Perverz összefogás lenne

A lehetséges szövetségeseknek nem tetszik Karácsony Gergely javaslata a Fidesz és politikája leváltását célzó "technikai koalícióról".

Az ellenzék „alkotmánykorrekciós szövetségének” létrehozásáról beszélt a Népszabadság keddi számában Karácsony Gergely. Az LMP frakcióvezető-helyettese a lapunknak adott interjúban hangsúlyozta: most arra mennek a dolgok, hogy az Orbán-kormányt le lehet ugyan váltani, de a politikáját nem. Szerinte „lassan eljutunk odáig, hogy arról kell majd beszélnünk: a teljes parlamenti ellenzék, a Jobbiktól az LMP-n át az MSZP-ig, ha csak egy kicsit jobban teljesít, mint 2010-ben, közösen támogatott egyéni jelöltekkel könnyedén kétharmadot csinálhat ebben a rendszerben”. Karácsony szerint az alkotmánykorrekciós koalíció addig állna fenn, ameddig helyreállítják a versengő pártrendszer feltételeit: az adótörvények kivezetését a kétharmados törvények közül, a Költségvetési Tanács vétójogának az újragondolását, a médiatörvény alapvető megváltoztatását, az önkormányzati és parlamenti választási rendszer arányosítását és az ajánlócédulák rendszerének eltörlését. „Ha jól elő van készítve, könnyen végig lehet vezetni ezeket a kétharmados törvényeket. És amint meg van teremtve a fair rendszer, fel lehet oszlatni az Országgyűlést, és újból starthoz lehet állni, immár sportszerű keretek között. Az új kormány keze pedig nem lesz megkötve”, fogalmazott lapunknak Karácsony Gergely.

„Ez egy nagyon meredek javaslat, ráadásul több sebből is vérzik”, így reagált Dúró Dóra. A Jobbik témafelelős politikusa a Népszabadságnak azt mondta: az MSZP-vel elképzelhetetlen bármilyen együttműködés, „annyi minden van már a rovásukon”. Dúró szerint Esztergom sem jó példa a szövetségkötésre, hiszen amit egy városban meg lehet oldani, az nem biztos, hogy az egész országra kiterjeszthető. A politikus hozzátette: Tétényi Éva pártoktól független politikus, aki mögé fel lehetett sorakozni. „Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy találjunk száz olyan embert, aki nem főállású politikus és mindhárom politikai erő emblémáját kész kitűzni magára. Nem beszélve arról, hogy egy jobbikos választó elmennee egy szocialista jelöltre szavazni. Ez nem működik ilyen mechanikusan. Abban sem értünk egyet Karácsony Ger gellyel, hogy valóban hitelvesztés lenne-e mindhárom párt számára, ha nem fognánk össze az Orbán-kormány leváltására. A Jobbik számára épp az lenne hitelvesztés, ha összefogna az MSZP-vel”, fogalmazott.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Népszabadságnak azt mondta: „csak demokratikus pártokkal tudom elképzelni az együttműködést, a Jobbik pedig nem ebbe a kategóriába tartozik”. Mesterházy hangsúlyozta, éppen azért sincs érdemi lehetőség az együttműködésre, mert a médiatörvénnyel, alkotmánykorrekcióval, vagy a választójogi törvénnyel kapcsolatban mereven eltérő álláspontot képviselnek a parlamenti ellenzék tagjai, még ha abban egyet is értenek, hogy amit az Orbán-kormány csinál, az nem jó. „Azt sem tudom, hogy Schiffer András hogyan vélekedik erről a lehetőségről, hiszen ő sokkal inkább azt a vonalat építi, amelyik elutasít minden együttműködést az MSZP-vel. Legalább annyi kritikát kapunk Schiffer Andrástól, mint az Orbán-kormány, ami azt mutatja nekem, hogy az LMP-ben sincs meg az összhang ezzel kapcsolatban. Számos alkalom volt egyébként, amikor ezt az összefogást a gyakorlatba is átültethettük volna, de például Zuglóban sem fogadták el az együttműködési ajánlatunkat”, fogalmazott Mesterházy Attila.

„Két parlamenti párt közötti együttműködés szerintem azzal kezdődik, hogy a parlamenti munkáról megpróbálnak rendezett módon beszélgetni. Mesterházy Attilát tavaly júliusban elhívtuk a frakcióülésünkre, azóta sem válaszolt. Erről ennyit.” Ezt már Schiffer András, az LMP frakcióvezetője nyilatkozta lapunknak. Az ökopárti politikus úgy vélte: idő előttiek a reakciók, ugyanis Karácsony Gergely egy technikai jellegű együttműködésről beszélt arra az esetre, ha a Fidesz a választójogi törvénnyel is megpróbálja bebetonozni a hatalmát. „Nagyon reméljük, hogy a Fidesz részéről nem az volt az utolsó szó, ami Áder Jánostól ezzel kapcsolatban elhangzott.

Abban egyetértek az MSZP-vel és a Jobbikkal, hogy ez egy perverz összefogás lenne, de ha a Fidesz lehetetlenné teszi, hogy Matolcsy György gazdaságpolitikáján kívül más megoldások is lehessenek a jövőben, vagy hogy a Fidesz egyáltalán leváltható legyen, akkor a mostani kormányerőkön kívüli pártok kénytelenek egy technikai jellegű koalíciót létrehozni. Még csak kormányt sem kellene alakítani, pusztán kétlépcsőssé tennék a 2014-es választást. Helyre tennék a narancsuralmat bebetonozó szabályokat és a három ellenzéki párt onnantól újra egymás ádáz ellenfele lenne. Ha belekényszerítenek minket ebbe, akkor nincs más választás. Egy Fidesszel szembeni kétharmadra csak ennek a három pártnak van esélye, mégpedig közösen”, fogalmazott lapunknak Schiffer András.

Schiffer András és Mesterházy Attila már lépett föl közösen. Tavaly együtt fordultak levélben Schmitt Pál államfőhöz annak érdekében, hogy a kormánytöbbség ne korlátozza az Alkotmánybíróság hatáskörét. Nem jártak sikerrel.
Schiffer András és Mesterházy Attila már lépett föl közösen. Tavaly együtt fordultak levélben Schmitt Pál államfőhöz annak érdekében, hogy a kormánytöbbség ne korlátozza az Alkotmánybíróság hatáskörét. Nem jártak sikerrel.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.