A Fideszt csak összefogással lehet legyűrni

Az új választási rendszerrel a Fidesz az ellenfeleket már a rajtvonalhoz állás előtt le akarja győzni - vélik szakértők, akik szerint ez kockázatokat is rejt.

László Róbert, a Political Capital szakértője szerint biztos, hogy a Fidesz korábbi törvényjavaslatának „leginkább nagyvonalú” eleme már a múlté: a jelöltállítási feltételek szigorodnak. „Összességében úgy tűnik, hogy a Fideszben továbbra is a riválisokat már a rajtvonalhoz állás előtt legyőzni kívánó hangok a meghatározóak. Ez rövid látó taktikának tűnik, mert minél nehezebb a megosztott ellenzéknek különkülön teljesítenie az indulási kritériumokat, annál valószínűbb, hogy már a jelölési időszakban szövetségbe kovácsolódnak. Azért furcsa, hogy a Fidesz döntéshozói ezzel a lehetőséggel nem számolnak, mert az egy és két forduló tekintetében épp e logika mentén próbálják kisakkozni a számukra leginkább kedvező eredményt.”

Szentpéteri Nagy Richard, a Méltányosság Politika Elemző Központ főmunkatársa, a Corvinus Egyetem tanára lapunknak rámutatott: számos nemzetközi példa van arra, hogy amikor egy politikai erő lehetőséget kap a választási rendszer újraírására, akkor rendszerint meg is próbálja, de „történelmi tény”, hogy rendre rosszul méri fel saját érdekeit és szempontjait. „Senki nem tudhatja, hogy mi lesz egy vagy két év múlva a belpolitikában, senki nem tudhatja, hogy adott párttal mi történik a következő választásokig. Ezért belefogni egy ilyen átalakításba, mindig kockázatos. És elsősorban a „kezdeményező számára”, fogalmazott, hozzátéve: „ha ez lesz a rendszer, akkor az ellenzék összefogása lesz szükséges a váltáshoz. A jogállamiság teljes lebontása zajlik, ami elfogadhatatlan. Ez nem európai irány. Zsákutcába haladunk, amelynek nem látjuk még a végét, de minél tovább megyünk előre, annál nehezebb lesz visszajönni. Ráadásul kétharmaddal kell nyernie a jelenlegi ellenzéknek, különben a következő kormány béna kacsa lesz. Az ellenzék talán akkor dönt jól, ha most nem siránkozik a helyzeten, hanem alkalmazkodik hozzá. Ha ezek a játékszabályok, hát ezek a játékszabályok. Akkor így kell legyőzni a jelenlegi kormánytöbbséget. Ehhez viszont szövetségi politika kell”, fogalmazott lapunknak Szentpéteri Nagy Richard.

Magyar Kornélia politikai elemző, a Magyar Progresszív Intézet vezetője lapunknak úgy értékelt: „A kirajzolódó új választási rendszer nemcsak aktuálisan, de feltehetően jó ideig még a jelenleg kormányzó erőket segíti, megnehezítve adott esetben a nominálisan többségbe kerülő kormányváltó szavazói szándék megvalósulását, tekintve a politikai közép és baloldal heterogenitását. A részletek pontos ismerete nélkül annyi bizonyosan kijelenthető, hogy az új szabályozás inkább többségi irányba tolja a választójogi rendszert. A területi lista országos listára való cserélését önmagában pozitív elemként értékelhettük volna, hiszen a hatályos vegyes választási rendszerben ez az ág eredetileg az arányosságot lett volna hivatott képviselni, ám az alacsony kiosztható mandátumszám miatt csak tovább erősítette az egyéni választókerületekből fakadó aránytalanságot. De az új javaslat a kompenzációs listát is megszünteti, ami kizárólag a legtámogatottabb pártnak, vagyis most a Fidesznek kedvez, azaz az új rendszer a győztest jutalmazza”. A szakértő hozzátette: a szavazat- és a mandátumarány között ez a modell nagy különbséget eredményez. „Ugyanebbe az irányba hat a választás egyfordulóssá tétele is: a támogatottsági sorrendben második és az azt követő pártok csak úgy tudnak majd érdemben ringbe szállni, ha a választás első és egyetlen fordulója előtt szövetséget kötnek. Az ilyen irányú folyamat a pártok számát várhatóan csökkenti, és további koncentrálódáshoz vezet, illetve baloldalon szövetségkötési kényszert okoz.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.