amely most érintett az elbocsátásokban. A közgondolkodás nem is igazán tudja elképzelni, mire lehet használni a gazdasági életben egy riportert vagy egy műsorvezetőt – mondta Csaposs Noémi. Sokszor a HR- vagy a cégvezetők is értetlenül állnak a kérdés előtt. Eszükbe sem jut, hogy egy olyan ember, aki folyamatosan beszélget, talán beválhat mediátorként. S, hogy érdemes-e fejvadászhoz menni?

A szakértő szerint minden lehetőséget meg kell ragadni, de arra azért felhívja a figyelmet, hogy a médiában általában nem fejvadászok segítségével keresik a műsorvezetőket, újságírókat, operatőröket. Hasonlóan látja Fazekas Zsolt is: szerinte a média világában ajánlások, ismeretségek útján lehet érvényesülni.

Fazekas Zsolt szerint legalább azonos feltételekkel elhelyezkedni beletelhet 3–6 hónapba. Kevesebb fizetésért kevésbé izgalmas állást ennél hamarabb is lehet találni. – Mindenesetre nincsenek könnyű helyzetben a kirúgott közmédiások, mert eddig egy speciális világban, belső körben működtek. Sokaknak nagyon nehéz lesz mozogni a való világban.

Ugyanakkor – véli Csaposs Noémi – a többség élete meg fog oldódni, kialakul, ki mihez kezdhet a piacon. Lesz aki boldogan, s lesz aki kényszerből, de megtalálja a helyét a munka világában.

Benda László visszanéz az MTV Kunigunda utcai épületére miután elbocsátották
Benda László visszanéz az MTV Kunigunda utcai épületére miután elbocsátották
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.