Kényszermunkát vezet be a kormány
A Magyar Munkaterv és a közfoglalkoztatást átalakító elképzelések alapján 2012-től 2015-ig 400 ezer új munkahely jön majd létre, ennek zöme a közfoglalkoztatáson keresztül. A tartós munkanélküliek közfoglalkoztatási feladatai átkerültek a Belügyminisztériumba, a nagyszabású programok lebonyolításához ugyanis a jövőben nyugállományból visszahívott rendőröket alkalmaznak majd. A gigaépítkezésekhez az állam odautaztatja a rászorulókat, és konténerekben elszállásolva, speciális „közfoglalkoztatási” munkaszerződések keretei között dolgoztatja majd, kevesebbért, mint a minimálbér összege.
Hogy e gigászi tervnek milyen következményei lesznek, megjósolhatatlan. 2005 májusában Kertesi Gábor közgazdász az Élet és Irodalom hasábjain ezt írta: „A munkával rendelkezők közül minden ötödik roma ember olyan, hogy munkáját valamilyen – igen ingatag talajon álló, néhány hónapig tartó, alkalmi foglalkoztatást nyújtó – állami foglalkoztatási »köz«programnak köszönheti. E foglalkoztatási programok közös sajátossága, hogy nem emelik ki a romákat – ésmásmélyszegénységben élő embereket – a társadalom alatti lét viszonylataiból. Munkát adnak nekik, de olyan társadalmi összefüggések közepette, amelyek – akarva-akaratlanul is – hosszú távon megerősítik mindazokat a belső tulajdonságokat és külső viszonylatokat, amelyek újratermelik mindazt, ami miatt ezek az emberek támogatásra szorulnak”.
Az alacsony bérezéssel, konténerszállások tömeges létrehozásával nem tűnik úgy, hogy Orbán Viktor kormánya az új közmunkaprogramon keresztül kiutat adna a kirekesztettségben élőknek. Pozitív költségvetési hozadéka viszont bőven lehet a programnak: akkor bizonyosan, ha a megalázó feltételeket és az éhbért jó néhányan visszautasítják majd, mert ezzel végérvényesen kizárják magukat a jóléti rendszerből.
Az Orbán-kormány úgy kalkulál, hogy a munkanélküli-ellátások szűkítésével és a közmunkaprogramok felturbózásával, továbbá a gazdaság kifehérítésével megindul majd a munkahelybővülés. Ez a várakozás azért tűnik megalapozatlannak, mert az első Orbán-kormány intézkedéseit elemző közgazdászok kimutatták: az ellátásokat szigorító akkori intézkedések, a „jogosultsági időtartam csökkentése, a segély feltételéül szabott 30 nap közmunka nem vezetett a járadékból történő kiáramlás gyorsulásához, nem ösztönözte a járadékban részesülők munkavállalását”. (Bódis, Galasi, Micklewright, Nagy, 2005). A kormány tervei között az is szerepel, hogy a közfoglalkoztatottakat az állam továbbadhatná – afféle speciális munkaerő-kölcsönzőként – civil szervezeteknek, egyházaknak, amelyek aztán szintén továbbadhatnák őket akár piaci szereplőknek is. Scharle Ágota közgazdász, a Budapest Intézet vezető elemzője azt mondja: ígéretes, hogy a nonprofit szervezeteket és egyházakat azzal a feltétellel vonnák be, hogy képzést, mentorálást is biztosítanak. Ennek a sikere azon múlik, hogy a szerződési feltételek és az eredmények mérése hogyan működik: például a finanszírozás az eredményektől, a rendes állásba kerülő közmunkások arányától is függ-e.
A közgazdászok némelyike a minimálbér eltörlésének szükségességéről beszél. Arról, tekinthető-e rejtett minimálbér-csökkentésnek az, hogy a közfoglalkoztatásban elérhető bér kisebb lesz, mint a jelenlegi legkisebb kereset, Scharle Ágota azt mondja, még nem lehet pontosan tudni, mennyivel is lesz alacsonyabb a hivatalos minimálbérnél a közmunkások bére. Bár tény, hogy a keresletet növelné az alacsonyabb bér, azt is figyelembe kell venni, hogy a közmunkások bére a segélyt pótolja, és így a segélyezés elsődleges célját, a megélhetést kellene biztosítania. „A közmunka ilyen alkalmazása valóban megkérdőjelezhető, de inkább a közmunka lényegéből fakadó alacsony hatékonysága miatt. Ezeket a milliárdokat eredményesebb lenne másképp elkölteni. A stadiont olcsóbb korszerű technológiával felépíteni. A munkanélkülieket pedig fejlesztő szolgáltatásokkal kellene a munkapiacra visszasegíteni, ami ugyan rövid távon nem olcsóbb, de éveken belül megtérül.
A kényszermunkának gazdaságilag nincs értelme
Mihályi Péter közgazdász a „városi legendák” kategóriájába sorolja azt a nézetet, hogy ha egy ember egy órát dolgozik, az már tiszta haszonnak tekinthető.
– Ez bizony nem így van, mert éppenséggel kárt is csinálhat, ha például rosszul használja a munkaeszközt. Vagyis ha gépesítés nélkül akarnak stadiont építtetni, akkor az rossz stadion lesz. Ha napi négy órában, szakszerűtlenül betonoznak, akkor hosszú távon rossz minőséget állítanak elő, és ezzel pazarolják a nemzeti vagyont. A kényszermunka nem jó minőségű, annak gazdaságilag nincs értelme – állítja, hozzátéve, annak lenne értelme, ha a stadionépítésbe bevont vállalkozók alkalmaznának közmunkásokat is, akik viszont önként szerződnének. Úgy véli, szólnak erős érvek a minimálbér eltörlése mellett, ahogy erős érvek sorakoznak annak megtartása mellett is.
A közfoglalkoztatásban megkereshető bérekről Mihályi úgy véli: ez emberi jogi kérdés, nem lehetnek más munkajogi szabályok érvényesek a segélyezettekre. Példaként említi a Franciaországban zajló vitákat, amelyek arról szólnak, lehet-e kötelező társadalmi munkát elvárni a segélyért cserébe. De Franciaországban nyilvánvaló, hogy a közösségi szolgálat nem azonos a munka világával.
Jelenleg is van egy hely, ahol a foglalkoztatási és bérezési szabályok nem a munka törvénykönyve hatálya alá esnek: a büntetés-végrehajtásban a fogvatartottak az előző évi minimálbér harmadát keresik jelenleg.
